Hittel és elhivatottan

2011. szeptember 07., szerda

„Az Úristen nekem mindig megmutatta a helyes utat, és rá is terelt arra, sokszor úgy, hogy »sorompót« csapott le előttem, hogy ne is tudjak a nem általa rendelt úton haladni. Ez, ha az adott esetben fájdalmasnak is tűnt, minden esetben javamat szolgálta és megtartó kegyelmét igazolja” – fogalmazza meg hitbeli tapasztalatát Láczai Szabó Tibor, aki gyermekkorától a budapesti Kálvin téri gyülekezet tagja, ötvenöt éve presbitere.

Láczai Szabó Tibor hálával emlékezik a Lónyay Utcai Református Gimnáziumban eltöltött évekre, ahová a nyugdíjas mérnök 1940-től 1948-ig járt. Mint mondja, meghatározó élmény volt számára az a nyolc év, és nagyon sokat köszönhet az alma maternek. Az oktatás színvonalát jellemezte, hogy különösebb nehézség nélkül sikerült túljutnia a műegyetemi felvételin, és az iskolában megszerzett angol és német nyelvtudásának köszönhetően későbbi munkája során nem jelentettek gondot az önálló külföldi tárgyalások. „De ennél sokkal többet jelent, hogy olyan emberséget és tartást kaptam a gimnáziumban, amely az egész életemre kihatott. Tanáraim nemcsak tanítottak és neveltek, hanem példát is mutattak. Ezért akkor is emberek tudtunk maradni, amikor a kommunizmus időszakában éltünk. Igazi barátaim ma is a gimnáziumi osztálytársaim.”

A család 1944-ben költözött el Pesterzsébetről, ahol házukat szétbombázták. A családot átmenetileg Zugor István, az akkori biai lelkész fogadta be a helyi parókiára. Ő Ravasz László püspök mellett dolgozott a Dunamelléki Egyházkerület püspöki hivatalában vagyonkezelőként. Láczai Szabó Tibor itt ismerkedett meg a biai öt papkisasszony közül a harmadikkal, Klárával is, aki kilenc év után felesége is lett, és akivel ötvennyolc éve élnek boldog házasságban. Pestre 1944 után tudtak visszaköltözni a Ráday utca 30-ba, a dunamelléki püspöki székház melletti házba.

A műegyetem elvégzése után az Erőműtervező Irodában, majd a minisztériumban dolgozott a villamosenergia-ipar területén. „A főnököm elnézte nekem, hogy nem lettem párttag, de ez a hivatali rangbeli előrehaladásomat korlátozta. Ám ez nem izgatott. Szerettem dolgozni, és sok feladatot bíztak rám” – emlékszik vissza Láczai Szabó Tibor, aki reaktor-szakmérnökként a paksi atomerőmű építésében résztvevő állami díjas csoport egyik tagja.

A Lónyay Utcai Református Gimnázium temploma mindig a Kálvin téri volt. Láczai Szabó Tibor emlékeiben még elevenen él az első tanévnyitó, és természetesen az is, amikor tizenhat évvel később, 1956-ban a gyülekezet presbitere lett. Abban az évben két huszonéves elöljárója is lett a gyülekezetnek: Ritoók Zsigmonddal, aki a Lónyayban évfolyamtársa is volt, ők voltak a legfiatalabb presbiterek.
Presbiteri szolgálata kezdetben annyiból állt, hogy vasárnaponként részt vett a presbiteri üléseken, gyülekezeti tagokat látogatott, és a Kálvin téri hagyományok szerint az istentisztelet után perselyezett. Ezt a szokást sokan nem értették. Egyik ismerősük meg is jegyezte feleségének: „Nem vagytok ti olyan szegények, hogy a templomajtóban kéregessen a férjed.” Láczai Szabó Tibor már több mint húsz éve a gyülekezet műszaki gondnoka. Intézte a világosítással, fűtésszereléssel, ablakcserével kapcsolatos ügyeket. Sőt, az egyházközség épületeit bérlőkkel is ő tartja a kapcsolatot. Mindig sok feladata volt, de a négyes metró építésével és a gyülekezeti ház átépítésével ezek a feladatok megsokszorozódtak. „Istennek hála, hogy ad erőt és türelmet, együtt szolgáló munkatársakat, lelkészeket és presbitereket, egyházfit ezek megoldásához” – mondja.

Láczai Szabó Tibornak határozott elképzelése van arról – és ezt életével meg is jeleníti –, hogy milyennek kell lennie egy presbiternek. „Legyen elhivatott, mély hitű ember, aki mindennap olvassa a Bibliát, de a gyülekezetben is megéli hitét” – hangsúlyozza, majd hozzáteszi: „A presbiteri szolgálathoz erő kell, azt pedig az Úristen adja, és ezért hálát kell adni. A jó presbiter nemcsak szóban reprezentálja, hanem tetteivel is segíti a gyülekezetét. A presbiteri tisztség ezzel járó megtiszteltetés.”

A Kálvin téri műszaki gondnok megjegyzi, hogy ő nem az első padban ül, hiszen náluk az a főgondnok helye. Ez szimbolikusan a több évtizedes presbiterségét is megjeleníti, hiszen mindig a háttérből próbált gondoskodni arról, hogy a lelki munkához meglegyenek a fizikai feltételek is, és a gyülekezeti tagok érezzék: tartozhatnak valahová. „A presbiteri szolgálatban folyamatosan segíteni kell a lelkipásztort, nemcsak az istentiszteletek rendjének fenntartásában – ez is nagyon fontos –, hanem a mindennapok ügyeiben is” – fogalmaz a nyugdíjas presbiter, aki azt is fontosnak tartja, hogy minden presbiternek meg kell keresnie a feladatát a gyülekezetében. Ő ahhoz kapott tehetséget, hogy le tudjon ülni iparosokkal, munkát szervezzen és irányítson, vagy éppen gazdasági ügyekkel foglalkozzon.

Láczai Szabó Tibor szívesen idézi a talentumok példázatát. Az igeszakaszhoz kapcsolódva felhívja rá a figyelmünket, hogy „az egyházban kis dolgokkal is lehet segíteni, és hogy mi a fontos, azt az Úristen dönti el”.

T. Németh László

Istent keresem

1Thessz 4,9–12

„...csendesen éljetek, tegyétek a magatok dolgát...” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink

Ez történik továbbiak →