Húsvét a médiában

2012. április 05., csütörtök

Nagycsütörtöktől Húsvéthétfőig több rádióban, televízióban közvetítenek református istentisztelet valamint Bölcskei Gusztáv püspökkel készített húsvéti beszélgetés is hallható lesz.

Nagypénteken, április 06-án 10 óra 4 perctől istentiszteletet sugároznak az MR-1 Kossuth Rádióban, a Budapest-Budahegyvidéki református templomból. Igét hirdet: Szabó István dunamelléki püspök.
Ugyanezen a napon 18 órától az M2 televízió csatornán a Mátészalkai Református Egyházközségből lesz istentisztelet Becsei Miklós lelkészi szolgálatával.

Április 8-án, Húsvétvasárnap a Duna Televízióban Erdélyből, a Körösfői Református Gyülekezetből közvetítenek istentisztelet, igehirdető Sebestyén Ákos lelkipásztor lesz.
Szintén Húsvétvasárnap 17 órától az Infórádióban Bölcskei Gusztáv tiszántúli püspökkel, a zsinat lelkészi elnökével fognak beszélgetni.

Weboldalunkon Húsvétvasárnap és Húsvéthétfőn is találkozhatnak istentisztelettel.
Április 8-án 10 órától a Debreceni Nagytemplomot kapcsoljuk, ahol Bölcskei Gusztáv hirdet igét, míg április 9-én 10 óra 30 perctől a szarvasi gyülekezetben Pentaller Attila szolgál.

Az Európa Rádió szintén készül az ünnepre, istentisztelet közvetítéseiket az alábbiakban olvashatják:

Minden frekvencián:
Április 5. Nagycsütörtök 18 óra: Debrecen-Kerekestelepi Református Gyülekezet (Buzás Dénes)
Április 6. Nagypéntek 11 óra: Miskolc-Belvárosi Református Gyülekezet(Szabó Sándor)
Április 7. Nagyszombat 18 óra: Debrecen-Kossuth utcai Református Gyülekezet (Tóth-Mihala Veronika)
Április 8. Húsvétvasárnap 11 óra: Debrecen-Nagytemplomi Református Gyülekezet (Bölcskei Gusztáv)
Április 9. Húsvéthétfő 11 óra: Emődi Református Gyülekezet (Kósa Enikő)

Debreceni frekvencia (94,4MHz):
Április 6. Nagypéntek 15 óra: Debrecen-Csapókerti Református Gyülekezet (Lakatos Zoltán)
Április 8. Húsvétvasárnap 15 óra: Debrecen-Széchenyi kerti Református Gyülekezet (Jenei Zoltán)
Április 9: Húsvéthétfő 15 óra: Debrecen-Nagytemplomi Református Gyülekezet (Vad Zsigmond)

Nyíregyházi frekvencia (100,5MHz):
Április 6. Nagypéntek 15 óra: Debrecen-Csapókerti Református Gyülekezet (Lakatos Zoltán)
Április 8. Húsvétvasárnap 15 óra: Debrecen-Széchenyi kerti Református Gyülekezet (Jenei Zoltán)
Április 9: Húsvéthétfő 15 óra: Kisvárdai Református Gyülekezet (Szabó Gábor)

Forrás: ttre.hu

Istent keresem

5Móz 31,1–13

„...fel kell olvasni..., hallgassák és tanulják meg...” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink