Egy kiállítás margójára – a Kárpát-medencei Imanap kapcsán

2009. november 24., kedd

Szívet-lelket gyönyörködtető és melengető látványban lehet része mindenkinek, aki megnézi a Budapesti Történeti Múzeum új kiállítását, melyet október 30-án nyitottak meg. A kiállítás címe: Kálvin hagyománya – Református kulturális örökség a Duna mentén. Szép és címéhez méltó látvány fogadja az embert, ha végigmegy a termeken. Nekem különösen kedves volt a Tolnából – Baranyából - Kalocsai Sárközből származó emlékek látványa. Gyermekkori emlékeim és családunk származása is szorosan köt ezekhez a vidékekhez. Büszke voltam rá mindig, hogy egyházkerületünk, a „Duna-melléki”, egyik bölcsője Tolnában – Baranyában ringott. Büszke voltam és vagyok rá, hogy tudós reformátoraink tevékenységét sem a török hódoltsági területeken rájuk leselkedő veszélyek, sem a vallási viták és ellenségeskedések nem akadályozták, hisz elhívott emberei voltak Istennek és tüzes apostolai a kálvini tanoknak. Meghatódva nézi a késői utód Skaricza Máté írását, Szegedi Kis István képét (melyet a rajzolónak is tehetséges Skaricza Máté készített, s így az egyetlen hiteles „reformátori portré”, mely nem utólagos, stilizált ábrázolás!), Szenci Molnár Albert zsoltáros könyvét 1644-ből, Sztárai Mihály úrvacsorai kelyhét, a gyönyörűen hímzett úrasztali terítőket, a gyönyörűséges templomképeket, építészeti, belső építészeti terveket. Ha Tolnához és a Kalocsai Sárközhöz családi szál, úgy Dél-Baranyához különlegesen szerető lelki-testvéri kapcsolat köt. Talán nem is jól írtam a címet, mert ez a kiállítás nem is margó, hanem inkább egy csodálatos keret számomra. Gyermekkoromban Sztárai Mihállyal kezdődött ez a nagy „szerelem”, büszke voltam rá, hogy egy olyan gyülekezet gyermeke vagyok, amit akár ő is alapíthatott volna, hisz reformáció-kori, szerettem énekelni énekeit s nagyon tetszett, hogy „hegedűjátékával csalogatta ki a törökök elől a nádasokba húzódott embereket” így olvastam egy régi könyvben és ez igen megragadta gyermeki fantáziámat. Folytatódott és lelkivé vált ez a szeretet a dél-baranyai, szlavóniai gyülekezetek megismerésével. Miért is kezdtem úgy, hogy a Kárpát-medencei Imanap kapcsán? Kicsit messzebbről indulnék: Nos, nem sokkal a szerb megszállók kivonulása után jártam ezen a vidéken, nevezetesen Kórógyon, az ujjá épített templom szentelése előtt pontosan egy évvel, március 15-én. Nőszövetségi konferencián voltunk ott. Az utazás félelmetes volt, az utak mentén még mindenütt az aknamezőket jelző sárga szalagok kígyóztak, a házakat éppen csak lakhatóvá tették, mindegyiken lövedék és tűznyomok… hiányzó lépcsők, betömött kutak, beszakadt háztetők … Jártunk Eszéken és Vukováron, Kórógyon és Szentlászlón, Veresmarton és Hercegszőlősön, Bellyén és Harasztiban, Rétfalun, Kőn és Karancson, Sepsén … Laskón, ahol az orgonát gyújtotta fel a gyűlölet. A református templomokat amúgy is célpontnak tekintették a megszállók. Bellye azóta is üszkös rom … Azóta sokszor jártam ott, legutóbb 2009 szeptemberében. Igazi öröm-utazás volt ez, hiszen a Kárpát- medence református nőszövetségeinek vezetői voltunk együtt Kórógyon. Az, hogy Horvátország református egyháza még nem tagja egyesült egyhzunknak, szeretetben született testvérségünket nem érinti, de imáinkat áthatja az a vágy, hogy az együvé tartozást minden módon érezhessük, kézzel foghatóvá tegyük. 