Fájdalmasan szép aktualitás

2017. március 23., csütörtök

Van, amiről sokat hallunk, mégis keveset tudunk. Naponta jelennek meg hírek a vallásuk miatt üldözöttekről, de csak akkor kezdünk mélyebben gondolkodni e kérdésről, ha már nemcsak a képernyőn keresztül találkozunk az üldöztetés következményeivel, hanem itt, a valóságban: amikor a menekültek az ajtónkon kopogtatnak. Mit kell tudnunk napjaink e fontos kérdéséről? Mit tesz az egyház? Mi a feladatunk? Ezekre a kérdésekre kereste a választ Az üldözött keresztyénség és az egyház küldetése című nemzetközi külmissziós konferencia a Magyarországi Református Egyház (MRE) Missziói Irodája és az Interserve külmissziós szervezet szervezésében március 20-án Budapesten.

„Isten népének tagjai vagyunk mindannyian, ez azonban felelősséget is ró ránk” – emelte ki köszöntőjében a Heidelbergi Káté ötvennegyedik kérdés-felelete alapján Dani Eszter. A Missziói Iroda vezetője hozzátette: mindannyiunknak van szerepünk a misszióban, bár ennek nem mindig vagyunk tudatában. A teremtés csodálatos kapcsolatrendszere a bűnesettel sérült, Isten azonban utat mutatott önmaga felé szeretetével, kegyelmével. Dani Eszter hangsúlyozta: Isten országa Jézus Krisztussal már elérkezett, de még nem teljességében: fontos, hogy mi magunk is Istenre mutató jellé váljunk, úgy, amint azt Jézus adta elhívásul tanítványainak. „A világban ma is sokakat üldöznek, elhallgattatnak vallásuk miatt, Magyarországon viszont az állam felvállalta az üldözöttek segítését. A konferencia résztvevőiként is feladatunk, hogy együtt keressük azt, hogyan tudunk bekapcsolódni Isten munkájába” – mondta Dani Eszter.

Az MRE részéről Bogárdi Szabó István, a Zsinat lelkészi elnöke köszöntötte a megjelenteket. A magyar állampolgárságot nemrég kérelmezett és megkapott Henri Boulad szíriai jezsuita szerzetest idézte, aki magyarországi előadásában érdekes teológiai kérdésre hívta fel a figyelmet, összevetve egymással a nyugati kereszténység „árnyékos” és a keleti kereszténység átistenülésre összpontosító szemléletét. A püspök rámutatott: a kettő összetartozik. Áhítatában Bogárdi Szabó István a Mk 9,9–13 alapján Jézus megdicsőülésének történetét hozta a jelenlévők elé, kifejtve: a tanítványok nem különbek a mesternél, Krisztus pedig a feltámadáshoz vezető útra hívja tanítványait, ahogy bennünket is.

Hitvallók üldöztetés közepette

„Kegyelmi állapot, hogy ma Magyarországon nem üldözik a keresztyénséget” – mondta a konferenciát vendégül látó Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Kar dékánja, Zsengellér József, és emlékeztetett arra a közelmúltbeli konferenciára, amelyen a gulágra elhurcolt keresztyénekre emlékeztek. A Bibliaolvasó kalauz napi ószövetségi szakaszát idézve arra is felhívta a figyelmet, hogy már a bibliai időkben sem volt kockázatmentes nyíltan vállalni a hitet. „Segítsük azokat, akik nem élnek abban a kegyelmi állapotban, mint mi magunk!” – zárta köszöntőjét a dékán.

Jó András, az Interserve külmissziós szervezet magyarországi képviselője úgy fogalmazott: az ébredés nem feltétlenül úgy következik be, ahogyan szeretnénk – ahol ők missziói munkát végeznek, ott gyakran üldözik is a keresztyéneket. „A misszió nem lehet erőszakos, csak az odafordulás, a közösségvállalás, az ott élőkkel együtt végzett munka vezethet eredményre” – jelentette ki.

„Megközelítőleg kétszázmillió keresztyént üldöznek a világ mintegy nyolcvan országában azért, mert a nyugati világgal azonosítják őket, annak ellenére, hogy ők egyes helyeken kétezer éve gyakorolják vallásukat, ezért a nyugati világ feladata segíteni” – mondta előadásában Török Tamás, az Emberi Erőforrások Minisztériuma üldözött keresztyének megsegítéséért felelős helyettes államtitkára. A keresztyénüldözés nem vallási belügy, hiszen számos szélesebb körben is fontos kérdéshez vezet kapcsolata a joggal és biztonsággal, a nők egyenjogúságával vagy a migrációval. Mindezek kiváltó és kísérő jelensége napjaink drámai identitásvesztése. Török Tamás elmondta: a létrehozott hivatal az üldözött keresztyének segítésének koordinációja mellett kutatási feladatokat is ellát. A vallásközi párbeszéd keretében támogatták az üldözött egyházakból hazánkba érkező egyházfők programját, lakóház-helyreállítási támogatásukkal ezerháromszázan költözhettek vissza otthonukba, és ösztöndíjprogramot is hirdettek Magyarországon tanuló és hazájukba visszatérő diákoknak.

