Akiknek mindig mindennel meg kellett harcolni

2019. december 18., szerda

A Felső-Tisza-vidék magyarságának egyik legerősebb végvára a Huszt és Rahó között található Técső. A Tisza jobb partján elterülő egykori koronaváros a Kárpátalján élő nemzetiségek békés együttélésének mintapéldája, a környező hegyektől ölelt kisváros ráadásul rendezettségével is kitűnik a hasonló jellegű települések közül. Központjában magasodik a város legrégebbi épülete, a 14. század első felében épült református templom, amelynek a közelmúltban teljesen megújult évszázados falai igazi kincseket őriznek.

A várost valamikor az első ezredforduló idején alapították. 1329-től Huszttal, Viskkel, Hosszúmezővel és Máramarosszigettel együtt koronaváros lett. Kiemelkedő szerepét az is bizonyítja, hogy ez a település lett az öt koronaváros központja. Itt volt a koronavárosok levéltára, és hol Técsőn, hol pedig Máramarosszigeten ült össze a koronavárosi bíróság. Nevét történelme folyamán többféleképpen írták: Thechew (1336), Techew (1406), Teczyő (1453), Thewche (1459), Tétső (1851), napjainkban szlávosítva: Tyácsevó, Tyacsiv. Érdekesség, hogy míg a település neve sokszor módosult, volt és van olyan utcája, amelynek neve hosszú idő óta nem változott. Ez nem más, mint a Kossuth Lajos utca, amely egyedülálló módon még a szovjet éra idején is megmaradt ezen a néven.

Megújulás lépésről lépésre

A város közössége 1546-ban tért át református hitre, azóta a templom is folyamatosan a református egyház otthona. A középkori hajlékon azonban az elmúlt száz esztendőben gyakorlatilag semmilyen jelentősebb javítási munkálatot nem végeztek, ezért aztán állapota egyre romlott. Öt évvel ezelőtt azonban a técsőiek pártfogóra akadtak a magyarországi Teleki László Alapítvány képében.

 – Bár a templom műemlékvédelem alatt áll, csak papíron van így: az illetékeseket soha nem érdekelte, hogy milyen munkálatokat kellene elvégezni rajta. Öt évvel ezelőtt azonban megkeresett minket a Teleki László Alapítvány igazgatója, Diószegi László, és egyik kuratóriumi tagja, Káldi Gyula. Kiderült, hogy szeretnének kutatásokat végezni, freskókat keresni a templom falán. Megértettük, hogy emellett komoly támogatóra is találnánk bennük – emlékezik vissza a kezdetekre László Károly helyi lelkipásztor.

A Magyarország kormánya által létrehozott Rómer Flóris-terv keretéből, a Teleki László Alapítvány lebonyolításában a szakemberek rövidesen megkezdték a falkutatást. De hamar nyilvánvalóvá vált: ahhoz, hogy a freskókat feltárhassák és biztonságban tudhassák, nem hunyhatnak szemet az évszázadok pusztítása felett. Az egyik legnagyobb kárt 1717 júliusában szenvedte el a templom: akkoriban tatárcsapat dúlt a vidéken, felégették a técsői templomot is, amely teljesen kiégett. Az úrasztala fölött a kupolás mennyezet ugyan valamennyire épen maradt, de a többi helyen a tető elpusztult, így a keleti és a nyugati fal fedél nélkül meredt az ég felé. A hajlék huszonöt évig állt befedetlenül: a város nagy része elpusztult, nem volt kivel, kinek újjáépíteni. Azonban ennek a tragédiának később jó hozadéka is lett: amikor 1748-ra újra megerősödött a gyülekezet, a templom mennyezetét páratlan szépségű kazettákkal fedték be. A kétszáznégy darabból álló alkotás a művészettörténészek szerint a Kárpát-medence egyik leggazdagabb kazettás mennyezete.

