Ráhel, az áldozatos édesanya

2011. április 29., péntek

Köszönjük meg édesanyánknak, hogy kért minket Istentől, e világra segített, nevelt, éltetett. Köszönjük az élőknek és a már előttünk elmenteknek.

„Azután elindultak Bételből. Már csak rövid út választotta el őket Efrátától, amikor szülnie kellett Ráhelnek, de a szülés nehéz volt. A nehéz szülés közben ezt mondta neki a bába: Ne félj, mert most is fiad lett! Amikor már-már elszállt belőle a lélek, mert haldokolt, Benóninak nevezte el a fiát. Az apja viszont Benjáminnak nevezte. Így halt meg Ráhel, és eltemették az Efrátába, azaz Betlehembe vezető úton. Sírja fölé emlékoszlopot állított Jákób. Ráhel sírjának az emlékoszlopa ez még ma is.” (1Móz 35,16–20)

altA Jeruzsálemből Betlehembe vezető út jobb oldalán egy különös kis épület áll. Ez Ráhel sírja, a zsidók egyik legfontosabb kegyeleti helye. Egyik ősanyjuknak tekintik Ráhelt, hisz Jákób tizenkét fia közül Józsefnek és Benjáminnak ő volt az anyja. Ráhel sírját azonban nemcsak a zsidók keresik fel, hanem keresztyén és mohamedán asszonyok is, és ott imádkoznak gyermekáldásért esedezve. 

Anyák napján Ráhel élete és halála tanítson minket az anyaság értelmére, megbecsülésére és az anyák iránti hálás tiszteletre. 

Ki volt Ráhel? Izsák feleségének, Rebekának volt egy bátyja, Lábán, aki Háránban élt. Neki volt két lánya: Lea és Ráhel. Amikor Jákóbnak Ézsau elől menekülnie kellett, a nagybátyjáékhoz, Lábánékhoz ment. Hamar megtetszett neki és megszerette „a szép termetű és szép arcú” (1 Móz 29,17) lányt, Ráhelt. Jákób hét évig dolgozott érte – ez volt a jegyajándék értéke –, és ekkor Lábán, becsapva Jákóbot, nem Ráhelt, hanem az idősebbik lányát, Leát adta hozzá. Jákób ragaszkodott Ráhelhez, és őérte még hét évet kellett dolgoznia. Megkapta Ráhelt is, s még egy ideig Háránban éltek, miközben Jákób meggazdagodott és megszaporodott családja is. Majd visszatért családjával és vagyonával Kánaánba. 

Tekintetünket vessük a nagy családban Ráhelre! Ráhel nevének a jelentése: anyaság. (A magyar Emese név jelentéséhez áll közel.) Kérdezzük meg és keressünk rá feleletet: hogyan mutatkozik meg az anyaság Ráhel életében? Hogyan lesz (ahogy a latin közmondás mondja: nomen est omen) a név intő jel Ráhel életében?
Leának már hat fia született, míg Ráhelnek egy sem. „Ráhel… meddő maradt”, mondja az írás. (1Móz 29,31) Ő ebbe nem tudott belenyugodni, mint azóta sem sokan. Egyedül Isten az, aki az asszony szívébe oltotta az anyaság vágyát, és egyedül ő győzheti le a terméketlenséget. Ráhel is, mint annyi asszony, sok mindenre kész, sok mindent képes vállalni, hogy anyává legyen. Még zsaroláshoz is folyamodik. Férje, Jákób elé áll, és azt mondja neki: „Adj nekem fiakat, mert ha nem, belehalok!” (1Móz 30,1c) Megkérdezhetjük, miért Jákóbtól követelőzik? Jákób meg is felel neki, ami ma is eligazít sokakat: „Talán Isten vagyok én, aki megtagadja a méh gyümölcsét?” (1Móz 30,2) Mert úgy van, ahogy a zsoltáros fogalmazza meg: „Bizony, az Úr ajándéka a gyermek, az anyaméh gyümölcse jutalom.” (Zsolt 127,3) 

Ahhoz azonban, hogy Ráhel Istenhez menjen és tőle kérje a gyermeket, alázatra van szüksége. „Isten a kevélyeknek ellenáll, az alázatosoknak pedig kegyelmét adja.” (Jak 4,6) „A szép termetű és szép arcú asszony” nehezen jut el oda, hogy meg tudja alázni magát úgy, amint a nénje, Lea. Leáról csak annyit mond az írás a külsejére nézve, hogy „gyenge szemű volt” (1Móz 29,17). Ellenben fiai születésekor, a névadásból kitűnik alázata. Így magyarázza fia nevét: „meglátta az Úr nyomorúságomat”, ezért Rúben az első. „Bizony meghallotta az Úr, hogy milyen megvetett vagyok, azért nekem adta ezt is”, monda Simeon születésekor és így tovább (1Móz 29,32kk). 

Vagy ahogy Anna, Elkána felesége imádkozott Silóban gyermekért, magát megalázva Isten előtt. Az őt meggyanúsító Éli papnak így válaszolt: „Bánatos lelkű asszony vagyok. Nem ittam bort..., hanem lelkemet öntöttem ki az Úr előtt.” (1Sám 1,15) Így talált meghallgatásra imádsága, így adatott neki gyermek. Ha nehéz úton, ha több évi imaharc után, de Ráhel is eljutott oda, hogy Istenhez fordul magát megalázva, mert ezt olvassuk róla: „Megemlékezett Isten Ráhelről is, meghallgatta Isten, és megnyitotta a méhét.” (1Móz 30,22)
Milyen jó tudni azt, hogy Istentől kértek szüleim, egy imádság hangzott el értem, hogy édesanyám magát megalázva, esdekelve könyörgött azért, hogy legyek...

Amikor megszületett Ráhel első gyermeke, leírhatatlan az öröme és a hálája. „Fiút szült, és ezt monda: Elvette Isten a gyalázatomat! Elnevezte Józsefnek és azt mondta: Adjon nekem az Úr még másik fiút is!” (1Móz 30,23b) Erről az igazi anyai örömről számol be a Szentírás az első lapjain, amikor Éva első gyermeke megszületik és ujjongva mondja: „Fiút kaptam az Úrtól” (1Móz 4,1), vagy Anna, amikor megszületik fia, „elnevezte Sámuelnek, mert ezt mondta: Az Úrtól kértem őt.” (1Sám 1,20) 

Minden esetben a gyermeknek adott név hordozza az anya örömét. Már Kánaán földjén történt, amikor Jákób és családja Bételből elindultak, és Efratától, a későbbi Betlehemtől nem messze Ráhelt utolérték szülési fájdalmai. Nagyon nehezen szült, ismét fiút, akit haldokolva Benóninak nevezett el, aminek a jelentése: „fájdalmam fia.” Jákób eltemette kedves feleségét és emlékoszlopot állított a Betlehembe vezető út mentén. A fiúnak pedig másik nevet adott, Benjáminnak nevezte el, aminek a jelentése: „jobb kéz vagy szerencsefia.” Az édesanyja felől nézve Benóni, az édesapja felől nézve Benjámin. Mind a kettő igaz. Ráhel nem abba halt bele, hogy nem született gyermeke, az értelmetlen halál lett volna. Ő gyermekéért adta oda életét. Mit mond Jézus? „Ha a búzaszem nem esik a földbe és nem hal meg, egymaga marad; de ha meghal, sokszoros termést hoz.” (Jn 12,24) Ez az áldozatos szeretet az, amivel szerette gyermekét Ráhel, és amivel Jézus Krisztusra mutatott előre. Jézus Krisztusra, akiben „úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen” (Jn 3,16). Ez a szeretet éltet, ebből születtünk. Ezért legyünk hálásak Istennek, ezért tiszteljük édesanyánkat a parancs szerint: „Tisztelt anyádat és apádat, hogy hosszú ideig élhess azon a földön, amelyet Istened, az Úr ad neked!” (2Móz 20,12) 

Betlehemben Ráhel sírjához azok az asszonyok járnak imádkozni, akiknek még nincs gyermekük, és Istentől kérik a gyermekáldást. Mi ma Ráhelre emlékezve Istennek adunk hálát édesanyánk áldozatos szeretetéért. Köszönjük meg édesanyánknak, hogy kért minket Istentől, e világra segített, nevelt, éltetett. Köszönjük az élőknek és a már előttünk elmenteknek.

Nagy László

(A szerző nyugalmazott lelkész, a Tiszántúli Egyházkerület volt főjegyzője)

A cikk megjelent a Reformátusok Lapja 2011. május 1-i lapszámában.

Istent keresem

5Móz 5,22–33

„Ezeket az igéket mondta el az Úr nektek, az egész gyülekezetnek...” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink

Ez történik továbbiak →