A 20. század a nagy szétszórattatás évszázada volt – a konferencia második napja

2011. március 12., szombat

„Gyakran félreértjük egymást, ezért folyamatosan gyűlnek a sérelmek. Ezeket a boncoló orvos szenvtelenségével, nem pedig érzelmi túlfűtöttséggel kell feltárni és kibeszélni” – mondta Hankó Nagy Alpár a Babeş-Bolyai Tudományegyetem professzora "Az Egyházak szerepe a társadalmi megbékélésben Közép-Kelet-Európában" címet viselő konferencia második napján.

Az előző rendszerben csak keveseknek adatott meg, hogy elmehettek a nyugati ökumenikus találkozókra, és az is előfordult, hogy jelentéseket kellett írniuk, vagy a titkosszolgálatok manipulálták a folyamatot, idézte fel a közelmúltat pénteki köszöntőjében Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspökhelyettese a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa (MEÖT) lágymányosi székházában zajló konferencia második napján.

„A megbékélés ebből a szempontból is nehéz feladat. Látható, mennyi sebet okozunk nap, mint nap egymásnak – mondta Kató Béla. – A nemzetek esetében is így van, sőt, mindez újratermelődik. Minden békéltetési kísérlet és minden határrendezés újabb sebeket okoz. E konferencia is segíthet, hogy legalább megértsük azt, hogy a másik ember mit hogyan lát.”

 

A nemzeti elv csődje

A nap első felének előadásai a régió 20. századi történetét járták körül, elsőként Dr. Ion Zainea előadása következett. A Nagyváradi Egyetem professzora az Osztrák-Magyar Monarchia politikai helyzetét elemezte, egészen az I. Világháború kitöréséig. Előadásában azokat az okokat próbálta meg bemutatni, amelyek a monarchia széteséséhez vezettek.

Dr. Marjanucz László, a Szegedi Tudományegyetem professzora Politikai változások az I. Világháború után Közép- és Délkelet-Európában címmel tartott előadást, melyben kiemelte, hogy az említett terület etnikai értelemben nagyon vegyes képet mutatott. A tiszta nemzetiségű területek mellett sok területen két-, három-, vagy akár négy nemzetiség élt együtt. A nagymértékű keveredés miatt nem lehetett igazságos etnikai-nyelvi határokat húzni.

„Az I. Világháború utáni terület-átalakítás tipikusan hatalmi kérdés volt, és a győztesek elveire épült. A háborús felelősség elve alapján a győztesek kinyilvánították, hogy a háborúért a vesztesek felelnek. A történelmet a győztesek írták, de ettől függetlenül is elfogadhatatlan a leegyszerűsítés. Az új nemzetállamok imperialista felfogása, a nagyhatalmak szándéka legalább ennyire felelős, tehát közös a felelősség. A következő elv, a polgári társadalmi rend konszolidálásának elve. Az bolsevik forradalom kitört, és ebben Európára leselkedő veszélyt láttak. Az európai határok módosítása erre is választ adott. Kisebb-nagyobb államokat hoztak létre azért, hogy Oroszországot elzárják a nyugattól. A kis államok oroszellenessége egyértelmű volt, mivel ezek orosz cári területek voltak korábban, és nagyhatalmak segítségével lettek önállók. Végül meg kell említeni a nemzetiségi elvet. Mind közül ez volt a leginkább nyilvános. Woodrow Wilson, az USA elnöke által előmozdított elv, a nemzeti függetlenség és önállóság elve volt. Ugyanakkor ez az, amelynek a megvalósulása a legteljesebb mértékben félresikerült; az USA kongresszusa nem is ratifikálta ezt az elvet, mivel a betartása ebben a térségben lehetetlen.”

Bűnbánattal kell visszagondolni

A 20. század eseményeinek a katolikus egyház életére gyakorolt hatását mutatta be, Harmai Gábor, az Esztergomi Hittudományi Főiskola professzora és Bura László, a Babeş-Bolyai Tudományegyetem Szatmárnémetibe helyezett Főiskolai Karának oktatója. Harmai Gábor rámutatott, hogy a Trianon utáni Magyarország katolikus egyházának befolyása Rómában is csökkent, ez pedig hatással volt a papság és a szerzetesrendek szolgálatára, valamint a világi hívekkel való kommunikációra is.