Túlélték az évszázadokat

Az 1748-as építkezéskor készültek el a padok is, amelyek több árvizet – köztük azt a hetvenes évekbelit, amikor a templomban egy méter magasan állt a víz – túléltek, és nem pusztította el őket az 1896-os földrengés sem. A nehézségek azonban maradandó nyomot hagytak rajtuk, így az alapítvány úgy döntött, kicserélik azokat. A fal is nyirkosodott, és hogy ezt meggátolják, vízelvezető rendszert alakítottak ki: körülbelül egy méter mélyen a templom fundamentuma alatt csövet helyeztek el. De amikor elkezdték kiszedni a padokat, észrevették, hogy a közel kétszázötven éves futógerendák teljesen elkorhadtak, így előbb a padozat cseréjére volt szükség. Több mint hetven köbméter földet kellett kivinni a templomból, hogy hetven centiméternyi üreg legyen a padozat alatt, és jól átjárja a levegő. – Ez négy évvel ezelőtt történt, az egész nyarunk ezzel telt. Csak ezután jött a padok cseréje és a fal restaurálása. Az évszázadok alatt felfestett tizennégy-tizenöt mészréteget egészen az eredeti vakolatig eltávolították, és egyszerű, tiszta mésszel festették át a templomot. Ezzel egy időben az úrasztala fölött az egész mennyezetet restaurálták, így került elő a 17. századi virágminta a boltozaton. Legteljesebben, habár így is csak töredékesen az utolsó vacsora jelenete maradt meg, ezt sikerült láthatóvá tenni a restaurálással – magyarázza László Károly.

Amikor elvégezték a falfelújítást, akkor jött az ajtók visszaállítása eredeti, 1810-es állapotukba. 1804-ben hatalmas vihar döntötte a földre a templomtetőt. Mivel akkor még állt az erődfal a templom körül, az akkori presbitérium úgy döntött, hogy annak kövezetéből bővítik az épületet. Hat évvel később, 1810-ben szentelték fel az elkészült hajlékot, ekkor készült a két főbejárati ajtó is. Az évszázadok alatt voltak festve, vékony falemezekkel eltakarva – sok mindent ráraktak, rászegeltek. Két restaurátor több hónapnyi munkája nyomán azonban a nyílászárók visszanyerték eredeti formájukat.

A következő lépés a kazettás mennyezet rendbetétele volt. Közel háromszáz éven át gyűlt a törmelék, por és gally, körülbelül harminc centiméter vastag réteget kellett eltávolítani felőle, hogy konzerválhassák őket. Megerősítették a kazettákat tartó tíz gerendát is. 2018 őszén a teljes tetőzetet és a csatornarendszert is kicserélték. 2019-ben a gyülekezet a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-től ötmillió forintot nyert el külső festésre, ezt a Teleki László Alapítvány kiegészítette kétmillió forinttal, így megújulhatott a templom külseje is.

Az ukrán állam nem segít

Azt, hogy állami szinten hogyan viszonyulnak a magyar vonatkozású történelmi és egyházi hagyatékhoz, jól illusztrálja a técsői református templom helyzete: az ukrán állam egyáltalán nem támogatta, igaz, nem is akadályozta a munkálatokat. – Úgy három-négy évvel ezelőtt kijött ugyan egy illetékes, és számonkérte, hogyan végezhetjük az ukrán műemlékvédelemmel való egyeztetés nélkül a feladatokat. Közöltem velük, hogy az adott esztendőben a templom felújítása tízmillió forintba kerül, és várjuk, hogy ennek legalább húsz-harminc százalékát az ukrán műemlékvédelem biztosítsa. Soha többé nem jött – mutat rá a lelkész.

Helyben viszont többnyire jól fogadták a templom felújításának hírét. László Károly szerint jó kapcsolatot ápolnak az önkormányzattal, amely lehetőségeihez mérten támogatja a közösséget, amely minden évben harmincszázalékos önrészt vállal a költségekből: több száz család éveken át támogatta adományaival a templom felújítását. Révész Sándor gondnok szerint ez azért van, mert az egyháztagok a sajátjuknak érzik a szépülő hajlékot. A tisztséget öt éve betöltő férfi maga is tevékenyen részt vett abban, hogy a templom minél jobb állapotban legyen. – Nekem a legkedvesebbek a belső ablakok, mert ezeket én készítettem. Asztalos vagyok, az apósommal együtt dolgoztunk rajta, és 2000. február 1-jére tettük be őket a helyükre – mutat felfelé szerényen Révész Sándor.

– A gyülekezet látta, tudta, hogy olyan korszak van mögöttünk – az a közel száz év Trianon óta –, amikor a templomon vajmi kevés újítást végeztek el. Amennyire én tudom, valamikor a hetvenes évek közepe táján egy falfestést engedélyezett az akkori párthivatal. Nem tudtak volna padot cserélni, tetőt átfedni, mert akkoriban a párt engedélye többe került volna, mint maga a munka. A trianoni döntés után a csehek sem nézték jó szemmel az egyházi életet. Tehát se lehetőség, se pénz nem volt a templom ilyen mértékű felújítására. Hála Istennek, a magyar kormány odafigyelése nyomán mi már meg tudtuk ezeket a dolgokat valósítani – egészíti ki a gondnok szavait László Károly. Hozzáteszi: a magyarországi támogatásnak köszönheti működését a Técsői Magyar Tannyelvű Református Líceum is, a Kárpát-medencei Óvodafejlesztési Program keretein belül pedig tavasszal óvodát nyitnak.

