„Ámde Krisztus feltámadt a halottak közül, mint az elhunytak zsengéje”

2013. március 28., csütörtök

Néhány évvel ezelőtt egy istentiszteleten a lelkipásztor felvetette azt a kérdést, érdemes volna-e akkor is keresztyén módon élni, ha nincsen Isten, és Jézus Krisztus pedig nem Isten egyszülött Fia, hanem egy vándorpróféta, aki saját bölcsességéből merítve tanította az embereket.

Ezekért a tanításokért viszont az életét is odaáldozta. A feltett kérdésre azt válaszolta, hogy igen. Akkor is érdemes lenne szeretetben és hitben élni, ha Isten nem volna. Mert aki keresztyén módon él, akkor is értéket közvetít, mégpedig azt a sok évezredes erkölcsi értéket, amit a zsidók, majd a keresztyének komolyan vettek. Döbbent csendben hallgattuk. József Attilának két hexametere jutott eszembe: „Miért legyek én tisztességes? Kiterítenek úgyis! Miért ne legyek tisztességes! Kiterítenek úgyis."

Korinthusban az mondták némelyek, hogy nincsen halottak feltámadása, és Krisztus sem támadt fel. Persze azért még lehet ebben a földi életben követni őt, reménykedni benne. Lehet, de nincsen értelme. Lehet ünnepelni húsvétot úgy, hogy nincsen benne Krisztus feltámadása, de anélkül értelmetlen. „Hiszen ha nincs a halottak feltámadása, akkor Krisztus sem támadt fel. Ha pedig Krisztus nem támadt fel, akkor hiábavaló a mi igehirdetésünk, de hiábavaló a ti hitetek is." Sőt, ha csak ebben az életben reménykedünk a Krisztusban, minden embernél nyomorultabbak vagyunk. Pál apostol fogalmazása egyértelmű és nagyon kemény. Mert nem részletkérdésről van szó, hanem a hitünk legfontosabb bizonyosságáról. A feltámadt Jézus azért mutatta meg magát a tanítványoknak, azért jelent meg a damaszkuszi úton is, hogy át tudják lépni a tanítványai azt a rémisztő gátat, amely minden ember lelkében ott van: „Onnan még nem jött vissza senki", a halál felé lehet menni, de onnan visszajönni nem.

Ez a racionális gát az oka annak is, hogy azok, akik hallották Jézus szájából, hogy neki szenvednie kell, meghalni és harmadnapon feltámadni, nem tudták komolyan venni. A kereszthalál nyomasztó realitása, a meghalt Mester alácsukló feje, a halál visszataszító valósága elnyomta bennük a feltámadás ígéretét. Az asszonyok sem a feltámadottat keresték húsvét reggelén, hanem csak rendbe akarták tenni a holttestet. Azért mutatta meg Jézus a sebeit, hogy ne maradjanak az övéi bizonyosság nélkül. Hogy felhangozhasson az örömteli hitvallás: feltámadott az Úr, valóban feltámadott!

Pál apostol azzal a mondattal, hogy „ámde Krisztus feltámadt a halottak közül, mint az elhunytak zsengéje", más alapra helyezi a korinthusiak krisztushitét. A feltámadott Krisztusra épül fel, hogy örvendezzünk húsvétkor, mert nem vagyunk reménység nélkül, mert a hiábavalóságok helyére hitben átélt valóságok kerülnek. Mi, keresztyének, nem tehetünk úgy, s nem is akarunk úgy tenni, nem ünnepelhetünk úgy, s nem is akarunk úgy ünnepelni, mintha Krisztus nem támadt volna fel.

Németh Tamás

A cikk megjelent a Reformátusok Lapja húsvéti számában.

Istent keresem

2Tim 2,19–26

„De az Úr szolgája ne viszálykodjék,...” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink

Ez történik továbbiak →