Mészáros Kálmán, a Magyarországi Baptista Egyház elnöke, a Magyar Baptista világszövetség elnöke a baptista egyház évszázados üldöztetésével állította szembe azt, hogy híveik, lelkészeik elhivatottan vettek részt az egyház missziójában. A trianoni döntés következtében számos magyar került a határon túlra. „A 20. század a nagy szétszórattatás évszázada is volt. Mégis, a rendszerváltást követően is tovább erősödik a magyar nyelvű baptista misszió, és a tengerentúlon mindmáig sok ezren vallják magukat magyar baptistának, ha maguk a nyelvet már nem is beszélik” – mondta Mészáros Kálmán.

A református egyház elmúlt 90 éves történelméről szólt Lukács Olga, az konferencia egyik szervezője, a Reconcillation in South Eastern Europe Alapítvány (RSEE) tudományos igazgatója, kiemelve az erdélyi református egyház szervezetét érintő változásokat. Hankó Nagy Alpár, a Babeş-Bolyai Tudományegyetem professzora előadásában rámutatott: az magyar reformátusságnak bűnbánattal kell visszagondolnia a más nemzetiségűek kárára elkövetett cselekményekre. A háborús események közül sokban hívő emberek is vétkesek voltak, bár a zsidóüldözésekben tevőlegesen nem vett részt az egyház, a harmadik zsidótörvényt pedig már egyértelműen elutasították.

„Sőt, még ennél is továbbmentek. Aktív mentő munkát fejtettek ki, de az antiszemitizmus terjedését mégsem tudták megakadályozni – emelte ki Hankó Nagy Alpár, aki szerint a határon túl élő magyarság hasonlóképp joggal érezhette magát másodrendű állampolgárnak az utódállamokban. – A II. Világháború során az egymást követő határmódosítások, a területek birtoklásának változásai alkalmával mindkét oldalról sor került példátlan atrocitásokra. Gyakran félreértjük egymást, és gyűlnek a sérelmek. Ezeket a boncoló orvos szenvtelenségével, nem pedig érzelmi túlfűtöttséggel kell feltárni és kibeszélni. El kell felejteni a sértő megnevezéseket, a sztereotípiákat, melyek még a mai történetírásra is jellemzőek."

Egyház és kommunizmus

„Az emlékek gyógyulására olyan szempontból is szükség van, ami az egyházak önértelmezését illeti a kommunizmus évtizedei során – mondta Molnár János, a Debreceni Hittudományi Egyetem professzora. – Mi volt akkor az, ami a református egyház korábbi tradícióiból átvihető az új rendszerbe? Központi irányítás, versengés volt, hogy ki hajtja végre előbb a központi akaratot.”

Molnár János felidézte, hogy 1948 volt a határpont, az állammal való kiegyezés, az egyházak államosítása ekkorra zajlott le. Magyarországon nem volt kitüntetett egyház, mint például Romániában az ortodox vallás. Hazánkban a neoprotestáns, úgynevezett szabadegyházakat a történelmi egyházakkal szemben próbálták kijátszani. A debreceni professzor elmondta, hogy Romániában meg sem történt események miatt kemény megtorlások voltak. 1968-ban Romániában visszatértek a megyei közigazgatáshoz, ami az egyházigazgatást teljesen szétzilálta, a feszültségeket pedig nyílt ellenségesség váltotta fel az ortodoxokkal szemben.

„Magyarországon sem volt jobb a helyzet. Voltak ökumenikus kapcsolatok, melyek politikai célkitűzések szerint valósultak meg. Azonban ahogy Romániában fokozódott a kommunizmus csődje, úgy vált az egyház egyre elkötelezettebbé az állam iránt. Magyarországon ennek pont az ellenkezője történt: az egyházak megpróbáltak egyre inkább szembefordulni a hatalommal.”

Református.hu

Istent keresem

2Krón 34

„...leromboltatta az oltárokat, ...összetörette a bálványokat...” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink

Ez történik továbbiak →