Az eddigi legnagyobb adventi csillag a kancellár asszonynak

2010. december 19., vasárnap

altAz eddig gyártott legnagyobb herrnhuti adventi csillagot Angela Merkel német kancellár asszony kapta meg.

Az eddig gyártott legnagyobb herrnhuti adventi csillagot Angela Merkel német kancellár asszony kapta meg.

altA kifejezetten ebből az alkalomból készített különlegesen nagy méretű adventi csillagot a kancellár asszonynak Frieder Vollprecht lelkész, a Testvérközösség Egyházi Vezetésének tagja, és Oskar Scholz, a herrnhuti csillagokat gyártó egyházi zrt. ügyvezető igazgatója adta át. „Ez a csillag is arról a  békéről szól, amire a földön nagy szükség van, s amit Isten adhat a világnak” – mondta a lelkész az átadáskor Merkel kancellár asszonynak. A békére törekvés összekapcsolja az egyházban és a politikában felelősen cselekvőket – tette hozzá.  A kancellárasszony megköszönte az ajándékot, s elmondta: kisleány kora óta adventi csillagok kísérik karácsony-várását. A csillagot a szövetségi kancellári hivatalban függesztették ki, s egész adventben ott világít. A berlini dómot is díszítik herrnhuti világító csillagok. A csillag átmérője 2,5 méter, 25 sugárnyalábból áll össze, 17 négyszögű, 8 pedig háromszögű alapon illeszkedik benne össze. Ilyen méretű csillagot a herrnhuti manufaktúrában még nem készítettek.

Az ún. herrnhuti csillagokat először a 19. század első felében készítették az oberlausitzi nevelőintézetben, ami a Herrnhuti Testvérgyülekezet egyik közösségéhez tartozik. A 20. század folyamán is mindig kézzel készítették a csillagokat, különböző méretben. A csillag a karácsonyi bibliai üzenet jelképe, és a Jézus Krisztus melletti hitvallástételt is jelzi. Ma már 65 féle változatban készítik, 50 munkatárs évente kb. 240 ezer darabot állít elő belőlük. A herrnhuti adventi csillagok ma a világ legkülönbözőbb részén megtalálhatók, ragyognak a karácsony előtti időszakban. (APD.de – ekd.de – epd.de – 2010-12-19- dr. békefy-röhrig klaudia – reformatus.hu)

Istent keresem

1Thessz 2,17–20

„...annál nagyobb vágyódással törekedtünk arra, hogy ismét lássunk titeket.” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink

Ez történik továbbiak →