Itt vagyunk két esztendő határmezsgyéjén

2009. december 31., csütörtök

alt

Ezekben a napokban az évváltás idejét éljük. Itt vagyunk két esztendő határmezsgyéjén. Az óesztendő még alig múlik el, s immár látványosan ünnepélyes, derűs, vígságos, dekoratív külsőségektől kísérve megérkezik az új, a szilveszteri mulatságokon át. Szinte azt mondhatnánk ez egy igazi határhelyzet, határszituáció. És bizony az is. Annak ellenére az, hogy az elmúló óévhez képest a beköszöntő új nem igen mutat valami radikálisan, lélegzetelállítóan újat. Szinte nem történik más, mint az, hogy a falon és az íróasztalunkon naptárat cserélünk.

 

Az idő sem telik gyorsabban, mint korábban, az egy óra most is éppúgy 60 perc. És mindezek ellenére az évváltást mégis, öntudatlanul is komolyabban vesszük: az évváltás napjai bármennyire is teljenek jelentéktelen eseményekkel, mégiscsak valamiképpen azok határhelyzetet jelentenek életünkben.

 

Mi, emberek egészen sajátos módon korszakokban élünk és korszakokban gondolkodunk, attól függetlenül, hogy ezeket a korszakokat, időszakokat teljesen önkényesen mi határozzuk meg magunknak, avagy nem.

A naptár ugyanis mindnyájunknak diktál, az idő a maga előre haladó kényszerével és nem a magunk választotta önkényes időbeosztásával, kimér most egy 365 napból álló időkeretet.

És mi mint korszakokban, időkeretekben élő és gondolkodó lények, próbáljuk meghatározni az elkezdődő új időszakasz belső tartalmát, miközben szeretnénk támaszt, oltalmat, védelmet találni magunknak és mieinknek ebben a nagy időutazásban.

Isten népének kezdettől fogva az volt a boldog és rendíthetetlen bizonyossága, melyet az önmagát történelmi eseményekben is kijelentő Istennel való szövetséges kapcsolat tapasztalatai is megerősítettek, hogy „vele van Isten”.

Az a tudat, hogy olyan útitársunk van, aki az „eget és a földet teremtette”, aki „kezében tartja a mindenséget”, bátorítólag és biztatólag hat az emberi lélekre.

Ez a hit nyert megerősítést Jézus Krisztusban a testté létel, a karácsonyi esemény csodája által, amikor is az Örökkévaló elválaszthatatlanul elkötelezte magát a halandó, mulandó ember mellett, és értésünkre adta Jézus személynévvé vált Immánuel nevével is, hogy „Velünk az Isten”. Az évváltás különleges hangsúlyt helyez arra, hogy emberlétünk zarándok-egzisztencia, vagyis „úton vagyunk”, esztendőből ki s esztendőbe be, szolgaság házakból pusztaságokon át tartunk az ígéret földje felé, s eközben menet közben sok minden kikerül az útipoggyászból és ugyanakkor sok minden bele is kerül.

 

Így évváltás idején jó végiggondolni, mi az amit az elmúló esztendővel hátra kell hagyni, és mi az, amit az új esztendőben tovább kell vinni az úti csomagban, sőt mik azok, amelyekkel az elkövetkező esztendő során föltétlenül meg kell tömni, mint múlhatatlanul szükséges, lelki értékekkel úti poggyászunkat.

 

Így évváltás idején jó végiggondolni, mi az, aminek hátat kell fordítani, mi az, amitől végleg búcsút kell venni, és mik azok az új valóságok, új irányok, amelyek felé föltétlenül oda kell fordulnunk.

Isten igéje arra buzdít, hogy hagyjuk el életünk „szolgaságházait” és forduljunk oda „az ígéret földje felé”! Az „ígéret földje” látomása számunkra a manapság sokat emlegetett ún. „jövőkép”. E nélkül nincs bátorság, lelkesültség és remény. „Az ígéret földje” – látomása nem engedi, hogy útközben szertefoszoljon, köddé váljon a remény.

