Diakóniai csendes napok Berekfürdőn

2010. december 09., csütörtök

A Szeretetszolgálati Iroda és az Schweitzer Albert Református Szeretetotthon idén is megszervezte a diakóniai intézmények és szolgálatok csendes napját.

A Szeretetszolgálati Iroda és a Református Módszertan (Schweitzer Albert Református Szeretetotthon) idén is megszervezte a református diakóniai intézmények és szolgálatok csendes napját.

November 29-én a csaknem nyolcvan résztvevő első kézből értesült a szociális szolgálatokat érintő aktuális jogszabályi változásokról Andráczi – Tóth Veronikától, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium főosztályvezetőjétől. Ülésezett a Református Diakóniai Intézmények Egyesülete, valamint Czibere Károly, a Szeretetszolgálati Iroda vezetője beszámolt a 2011-ben a szolgálatokra váró feladatokról és változásokról. Benke András, szendrői lelkipásztor bemutatta a helyi családi napközi indításának körülményeit valamint Kovács Lajosné, a Bartimeus Védőotthon munkatársa ismertette a fogyatékkal élők nappali ellátását. A résztvevők szekcióülésen osztották meg egymással a működő, jó gyakorlatokat az idősek foglalkoztatásában és mentálhigiénés ellátásában valamint megvitatták, hogy mitől református egy intézmény. A találkozó második napján azon gyülekezetek is jelen voltak, amelyek tervezik szociális jellegű szolgálatok indítását és feltehették kérdéseiket a már évek vagy évtizedek óta ezen a területen működő intézmények vezetőinek. A két nap jó alkalom volt arra, hogy közösen hálát adjunk Mennyei Atyánknak ebben az évben elvett javakért, ajándékokért és imádságos szívvel készüljünk a következő esztendőre. A találkozó úrvacsorás istentisztelettel zárult, melyen Vad Zsigmond, a Debreceni Református Egyházmegye esperese szolgált.

Gilicze Réka

Istent keresem

1Thessz 4,9–12

„...csendesen éljetek, tegyétek a magatok dolgát...” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink

Ez történik továbbiak →