Isten munkálkodik a világban

„Mintegy húsz ország orvosai, ápolói, tanárai, közösségfejlesztői dolgoznak önkéntesként az Interserve-ben” – mondta el Paul McMahon, a külmissziós szervezet európai és ázsiai programjainak vezetője. Holisztikus megközelítésű programjuk lényege a tanítványság: megjeleníteni Krisztust az élet minden területén. Az 1852-ben indult szervezet kezdetben női misszióként működött Indiában, ma azonban harmincnyolc országban tevékenyek, olyan területeken is, ahová menekültek érkeztek az adott országokból.

„Az Interserve munkatársai soha nem mindentudó szakértőként érkeznek, a helyiekkel együtt tanulnak-fejlődnek” – mondta Bijoy Koshi. Az Interserve nemzetközi igazgatója emlékeztetett: a misszió Istené, nem az embereké. „A Szentírásban azt olvashatjuk, hogy Isten tettei által mutatkozik meg” – emlékeztetett Bijoy Koshi. Hozzátette: Jézus Krisztus nemcsak bűneinket, de szégyenkezésünket is elvette – ezt fontos tudni akkor, amikor a külmissziós munkatárs valamely erős kulturális identitású országba érkezik. „A misszió nem individuumok munkája csak, hanem az Isten népének szolgálata azzal, hogy jellé válik, hogy megéli a Krisztushoz tartozását” – mondta az igazgató, és hozzátette: az erősödő nacionalizmus az identitás megőrzésére tett kísérlet a globalizáció fenyegetésével szemben, ám az evangélium mindannyiunknak alternatívát kínál a Jézus Krisztusban meglévő igazi identitásunk által. A növekvő kormányzati kontroll eredményeként a plántáló missziói korszak leáldozóban van. A csökkenő vallásszabadság, a növekvő gazdasági egyenlőtlenség (az Oxfam 2015-ös adatai szerint a világ vagyonának 51 százaléka a népesség 1 százalékának kezében van), jelenleg a növekvő igazságtalanság következtében meginduló és egyre erősödő migrációban mintegy kétszáznegyven-négyszáz millióan érintettek közvetlenül.

Megváltozott az egyházak területi eloszlása is: száz éve az északi féltekén ötször annyi keresztyén élt, mint a délin, ma másfélszer több keresztyén él a déli féltekén. Emiatt változik a missziót végző országok összetétele is: a hagyományos küldő országok mellett újak lépnek be. Bijoy Koshi örömmel nyugtázta a helyettes államtitkárság létrehozásának egyedülálló esetét, ám hozzátette: ennél tovább kell lépnünk. Isten országa nemcsak a jólétről, a biztonságról szól, ki kell dolgoznunk a kockázat és a szenvedés vállalásának teológiáját is. Kiemelten beszélt az ima elsődleges fontosságáról és a felkészítő-támogató struktúrák létrehozásáról, emlékeztetve: ha esőért imádkozunk, jobb, ha esernyőt is viszünk magunkkal. Az igazgató ezzel együtt elismerte: van, ahol azonban nagyon nehéz a misszió kérdése – például halálbüntetés jár érte –, ezekre a helyekre új modellek szükségesek.

A misszió hagyománya

A konferencia összefoglalásaként Gonda László, a Debreceni Református Hittudományi Egyetem Missziói és Felekezettudományi Tanszék docense előadása zárta az esemény tudományos részét. Az előadó a missziói identitás kapcsán a Fil 3,20-at idézte. Filippiben a római törvények Rómától távol is éltek – ahogyan a keresztyének, Isten országának polgárai között is Isten országának törvényei érvényesek ebben a világban is.

A misszióról sokan és sokat vitatkoztak az egyház történelmében – ilyen volt például Makkai Sándor és Victor János 1930-40-es évekbeli vitája a belső megújulásról és a „kifelé” történő evangelizációról, kiegészítve a missziói diakónia, azaz a társadalmi szolgálat kérdésével, valamint az interkulturális, külmissziói hagyománnyal is. Ez utóbbiban Czelder Márton moldvai, Biberauer Hermine libanoni, Döbrössy Lajos bulgáriai, Parragh Lajos albániai, Babos Sándor mandzsúriai, Cseszkó Gyula és Hadady Emma holland-kelet-indiai, Molnár Mária pápuai és Pásztor János kenyai munkájára is emlékezhetünk.

