Állami céltámogatások: megjelent a kormányrendelet

2012. július 10., kedd

A nyár folyamán kifizetik a címzetteknek a hittan- és a kistelepülési támogatásokat.

Július 3-án megjelent a kormányrendelet az egyházi költségvetési céltámogatások felhasználásáról. Az elmúlt hónapokban a kormányzat az egyházakkal egyeztetett ennek a kormányrendeletnek a létrehozásáról, annak érdekében, hogy szabályozza a 2012-es hittan, a kistelepülési és a közgyűjteményi állami támogatások elosztását és eljuttatását.

A megjelent jogszabály értelmében ezeket a költségvetésben szereplő, és az egyházakkal való megállapodásokon alapuló támogatásokat részben – a kormányrendelet alapján – normatív alapon, részben későbbi megállapodások alapján fizetik ki.

A kormányrendelet megalkotása lehetővé tette azt, hogy meginduljanak azon adminisztratív folyamatok, amelyek az összegek átutalását eredményezik. Így a hittan- és a kistelepülési támogatások remélhetőleg július-augusztus folyamán megérkeznek és kiosztásra kerülhetnek a hittanoktatást végzők, valamint a lelkipásztorok között. A kormányrendelet szabályozza az elszámolás menetét és rendjét is, amely változott az előző évihez képest; erről az illetékes egyházi testületek értesítik az érintetteket.

MRE Kommunikációs Szolgálat

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.