Hittanlecke egy orgonán keresztül

2015. december 23., szerda

Magunk mögött hagytuk az adventet, melynek lényege az Isten ígéreteibe kapaszkodó bizonyosság afelől, hogy Ő cselekedni fog, beteljesíti, amit megígért. Türelmesen tanítgatja az övéit arra, hogy a mindennapokban is vegyék komolyan azt, hogy Ő a reménység Istene, akinek az apró-cseprő kis életünkre is gondja van. Erről szól ez a történet.

„Úgy szeretnék hírt adni Isten csodáiról, mint aki ma már tudom, hogy a következő adventre teljesen elkészül a hangszer, mégpedig ahogyan azt 17 évvel ezelőtt megálmodtam" – olvastam Pálúr János egy tavaly adventi írásában, melynek talányos címe – „Mire tanított Isten az orgonaépítés évei alatt?" – felkeltette az érdeklődésemet.

„Még egy építés által is taníthat?" – kérdezem beszélgetésünk elején.

„Például arra, hogy ne váljon külön a hitéletünk, a mindennapjaink és a szakmánk. Legyen ez egy egység az életünkben" – Isten erre tanítgatta 18 éven keresztül az orgonistát, aki a fasori egyházközség felújított orgonáját idén adventben – hosszú várakozás után – végre megszólaltathatta.

18 éves álom vált valóra

Mikor és hogyan is kezdődött a fasori orgonaépítés? 1997 november elején, egy kint töltött év után érkezett haza Párizsból családjával Pálúr János, amikor Végh Tamás lelkipásztor közvetítette a gyülekezet hívását: nagyon szeretnének egy kvalifikált orgonistát. Annak az évnek első adventi vasárnapján már meg is kezdte szolgálatát az új orgonista, kinek elsődleges munkaeszköze a hangszere, amit nem magával visz, hanem a szolgálati helyén kap kézhez.

A kezdetnél egyértelmű volt, hogy „beteg" a munkaeszköz, valamit kell vele tenni. Ugyan a téli szárazságok után, amikor kitavaszodott és megtelt párával a levegő – ez jót tett a bőr alkatrészeknek és a szélrendszer ezt rögtön „megérezte" –, átmenetileg megszűntek a korábbi hibák, látszott viszont, hogy a 90 éves hangszeren elmaradt számos karbantartási munka.

„Valóban úgy volt, hogy én megálmodtam ezt a hangszert" – vallja hosszú évek távlatából Pálúr János. Ahogy mondani szokták, mert nagyot álmodni: ne csak egy 10-15 évre szóló javítás történjen, hanem végiggondolva az orgona következő 100 évre érvényes sorsát, egy komolyan átgondolt koncepció születhessen meg. Amikor kiderült, mennyi pénzbe fog kerülni a munka, a gyülekezet vezetősége alig hitt a fülének, de meghirdették az orgonaépítést egy színes, átfogó tájékoztatást adó kiadványon keresztül. Ekkor 2000-et írtak.

„Látszott, hogy egy csoda van készülőben: ami emberileg lehetetlennek tűnik, annak azért még hittel neki szabad indulni. Legalábbis én ebben biztos voltam" – mondja a kántor a kezdetekről. Aztán hosszú éveken keresztül mindig tájékoztatnia kellett a gyülekezetet az orgonaépítés éppen aktuális állásáról. Próbálta képviselni a lehető legszebb elképzelést, és biztatni a gyülekezetet is: „habár járatlan az út, de Isten megadhatja".

Sokat tanultak ezalatt

Az első „nagy jel" 12 évvel ezelőtt volt: 2003 adventjében szólalt meg először az akkorra felújított orgonarész. Innentől kezdve mostanáig a hangszer megújult negyedrészét hallhatta a gyülekezet. Az orgonista a várakozás egyik szakmai hasznának tartja: sokkal jobban megértette, hogy az építés szempontjából hogyan kell felfogni egy hangszert és hogyan lehet az utolsó szálig kiaknázni a benne rejlő lehetőségeket. Így most már egészen másképp néz a negyvenhat regiszteres orgonára. Meggyőződése, hogy Isten őt és az egész fasori közösséget is tanítgatta az orgonaépítés ügyén keresztül.