 

A reményt a biztos cél élteti. Mégpedig egy olyan cél, amely felé érdemes kimozdulni. Ilyen út az „ígéret földje”, „az új ég és új föld világa”, amely felé a földi lét pusztaságain át vezet az út. És ehhez az úton lételhez hitre és reménységre van szükség, mert az úton nem egyszerű megmaradni istenfélő és emberséges embernek.

Így évváltás idején kimondva, de kimondatlanul is, tudatosan, de öntudatlanul is általános emberi érzéssé lesz a hitbizonyosság és az élő-éltető reménység utáni sóvár vágyakozás.

Bizony minden elinduláshoz a korszakokban és időszakokban élő embernek kell a hit, és kell a remény. Az előttünk álló év, mint egy meghatározott időkeret, belső tartalmát tekintve teljesen ismeretlen. Ez önmagában nem baj. Nem baj akkor, ha azt tudjuk és ismerjük és hittel elismerjük, hogy „Immánuel”, vagyis „Velünk az Isten.”

Isten megígérte, hogy el nem hagy, és el nem távozik mellőlünk. Jézus ígérettel kötelezte el magát a vele szövetségben élőknek, hogy „velük lesz minden napon a világ végezetéig.”

Amint az ószövetségi időkben a pusztában vándorló népének jelenléte jelét ígérte Isten a tűz- és felhőoszlopban, így adta nekünk Jézus az ő újszövetségi népének, az anyaszentegyháznak az ige, a víz, a kenyér és a bor jelét, mint jelenlétének hathatós bizonyságait. És nekünk nagy szükségünk van e kegyelmi jelekre, mert ma is pusztában vándorló nép az Isten népe. Ma is pusztán át vezet az út az ígéret földjére. Ez az út kitartást, állhatatosságot, lemondást, elszántságot, bátorságot igényel, illetve előfeltételez.

Az ígéret földje sem nem a kívánságok, sem nem a félelmek és szorongások földje, hanem a megérkezés, a célba érés, a révbe jutás földje: az a föld, amelyet most még igazán nem ismerünk, de amelyről Istentől jó információkat kaptunk, amelyet még nem ismerünk, de már most ellenállhatatlanul vonzódunk hozzá, vágyódunk utána

 

2010-et szabad nekünk, sőt egyenesen szükséges is úgy tekintetünk, mint amely életünknek most még teljesen ismeretlen útszakasza, amelyről azonban tudhatjuk, hogy az a tűz- és felhőoszloppal, az igével és a sákramentumokkal minket vezérlő Isten kegyelméből az ígéret földje, az üdvösséghez vezető útnak egy meghatározott része. Az új esztendő csak azért lehet boldog számunkra, mert Isten nem kívül él az időnkön, hanem benne él az időben, együtt él velünk az időben. Az új esztendő csak azért lehet boldog számunkra, mert nem egyszerűen kívülről, a külső körülményeink által meghatározottan szeretnénk boldogok lenni, hanem belülről az újjászületés csodája által.

 

Dietrich Bonhoeffer 1944 Szilveszterén, vagyis évváltás idején, a Hitler-ellenes mozgalomban való részvétele miatt börtönben ült, amikor kegyelemre és felmentő ítéletre nem számíthatott, ebben az igazi határhelyzetben írta nemcsak magának, de nekünk is megerősítésül és bizonyságul a következő verssorokat:

„Jóságos erők ölébe rejtve

vigasztalódva várjuk a jövőt.

Velünk az Isten este és reggel

Minden napunkon megtaláljuk őt”.

 

Vigasztalódva, Isten jelenlétének biztos tudatában haladjunk hát tovább a 2010. év országútján.

 

Derencsényi István

a Tiszántúli Református Egyházkerület lelkészi főjegyzője

Istent keresem

Jn 19,31–42

„Ezek pedig azért történtek, hogy beteljesedjék az Írás:” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink