Otthonra lelni a Karácsonyban

2013. december 22., vasárnap

Isten nem menekül. Pedig Ő teljes joggal megtehetné – írja áhítatában Lányi Gábor János advent negyedik vasárnapján.

Szomorú dolog, amikor az embernek nincsen otthona. Nincsen otthona, mert azt elveszítette, akár természeti csapás, akár háború, akár valamilyen személyes sors-katasztrófa, anyagi csőd, családi krízis miatt. Akinek nincs otthona, menekült.

Van, aki saját magában nem talál otthonra. A saját életében nem találja a helyét. Valami nehezen körbeírható beteljesületlenség hajszolja. Békétlenség a jussa. Akinek nincs otthona, menekül.

Van, aki nem menekül? Én bevallom szoktam.

Sokszor menekülök halogatásokba az igaz döntések meghozatala elől, inkább dédelgetem a megszokott kevésbé rosszat, minthogy továbblépjek a bizonytalan jóra.

Sokszor menekülök tévcselekvésekbe az igaz tettek megcselekvése elől, mert azok megtétele leleplezné eddigi megalkuvásaimat, kényelem szülte kompromisszumaimat.

Sokszor menekülök fél-igazságokba az igaz szavak kimondása elől, mert ha azokat kimondanám, akkor a saját sokszori megjátszottságaim, tettetéseim felett törnék pálcát.

Sokszor menekülök hallgatásokba, amikor bizonyságot kellene adnom „a bennem lévő reménységről,” de kényelmesebb megmaradni a polgári jó modor és udvariasság álarca mögött, mint felvállalni a másikkal való esetleges konfliktust.

Sokszor menekülök a Jézus kérdésére adott igaz válaszadás elől: „Mit használ ugyanis az embernek, ha az egész világot megnyeri is, lelkében pedig kárt vall?” (Mk 8,36) Mert persze eddig is, mindig is tudtam, mégsem merem vele szembesíteni az életemet, hogy a kérdésre a válasz – semmit. Hiszen semmit, semmit nem használ.

Sokszor menekülök annak magamra vételétől, hogy igaz boldogságomhoz, nem elég abból adnom, ami az enyém, hanem magamat kell adnom. Magamat kell feladnom, háttérbe szorítanom, megaláznom - elveszítenem. Milyen megdöbbentő, életfelforgató dolog is ez: „Ha valaki meg akarja tartani az életét, elveszti azt; aki pedig elveszti az ő életét énértem, megtalálja azt!” (Mt 16,25) Nem csoda, hogyha tehetem, menekülök előle.

Rátekintek céljaimra, rátekintek élet-eredményeimre, összeszerzett javaimra, emberi kapcsolataimra. És rádöbbenek arra, milyen üresek, milyen suták, milyen beteljesületlenek is ezek, mert az isteni önfeláldozás, az isteni feltétlen szeretet példája helyett, saját önszeretetem ingadozó alapjaira építettem azokat. - Lám, milyen sokszor vagyok otthontalan menekült magam is.

„Ó, én nyomorult ember,” mi és ki adhat nekem segítséget? A karácsony? A fogyasztói társadalom csillámporos bejgli ünnepe? Az bizonyosan nem. Az csak az örök emberi menekülés eddigi legtökéletesebb díszlete.

De a Karácsony tiszta üzenete felemel: - hogyha én menekülök is, Isten nem menekül. Sőt, utánam hajol. Megnyitja az egeket. Széttárja a megesett kert takarást hazudó lombjait. „Bús „Ádám, hol vagy?”-ára. Felelnek hangos szívverések.” (Ady Endre: Ádám, hol vagy?)

Isten nem menekül. Pedig Ő teljes joggal megtehetné. Hiszen amikor a legközelebb hajolt hozzánk, árulást és megtagadást; korbácsot, töviskoronát, keresztet kapott cserébe. De Ő mégsem menekül, közel hajol újra. Megismerhetővé, megközelíthetővé, megszerethetővé teszi magát: „Íme az ajtó előtt állok és zörgetek: ha valaki meghallja a hangomat, és kinyitja az ajtót, bemegyek ahhoz és vele vacsorálok, ő pedig énvelem.”  (Jel 3,20)– üzeni ma is. Otthont akar lelni benned, hogy te is újra otthonra találhass magadban. Hogy ne menekülj tovább. Állj meg, nézz szembe magaddal, múltaddal, bűneiddel, emberi kapcsolataiddal! Lásd meg, Ő van, szeret, elfogad, ha kéred visszafogad és megbocsát, új kezdetet és életet ad! – Otthont ad; mert ha Ő veled van, hazaérkeztél. Ámen.

Ontario, CA 2013.12.18.                                                                                             

dr. Lányi Gábor János

Istent keresem

2Tim 1,8–14

„Ennek az evangéliumnak a szolgálatára rendeltettem én hírnökül, apostolul és tanítóul.” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink

Ez történik továbbiak →