Amíg úgy érezzük, van ötletünk, amíg „mennek a dolgok" és csak rá kell állni arra a szekérre, mely szalad velünk, addig a körülmények nem kényszerítenek rá bennünket, hogy arra gondoljunk és megkérdezzük: vajon Isten hogyan tervezte ezt el? A „hittanlecke" lényege pont az, hogy amikor megtorpanunk, amikor minden olyan csüggesztőnek tűnik, amikor az ember már szíve szerint hamar levonná a végkövetkeztetést, hogy ezek szerint ez a dolog nem akar menni, akkor kell feltenni a kérdést: Nekem tényleg mi a reménységem? „Nem egyszer, nem kétszer kellett kimondani azt, hogy ha ez most per pillanat nem is halad, akkor is Isten a bizodalmam." – vallja Pálúr János.

Valóban, hogyha nem mennek ügyeink, akkor van alkalmunk arra, hogy szembesüljünk azzal, milyen mértékben bízunk Istenben. Nem 90, nem 99, hanem 100 százalékig! Ezt teszi kipróbálttá az ember hitét. A zsoltáros tanácsa: „Gyönyörködj az Úrban, és megadja szíved kéréseit!" (Zsolt 37,4). Az Istenbe vetett hit nem csodafegyver, amit a megfelelő időben elsütünk. Egy őszinte apa–gyermek kapcsolatban a felek kölcsönösen élvezik egymás társaságát. Az apa nem a pincér, aki kihozza, amit rendeltünk. Istenben gyönyörködni Őt megismerve, Neki elsőbbséget adva lehet. Az Istenben gyönyörködő ember a próbák idején is látja Őt, és megérti, mit végez el őbenne azok által. Akkor is, ha a mai világ már ennél modernebb hozzáállást vár el tőlünk és gyakran áll úgy a játszma, hogy az Úrban bízók nevetségessé válnak, lemaradnak, hátrányt szenvednek, de minimum megmosolyogják őket. „Isten megtanított arra, hogy az Ő gyermekei számára a kísértések próbatételekké válnak, és ha hitben kitartunk, ezek aranyfedezetet és áldást hoznak a tevékenységünkre. Meg vagyok róla győződve, hogy Isten nem próbál feljebb annál, mint amit képesek vagyunk elhordozni" – foglalja össze a tizennyolc év tapasztalatait Pálúr János.

Két évvel ezelőtt pont kerülhetett az egész, sok várakozással teli út végére. Az addig támogatóktól, magánadományozóktól, pályázatokból összegyűjtött pénz miniszteri támogatással egészült ki, így befejeződhetett a nagy volumenű felújítási munka, ami már egyet jelent egy orgonaépítéssel. Megtartották a teljes régi orgona hangját, restaurálták a huszadik században esett sérüléseket, s ehhez jött egy olyan kiegészítés, ami francia romantikus stílust ad a hangszernek. Az orgona építője, Angster József ebben a stílusban szerezte a legmeghatározóbb impulzusokat Párizsban.

A teljes hangszer első megszólaltatása idén adventben, december 6-án egyszerre felemelő és „hajmeresztő" érzés volt az orgonista számára. Ritkán adódnak olyan pillanatok az ember életében, amikor ennyi év eredménye hirtelen ott van a keze között. A szó szoros értelmében, mert billentyűk vannak az ujjai alatt. „Ugyanakkor úgy éreztem magam, mint egy berepülő pilóta, aki először száll fel egy repülővel, ami addig még csak a hangárban állt, és akkor kell kiderülnie, hogy tud-e repülni valójában. Most világos számomra az, hogy Isten időzítése azt szolgálta, hogy értékén tudjuk megbecsülni az Ő ajándékát, és abban se kételkedjünk, hogy az Ő csodáját tapasztalhattuk meg a saját szemünkkel" – mondja Pálúr János, miközben a beszélgetés után felkísér a hangszerhez. Majd odafordul kollégájához, az éppen akkor odaérkező katolikus kántorhoz és halkan magyarázni kezdi – a számomra már sajnos nem érthető – szakmai tudnivalókat. Így én észrevétlenül elindulok azzal az elhatározással, hogy majd egyszer biztosan eljövök a „Fasori Zenés Esték" egyik koncertjére, hogy én is gyönyörködhessem a megújult orgona hangjában és Isten beteljesedett ígéretében.

Telepóczki Márta, fotó: Vargosz

Istent keresem

Jel 19,1–10

„Örüljünk és ujjongjunk…” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink

Ez történik továbbiak →