2005 nyarán Debrecenben a 10 egyházkerület nőszövetségi vezetői a Generális Konvent ülésén terjesztették elő, és került elfogadásra, mint határozat, hogy a nőszövetségek megalapítják a Kárpát-medencei Imanapot (az ökumenikus női világ imanap mintájára), melyet a 2004 decemberi szégyenteljes npszavazás emlékének szentelnek és minden imádkozó gyülekezeti tag számára ajánlanak. Ez az Imanap él, az alapító akarat szerint minden évben más-más kerület nőszövetsége állítja össze a liturgiát, amelyet füzet formájában juttat el minden olyan gyülekezethez, amelyben szívesen megrendezik ezt az ünnepélyes alkalmat. Budapesten ezt közös ünnepnek tartjuk meg, amelyre minden gyülekezetet hívunk körlevélben. Az első imanapi liturgia 2006-ban a dunántúli, a második 2007-ben az erdélyi, a harmadik 2008-ban a tiszáninneni nőszövetség munkája volt. Ezt a liturgiai füzetet az adott nőszövetség ünnepi, négy napos konferencián mutatja be, amelyre minden kerület nőszövetségi vezetői hivatalosak. Ezen a konferencián megismerkedünk a „munkaközi” folyamatokkal, azokkal a munkatársakkal (történészek, néprajzkutatók, geográfusok, egyháztörténészek), akik az előzetes, igen széleskörű, nagy munkát végezték, melynek a liturgiai füzet az eszenciája, lényege maga az Imanap, a maga énekes-imádkozó-igehirdető szerepével, ebben nyer megfogalmazást Isten dicsőítése, hálánk és szeretetünk, az együtt-imádkozásban rejlő végtelenül nagy erő és öröm. Nos, ezért jártunk 2009 szeptemberében Horvátországban, mert a 2009. évi Kárpát-medencei Imanap programját a Horvátországi Református Nőszövetség állította össze. Újra láttuk Eszéket és Vukovárt, Karancsot és Laskót, Harasztit és Kórógyot … Kopácson megkoszorúztuk Borkó Julianna hívő ének-költő testvérünk sírját, aki tanulatlan, egyszerű asszony létére ma is énekelt dicséreteket írt. Isten áldja meg a vendéglátó gyülekezeteket sok munkájukért, adjon nekik békességet és köszönjük, hogy ismét épülhetünk egymás hite által, együtt leszünk mindannyian lélekben, amikor imádkozhatunk együtt, egymásért. Hisszük, hogy így lesz. Kedves olvasó, most a keret utolsó darabját illesztem ide: a kiállításon van egy kicsi tárgy a Kecskeméti Református Múzeumból. A laskói református templom öreg orgonájának egy sípocskája … Hadd kérjem azt, hogy aki erre a kiállításra elmegy, elér az orgonasípocskáig, álljon meg egy pillanatra, hunyja be a szemét, hátha meghallja Sztárai Mihály zsoltárénekét, hegedűjének édes hangját, ahogy a dörömbön (most is így mondják) álló templom kertjében hívogatja a megfáradt, szomjazó lelkeket. Én pedig hívogatok mindenkit nagy szeretettel két helyre, egyik a Történeti Múzeumi Dunamenti kiállítás, a másik a Kárpát-medencei Imanap, melyet immár negyedik alkalommal tartunk meg a budapesti gyülekezeti tagok számára, hagyományosan a Budapest, Budahegyvidéki református egyházközség gyülekezeti termében, 2009-12-04 (péntek) délután fél 4 órai kezdettel. Az ünnepi alkalmon énekel a gyülekezet Máté János énekkara, versek és énekek hangzanak el, igét hirdet P.Tóth Istvnné Szakács Zita a zsinati missziói iroda vezető lelkipásztor testvérünk. Testvéri szeretettel: Veresné Simon Ida a dunamelléki nőszövetség elnökhelyettese

Istent keresem

Jn 19,31–42

„Ezek pedig azért történtek, hogy beteljesedjék az Írás:” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink