Templom a fenyőfák között

2016. július 09., szombat

A Középkori Templomok útjának első református állomásaként a „nyír Pannonhalmának” is nevezett tiszaszentmártoni templomot látogattuk meg. Az ott töltött idő alatt megismertük a templom történetét és betekintést nyertünk a gyülekezet mindennapjaiba is.

Egy napos, júniusi délelőttön érkezünk Tiszaszentmártonba, ebbe a hangulatos, határ menti községbe. A legtöbb hasonló helységről úgy gondolom, olyan, mintha megállt volna kicsit az idő, de itt még inkább ezt érzem: takaros házak, rendezett kertek, a kis utcákon biciklivel közlekednek, kedvesen mosolyognak ránk az emberek, a kerítéseken pedig tulipános táblák hirdetik, merre is járunk.

A templom egy fenyőfákkal szegélyezett homokdomb tetején áll, kapujáig elnyújtott lépcsők vezetnek, ahol Márkus László, az egyházközség lelkipásztora fogad minket. Belépve a kellemesen hűvös térbe megnyugtatóan fehér falak és egyszerű fapadok köszöntenek, közöttük Deák Attila, a kirándulást szervező Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Területfejlesztési és Környezetgazdálkodási Ügynökség vezető menedzsere kezd beszélni a műemlék történetéről.

A templom gótikus jellegét elsősorban a szentély és a déli homlokzat elnyújtott ablakai adják. Az épület két középkori szakaszban épült, majd egy reformáció kori átalakítás nyomán alakult mai kinézetére. „Ehhez azonban fontos megemlíteni, hogy már 1067-ben születtek írásos emlékek egy Szent Márton-kápolnáról – melyről nevét is kapta a település – aminek helyét a kutatók a XIX. század óta a templomdombon feltételezik” – teszi hozzá az előadó.

Az első gótikus építési szakaszban már kialakult a templom síkmennyezetes hajóból és boltozott szentélyből álló alaprajza, melynek idejét a XIV. század végére és a XV. század elejére helyezik a szakértők. A következő század fordulóján a korszellemnek megfelelő képre alakították a templomot: megemelték a szentély falkoronáját és elbontották a korábbi ablakok záradékát.

Különleges történetek is keringenek a templomról, fűzi hozzá a rövid építészettörténeti előadáshoz Márkus László lelkipásztor. Ilyen például, hogy a hagyomány szerint egy alagút vezetett innen Munkács váráig, melyen keresztül Zrínyi Ilonának és a katonáknak vittek muníciót. Ezt a történetet megcáfolta egy négy évvel ezelőtti régészeti kutatás, melynek során – a helyiek nagy bánatára – nem találták meg a fent említett alagutat.

A rendelkezésre álló adatok tanúsága szerint a templom a XVI. század második felétől minden bizonnyal református volt, azonban a temesvári hős, Losonczy István – akit a hagyomány szerint a templomban temettek el – 1552-ben bekövetkezett halála után birtokait lánya, Losonczy Anna kapta, akinek házasságai révén Forgách Zsigmond kezébe került. A főúr 1603-ban áttért a katolikus vallásra, ennek hatására egy 1747-ig tartó katolikus időszak következett, amit utána a napjainkig tartó református váltott fel.

Lassan azt is megtudom, hogy a „nyír Pannonhalma” elnevezés Jósa András régésztől származik, aki a XX. század elején készített leírást a templomról. Ezzel a hasonlattal feltehetőleg a térbeli párhuzamokra utalt. A múlt században megkezdett régészeti kutatásokat 2012-ben zárták le, a feltárás során, a szószék alapozásakor például előkerült egy egyenetlen felületű keresztelőmedence, mely valószínűleg egy korábbi felújításnak köszönhetően került oda. Miközben megnézem a keresztelőmedencét, körbepillantok a templomban is és megállapítom, hogy kivételesen egyszerű a kinézete: itt nem egészalakos freskók kerültek elő a fal felső rétegei alól, hanem festett felszentelési keresztek, melyek vélhetően a templom XVII. századi rekatolizációjának során kerültek a falakra.