Új helyzet, új kihívások

A missziói munka előtt álló kihívások között Gonda László a globalizáció, a szekularizált Európa és a rekrisztianizálódó Magyarország kérdését vetette fel. Ez utóbbi új helyzet: éltünk már hagyományos keresztyén társadalomban, keresztyénségellenes világban és liberális demokráciában is, ám ilyenben, mint a mostani, még soha. Szót ejtett a változó keresztyénségről is – a déli félteke keresztyénségének növekedése mellett a pünkösdi karizmatikus egyházak megerősödéséről, a II. Vatikáni Zsinat óta megváltozott együttműködési keretekről a római katolikus egyházzal, valamint a keresztyénüldözésről.

A missziói munka is változik: már nem saját egyháztagságunk újratermelése az elsődleges, hanem az, hogy alázattal tudjunk részt venni Isten munkájában. A kortárs missziói munka a „mindenhonnan mindenhová”, azaz a multivektorális szolgálat elvét követi, és igényli a valós partnerséget. A feladatok között elsődleges, hogy az egyház ne kívülről vezényelt legyen, ne a misszióért éljen, hanem Isten dicsőségére vegyen részt Isten missziójában, a már elérkezett, de be nem teljesedett Isten országának jele legyen, és képes legyen részt venni az alternatív Krisztus-kultúra megvalósításában.

„Van mit tanulnunk üldözött testvéreinktől, például a kisebbségi életet, az egyház diaszpóra-létezését, valamint a siker-hatalom-befolyás hármassága helyett a tanúságtétel és a szenvedés megélését” – tette hozzá az előadó. Gonda László szerint fontos a missziói munka hiteles jelenléte a világban. Az ötszáz éves reformáció helyett érdemes a reformáció 500+ koncepcióra figyelnünk, a minőségi Krisztus-követésre, helyünk betöltésére a világban.

„A gyülekezetek megújulása nem cél, hanem eszköz Isten dicsőítésére, gyakorlati segítség a Krisztus-követőknek az élet szolgálatában” – szögezte le Gonda László. Mindebben az ökumenikus tanulás, református identitásunk újrafogalmazása és a gyakorlati alternatív Krisztus-követés lehetnek eszközeink.

A gyülekezetplántálás, azaz a victori hagyomány továbbvitele sem öncél, hanem eszköz, tette hozzá. Kell a „nem-stratégiai stratégiai gondolkodás”, azaz egyszerre kell jelen lenni a periférián, a már-már feladott területeken és a fő fókuszterületeken is. Segíthet az ökumenikus együttműködés, a közös evangelizáció, a kontextushoz igazodás, hogy más egy nagyvárosi és egy kis vidéki gyülekezet működése és igénye, de a leglényegesebb az imádság és az ember.

Misszió a hétköznapokban

„A misszió nem kül-, hanem elsősorban misszió, ami mindenütt ugyanaz, még akkor is, ha mindenütt mást és mást igényel” – emlékeztetett az előadó. A misszió napjaink szekularizált társadalmában interkulturális, és sokszor nem kell elmennünk a találkozásért, hanem az eljön hozzánk, például a bevándorlással vagy a hazánkban letelepedő kínai közösségekkel. A saját hazánkban végzett külmisszióhoz hiteles tanúságtétel és vallásközi párbeszéd szükséges. Fontos a részvétel, a partnerség és a szolidaritás a gyakorlatban.

Mégis, miképpen valósíthatjuk meg és segíthetjük elő mindezt hétköznapjainkban? A gyülekezeti ismeretterjesztésre, a konkrét imádságra, a testvérgyülekezetek fontosságára, a céladakozásra is felhívta a figyelmet a docens. Beszédét az Ef 2,19 szavaival zárta: „Ezért tehát nem vagytok többé idegenek és jövevények, hanem polgártársai a szenteknek és háza népe Istennek.”

„Kis emberek vagyunk nagy, elvégezhetetlennek látszó feladatokkal, ám a törvénnyel, a könyvvel, a Szentírással velünk van Isten, és vele sikerre visszük feladatainkat. Csak az tud bátor lenni, aki talált valami személyesen is fontosat. Mi, keresztyének már megtaláltuk. Akkor mitől félünk?” – kérdezte a Józs 1,6–9 alapján tartott záró áhítatában Kustár Zoltán, a Debreceni Református Hittudományi Egyetem rektorhelyettese.

Bijoy Koshi, az Interserve nemzetközi igazgatója lesz a MEÖT idei ökumenikus lelkészi és munkatársi missziói konferenciájának főelőadója. Részletek, jelentkezés »

Körösvölgyi Zoltán, fotó: Vargosz

Istent keresem

2Krón 32

„Talán a ti istenetek meg tud majd benneteket menteni a kezemből?!” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink

Ez történik továbbiak →