Ima az egyházfinanszírozásért

2014. szeptember 04., csütörtök

Az Egyházi Jövőkép Bizottság (EJB) az elmúlt hónapokban minden héten egy-egy egyházunk életét érintő témában hívta imaközösségre a gyülekezeteket. A felhívások a bizottság zsinati előterjesztésében megfogalmazott huszonnyolc témakört követték. Utolsó alkalommal az egyházfinanszírozás alternatív módjáért emeli fel szavát az EJB egyik tagja.

„másik Pártfogót ad nektek, hogy veletek legyen mindörökké" (Jn 14,16)

A világ büszke arra, hogy modern, hogy új megoldásai vannak a régiek helyett. Ezt sokszor megsínyli a régi, a hagyományos. Persze még többször hasznosak a változások. Az alternatív energia, a szél, a nap, a föld melege például új lehetőségeket kínál a szokásos gáz, szén helyett. Az alternatív gyógyászat is így működik fényterápiával, masszázsokkal, gyógynövényekkel. Mindegyik lényege, hogy más utat jelent ahhoz képest, ami eddig volt.
Maga Isten is megújuló utakat választ ahhoz, hogy az emberrel valamit megértessen. A „másik Pártfogóban" is az jelenik meg, ami szándéka szerint régi, mégis új módja annak, hogy segítsen és velünk maradjon.
Az egyház Isten küldötteként járja az útját a világban. Az államtól nem függetlenítheti magát, hiszen a tagjai is állampolgárok, a világ részei. Finanszírozása csak megmaradásának egyik aspektusa. Ennek megvan a maga módja, amikor az állammal együtt a világ problémáinak megoldásáért harcol. Ezért fogad el támogatást az államtól, tagjaitól.
Hogy Isten miként alkalmazkodik a körülményekhez, ha segíteni akar, ezt mutatja a történelem. Mindent félre tud tenni, még a bűnöket is. Nem ideologizálja meg, hogy miért ne szeressen. Szeret, és vannak arra módszerei, hogy ezt bebizonyítsa.
Egyházunk finanszírozása fontos kérdés, de ennek alternatív koncepcióját is ki kell dolgozni a szeretet találékonyságának mércéjével, hogy mindenki azt adhassa szeretetből, amije van, leginkább önmagát, ahogy van.

Imádkozzunk azokért, akik mennyei lehetőségeket tartanak szem előtt ahhoz, hogy az egyházfinanszírozás alternatív koncepciójának kidolgozásával tegyék lehetővé az egyház szolgálatát, emberi erőforrásokon keresztül mennyei erőforrásokat működtetve.

Enghy Sándor

Istent keresem

Préd 7

„Jobb olyan házba menni, ahol gyászolnak, mit olyanba, ahol mulatnak, hiszen így lesz vége minden embernek. Szívlelje meg ezt, aki él!” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink

Ez történik továbbiak →