A többszáz éves múlt megismerése után szeretnék többet megtudni az itt élő gyülekezetről is, ezért a lelkészt kérdezgetem. Mosolyogva mondja el, hogy 1996 decembere óta szolgál Tiszaszentmártonban, előtte nyolc éven keresztül Békés megyében teljesített szolgálatot. Bár szeret itt élni és dolgozni, fontosnak tartja elmondani, hogy – mint a régió annyi más községében – nem könnyű a feladat: a település sajnos fogyatkozik, a lakosság elöregedő és nagy a munkanélküliség. „Az itt felnövő fiatalok máshol keresnek helyet és lehetőségeket, de folyamatosan bízunk benne, hogy ez majd megfordul és szép jövőnk lesz – nemcsak a gyülekezetnek, hanem magának a településnek is” – mondja határozottan.

Ezek után különösen örülök, mikor megtudom, hogy a közösségi élet nem csak a templom falai közé korlátozódik, hanem különböző programokkal szeretnék elérni a teljes lakosságot. Például minden év végén jótékonyági bált szervez az egyházközség az iskola aulájában, amin gyakorlatilag az egész falu részt vesz. „Minden évben megtartjuk a „reformátusok napját”, mely a templomban kezdődik, majd a templomkertben, egy kisebb falunapként, főzéssel, sütéssel zárul. Ezen, hála Istennek, részt vesz a falu apraja, nagyja” – folytatja büszkén a lelkész, majd hozzáteszi, hogy tavaly nyáron Mészáros János Elek operaénekes adott itt koncertet, idén pedig Pozsgai Zsolt rendezésében elevenedik majd meg Árva Bethlen Kata története.

Az is világossá válik szavai nyomán, hogy a település teljesen református, vasárnap délelőttönként 45-60 fő érkezik istentiszteletre, a délutánira pedig 15-20, azonban a nagy ünnepeken tömve van a templom. „Ennek igazán örülünk, büszkék vagyunk erre az összetartó közösségre” – teszi hozzá a Márkus László.

Azért azt is meg kell kérdeznem, a lelkes gyülekezet, hogyan éli meg, hogy egy műemlék templom a színtere ennek a gazdag közösségi életnek. „Az elhúzódó felújítási munkálatok során ez inkább teher volt a közösség számára – világít rá. – Sokan kicsinyhitűek voltak, de bevallom, néha én is kételkedtem abban, hogy valaha is elkészül.” Ekkor megértem, milyen hosszú út vezethetett idáig és mekkora kihívás egy gyülekezetnek, amikor nem csak magát a közösséget kell ápolnia, hanem komoly múlttal rendelkező templomát is. „Már csak az utolsó ütem, a külső felújítás van hátra – teszi hozzá a lelkész. – Már látjuk, hogy volt értelme a türelemnek, ennek a sok munkának, az adakozásnak és az összefogásnak.”

Lassan indulnunk kell tovább, ezért beszélgetés közben még kisétálunk a templom elé, ahol a kertet a gyülekezet két tagja rendezi. Meg is kérdezem az asszonyokat, mennyire jellemző a közösségi összefogás, bár érzem, hogy itt ez is magától értetődő. „A felújítás során is sokszor volt bőven kétkezi munka, amiben minden kétely ellenére örömmel vettek részt a gyülekezeti tagok” – kapom meg a választ.

A templom körül jól látható táblák vannak, rajtuk telefonszámokkal, hogy az ide látogató turisták könnyen megnézhessék a műemléket. Mint kiderül, szép számmal járnak erre látogatók, év- és napszaktól függetlenül, legkésőbb tíz perc alatt ideér valaki, aki beengedi őket. „Azért is írtuk ki a telefonszámokat, mert bármikor jöhetnek. Én akár egyetlen embert is örömmel körbevezetek” – magyarázza a lelkész.

Azt még megtudom, hogy vannak olyan turisták is, akik kifejezetten istentiszteletre jönnek, ez mindig nagy öröm a közösség számára, azonban hiába hallgatnám szívesen a kedves történeteket, hosszú út áll még előttünk. Áldott munkát kívánva búcsúzom és remélem, találkozunk még.

Farkas Zsuzsanna, fotó: Dimény András

Sorozatunk: 
Templomok útjain << | >> Templom a búzatábla mellett

Istent keresem

2Tim 1,15–18

„...az Ázsiában lévők mind elfordulnak tőlem...” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink

Ez történik továbbiak →