Hazánkba látogatott a Rajnai Egyház delegációja

2011. május 15., vasárnap

A látogatás a 2009-ben a két egyház által megkötött partnerkapcsolati szerződés megerősítését és gyakorlati megvalósítását szolgálja.

Május 12-16 között Magyarországra látogat a Rajnai Egyház képviselete. A látogatás a 2009-ben a két egyház által megkötött partnerkapcsolati szerződés megerősítését és gyakorlati megvalósítását szolgálja.

 

altA delegáció három tagja: Thomas Kraft, a Rajnai Egyház külügyi részlegének asszisztense, Klaus Eberl lelkipásztor, a Rajnai Egyház nevelési-oktatási-képzési részlegének vezetője és az egyházvezetés tagja, és Hartmut Rahn, közgazdász, az egyházvezetés világi tagja, a Solingeni gyülekezet presbitere.

Budapesten a Zsinati Hivatalban Tarr Zoltán zsinati tanácsossal és Czibere Károllyal, a Szeretetszolgálat igazgatójával a már folyamatban lévő és tervezett missziói együttműködésekről egyeztettek. A skót misszióban tett látogatás során megismerkedtek a menekültmisszió szolgálatával, amely a két egyház együttműködésének kiemelt területe lehet a cigánymisszió, az egyházreformot érintő tapasztalatcsere, az ifjúsági misszió és alternatív pedagógiai módszerek alkalmazása és a szeretetszolgálati munka mellett. A delegáció az egyházi élet valamennyi szintjén tapasztalatokat szerez, hiszen több helyi közösségbe is ellátogat. Felkeresték a Budai gyülekezetet, ahol gyülekezeti munkatársakkal egy nagyvárosi gyülekezet missziói kezdeményezéseiről osztották meg tapasztalataikat. A vasárnapot a Pilisi gyülekezetben töltik, ahol egy esetleges testvérgyülekezeti kapcsolat kialakításról is egyeztetnek.

A delegáció tagjai Debrecenbe is elutaztak, ahol a Debreceni Református Hittudományi Egyetem rektorával, Dr. Fazakas Sándorral, a Debreceni Egyházmegye esperesével, Vad Zsigmonddal és a Zsinat lelkészi elnökével, Dr. Bölcskei Gusztávval folytattak tanácskozásokat. A Hittudományi Egyetemen az egyetem múltjáról és jelenéről való tájékozódás mellett a két egyháznak a lelkészképzés és a tudományos munka terén való együttműködés lehetőségeiről konzultáltak. Vad Zsigmond esperestől a MRE önkéntes programjairól, a közelgő Szeretethíd nevű programról és a testvérgyülekezeti kapcsolatok kialakításáról beszélgettek. Klaus Eberl szavaival: „elsődleges célunk felmérni, hogyan lehet a partnerkapcsolati szerződést a két egyház gyülekezeteinek szintjén érvényesíteni – ennek pedig nagyon fontos célkitűzése a testvérgyülekezeti kapcsolatok kialakítása”.

A Bölcskei Gusztáv püspökkel folytatott beszélgetés fókuszpontja a MRE és az állam kapcsolata volt, valamint egyházunk diakóniai és missziói lehetőségei és az egyház sajátos felelőssége napjainkban. A rajnai vendégek szóban is megerősítették a partnerkapcsolati szerződés fontosságát és támogatásukról biztosították a Zsinat lelkészi elnökét, annál is inkább, mivel a két egyház bár különböző kontextusban, de merőben hasonló kérdésekkel és problémákkal küzd napjainkban. Az együttműködés és közös válaszkeresés mindkét oldalon segítség lehet az egyház szolgálatában.

A látogatás során rajnai barátaink Kárpátalján is villámlátogatást tesznek, ahol a MRSZ közvetítésével számos missziói és diakóniai kezdeményezést támogatnak a 2009-ben kötött együttműködési megállapodás szellemében, amely rögzíti, hogy a két egyház közös szolgálata kiterjed a Kárpát-medence egészére.

Kép: ekir.de

Istent keresem

Jak 2,1–13

„Úgy beszéljetek, és úgy cselekedjetek, mint akiket a szabadság törvénye ítél meg.” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink

Ez történik továbbiak →