Megbékélés, Közép-Kelet-Európa, egyházak

2011. március 10., csütörtök

"Mindenki érti, hogy a konferencia négy alcíme mögött egy cím húzódik meg: Trianon” – fogalmazott a román Vasile Grajdian teológiai professzor a csütörtökön kezdődött, "Az egyházak szerepe a társadalmi megbékélésben Közép-Kelet-Európában” című, budapesti konferencia első napján.

"Az egyházak szerepe a társadalmi megbékélésben Közép-Kelet-Európában” címmel rendeztek konferenciát Budapesten, 2011. március 10-12. között. A "Közép-Európa, mint a vallási sokszínűség modellje” alcímet viselő eseményt a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa (MEÖT), a Konrad Adenauer Alapítvány budapesti szervezete, valamint a Reconciliation in South East Europe Alapítvány szervezi a „Healing of Memories” projekt keretében és a magyarországi történelmi egyházak, valamint az ausztriai, romániai, szerbiai, szlovákiai és ukrajnai egyházak közötti ökumenikus párbeszéd jegyében. A MEÖT lágymányosi központjában tartott konferencia a Magyarországi Református Egyház kiemelt EU-elnökségi rendezvénye is.

A konferencián többek mellett felszólal Bölcskei Gusztáv püspök, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke; Gáncs Péter, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke; Christoph Klein, az erdélyi szász evangélikus egyház nyugalmazott püspöke; Rüdiger Noll, az Európai Egyházak Konferenciája Egyház és Társadalom Bizottságának igazgatója; Tony Peck, az Európai Baptista Szövetség elnöke; Markus Meckel volt német külügyminiszter.

A konferencia nyitónapján tematikus köszöntők hangzottak el a közép-európai történelmi és kulturális sokszínűség, mint társadalmi és egyházi kihívás témakörében, valamint pódiumbeszélgetésre kerül sor az egyházi vezetők és a meghívott politikusok között.

A második napon Közép- és Délkelet-Európa 20. századi politikai változásait tekinti át előadásában Ion Zainea nagyváradi és Marjanucz László szegedi professzor, valamint Baráth Magdolna, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára osztályvezetője. Majd a “20. század történelmi eseményeinek jelentősége az egyházak számára” címmel valamennyi résztvevő egyház képviselői tartanak előadásokat.

A konferencia harmadik napján a résztvevő országok egyháztörténészei munkacsoportokban folytatják a tanácskozást. A téma a 20. század történelmi eseményeinek jelentősége a különböző egyházak identitásában és ekkléziológiájában, valamint kapcsolataik a régió többi egyházával lesz. A háromnapos tanácskozás pódiumbeszélgetéssel zárul az egyházak együttéléséről.

"Mindenki érti, hogy a konferencia négy alcíme mögött egy cím húzódik meg: Trianon. Politikailag is érzékeny téma ez, merész felvetésnek számít, de a korrektség jegyében szeretnénk erről szót ejteni" - jelentette ki a román Vasile Grajdian professzor a tanácskozás első napja után tartott tájékoztatón. Hozzátette, nem véletlen, hogy a keresztyén egyházak mernek hozzányúlni egy ilyen problémához: ők az egyetlenek, akik képesek hittel ehhez a problémához viszonyulni. Vasile Grajdian kijelentette: "Ha van megoldás, akkor hisszük, hogy ez a keresztyén hit oldaláról érkezhet."

Ódor Balázs, az MRE Zsinati Hivatala külügyi irodavezetője arról beszélt, hogy a konferencia alkalom arra, hogy felfedezzék a közös alapokat, amelyek a résztvevők közös hitében benne foglaltatnak. De ezen túl közösen tanúskodhatnak arról, ami a világról szól: a megbékélés evangéliumáról. "Van egy eljövendő reménységünk, ami a megbékélésről szól. Ez eljön, ha hisszük, ha nem" - mondta Ódor Balázs.

"A konfliktusoknak mindig van történetük, a megoldás csak ennek a történetnek az ismeretében lehetséges. A megbékélés még ezen is túlmutató, ennél is magasabb lépcsőfokot képvisel. Megbékélni sem lehet a történet ismerete nélkül" - jelentette ki Dieter Brandes, az Egyházak Világtanácsának képviselője.

A Healing of Memories (HoM) projekt az Európai Egyházak Konferenciája (CEC) és az Európai Protestáns Egyházak Közössége – Leuenbergi Egyházi Közösség (CPCE) közös kezdeményezése, mely a CEC, az Európai Katolikus Püspöki Konferenciák Tanácsának (CCEE), illetve az Egyházak Világtanácsának (WCC) az Ökumenikus Chartában 1998-ban megfogalmazott feladatait vállalja fel azzal a céllal, hogy a többségi és kisebbségi egyházak között még fennálló, évszázadok alatt kialakult félreértések és előítéletek megszűnjenek. A program keretében 2004 óta számos konferenciát szerveztek Kárpát-medence-szerte, és az európai partneregyházak közreműködésével egyházi alkalmazottak, önkéntesek, lelkigondozók számára továbbképzéseket tartottak a lelkigondozás, a kommunikáció, a mediáció és a csoportmunka területén. A régió valamennyi történelmi egyházának részvételével helyi Healing of Memories tudományos értekezletet bonyolítottak le.

Csepregi Botond, fotó: Kalocsai Richárd

Istent keresem

2Krón 30

„...tartsanak páskát Izráel Istenének, az Úrnak a tiszteletére” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink

Ez történik továbbiak →