Egyesül a református és evangélikus egyház Franciaországban

2013. május 10., péntek

Öt éves egyesülési folyamat után, 2013 májusában megtartja első zsinatát a Franciaországi Egyesült Protestáns Egyház, egyesítve a francia református és evangélikus közösséget.

Május 8 és 12 között, Lyonban kerül megrendezésre a Franciaországi Egyesült Protestáns Egyház első nemzeti zsinata, amelyen megválasztják az új egyház vezető testületét és elnökét, valamint hatályba lép az új Alkotmány. „Jézus Krisztusban mindnyájan egyek vagyunk, benne egyesül minden keresztyén, azáltal, hogy értünk adatott és feltámadott. Benne egyesül minden protestáns, az Úr kegyelmének felismerése által, a Biblia és az egyetemes papság által." Felismerve az egység erejét, 2007-ben döntött úgy a francia református és evangélikus egyház, hogy megőrizve sokféleségüket, egyesítik intézményeiket, összefűzik hagyományaikat, létrehozva egy új egyesült egyházat.

A két egyház már korábban elismerte egymás tevékenységét, és szervezeti felépítésében is sok területen mutatott hasonlóságot. Az új egyházi alkotmány biztosítja a református és evangélikus kisebbségek területi és nemzeti jogait; a hagyományok megőrzését; az egyeztetés lehetőségét; megőrzi a zsinati tanács határozatképességét; és lehetővé teszi a pénzügyek területén történő fokozatos közeledését.

A jórészt római katolikus Franciaország teljes népességéhez viszonyítva két kisebb egyházról beszélhetünk. A 250.000 aktív tagot számláló református és 22.000 tagot számláló evangélikus közösség az egyesüléssel arra számít, hogy megállíthatják az évek óta tartó tendenciát, mely a hívek számának évi 1%-os csökkenését eredményezi. „Ugyan érzékeny és nehéz feladat, de együtt képes lesz a közösség hűen teljesíteni a Jézus Krisztus által ránk bízott feladatot: Menjetek el az egész világra és hirdessétek az evangéliumot."

A májusi zsinaton beszédet mond Olav Fykse Tveit, az Egyházak Világtanácsának főtitkára, Metropolitan Ammanuel, az Európai Egyházak Konferenciájának elnöke, Philippe Barbarin, lyoni bíboros érsek, és Henriette Mbatchou, a Kameruni Evangélikus Egyház Nőszövetség elnöke. Az eseményen megjelenik a Taizei Közösség képviselete, a francia belügyminiszter és számos civil és egyházi, ökumenikus szervezet képviselője, Franciaországból és szerte a világból; kiemelve az egyesülés jelentőségét, és a jövőbeli együttműködés sikerességébe vetett reményét.

Forró Krisztina
Forrás: Eglise-protestante-unie.fr

Ez történik továbbiak →



Istent keresem

Ez 40,1–47

„Nyisd ki jól a szemedet, és hallgass meg mindent figyelmesen!” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink