Csak találgathatunk - Nem lesz felekezeti hovatartozásról szóló adat az egyházak kezében

2009. december 10., csütörtök

Csak találgathatunk, hogy miért fontos a döntéshozóknak, hogy ne szerepeljen a vallási hovatartozásról szóló kérdés a kérdőíven – utalt a végszavazás eredményére Bogárdi Szabó István dunamelléki református püspök. Mint ismert, az Országgyűlés döntése értelmében 2011-ben, Sólyom László kifogása ellenére sem gyűjtenek majd adatot a vallási hovatartozásról. A püspök úgy fogalmazott, hogy nagyon erős érvek nem hangzottak el. Azt is csak találgatni lehet, hogy valamilyen félelem, vagy aggodalom, esetleg adatvédelmi aggályok vetődhettek föl. Bogárdi Szabó István hangsúlyozta, a jövőben nem lesz az egyház kezében felekezeti hovatartozásról szóló statisztikai adat. „Ismerjük már annyira a magyar politikai osztályt, hogy ezzel fognak majd érvelni, hogy kérem, nem tudunk semmit.” – mondta a dunamelléki püspök. Forrás: Európa Rádió

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.