Küzdelmekben edzett lelkek

Técsőnek tizenhétezer-háromszáz lakosa van. Az ukrán decentralizációs törekvéseket megelőzően a magyarság száma a városban harminc százalékra volt tehető. Mivel azonban a környező ukrán falvakat közigazgatásilag a városhoz csatolták, ez a szám tizenöt százalék körülire csökkent. A gyülekezet létszáma apadó tendenciát mutat, ez az elmúlt négy évben jelentősen erősödött. – Mikor 1992-ben a gyülekezetbe jöttem, kétezerháromszáz lelket számláltunk. Ma ez a szám ezerkétszázra tehető. A fiatalok és a középkorosztály jelentős része nem tartózkodik itthon. Idén is több család költözött Magyarországra, Németországba, Angliába. Nehéz megmondani, hogy ki az, aki végérvényesen elment, és ki az, aki csak vendégmunkásként tartózkodik külföldön. De nagyon félek attól, hogy az ezerkétszázas szám csökkenni fog – panaszolja László Károly. Azért bizakodva teszi hozzá, hogy egy átlagos istentiszteleten ma is kétszázötvenen-háromszázan vannak.

A lelkész szerint egyébként a técsői gyülekezet eltér a tiszaháti, a beregi, az ungi közösségektől. Ez talán annak köszönhető, hogy a vidék körülbelül száz éven át Erdély részét képezte. Erről a kapcsolatról tanúskodik a kazettás mennyezet és a virágminta az első padsoron. – Az itt élő magyarságnak mint végvári gyülekezetnek évszázadokon át mindig mindennel meg kellett harcolni. Itt hidegebbek a telek, sebesebben folyik a Tisza, és az itt élők voltak legelőször kitéve a rablócsapatok fosztogatásának. Azt hiszem, hogy mindig a hit és a templom adott erőt, biztos helyet. A técsői gyülekezet komolyan vette és veszi a hitét – állítja László Károly.

Törődnek egymással

A lelkész szavait igazolni látszanak a tények. A presbitérium évekkel ezelőtt betegtámogatási alapot hozott létre: igyekeznek minden kórházba került testvérükön anyagilag is segíteni. Folyamatosan támogatják a líceum diákjait is, hiszen az intézmény egyik fenntartója a gyülekezet. A gyermekeknek és a rászorulóknak szánt karácsonyi ajándék- és szeretetcsomagok mellett az idős rászorulókat rezsitámogatásban is részesítik: tavaly nyolcvanöt gyülekezeti tag kapott különböző mértékű pénzösszeget, amely a tizenkét-tizenötezer forintnak megfelelő átlagos nyugdíjak mellett komoly segítséget jelent az időseknek. Évek óta testvérgyülekezeti kapcsolatot ápolnak a Harkai Ferenc Csaba vezette Budapest-Kispest-Központi Református Egyházközséggel, amely szintén segíti a külhoni közösséget.

A gyülekezet pedig a nehézségek ellenére szilárdan áll és teszi a dolgát: a vasárnapi istentisztelettel párhuzamosan gyermek-istentiszteletet tartanak a kicsiknek, emellett hétközi istentisztelet és bibliaóra várja a híveket. Kilencvenöt gyermek vesz részt a hitoktatásban, és várhatóan tizennégy konfirmandus tesz fogadalmat jövőre. A técsői alkalmakat látogatja az a néhány taracközi és bustyaházi református család is, amely még őrzi a hitét a főként katolikus lakosságú településeken. László Károly szórványlelkész is: vezetésével Rahón és Aknaszlatinán is közösségek alakultak, amelyeket az egyházmegye lelkészei közösen pásztorolnak. Nagyobb ünnepeken azonban a técsői lelkipásztor látogatja meg a híveket.

Kocsis Julianna, fotó: Makó András

A cikk megjelent a Reformátusok Lapjában.

Istent keresem

Lk 9,1–17

„Ettek és jóllaktak mindnyájan;” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink

Ez történik továbbiak →