Tiszafürediek dolgoztak Szilágygörcsönben diakóniai hét keretén belül

2010. július 19., hétfő

altA Tiszafüredi Református Egyházközség ifjúságának huszonegy tagja július 4. és 10. között Horváth István presbiter kíséretével, Szűcs M. Sándor református tanító vezetésével az erdélyi Szilágygörcsönben végeztek szeretet munkát.

Hőgye Gál Róbertó a piciny falú lelkészének meghívására fizikai munkavégzésre érkezett a lelkes csoport a Szilágyságba, azzal a céllal, hogy az ige közelében maradva, szépítsék, építsék a parókia környékét. A reggeli és az esti áhítat között napi 8 órát dolgoztak a fiatalok, egy két órás délutáni pihenő beiktatásával, úgy hogy este még focizni és filmet nézni is volt idejük. Az egy hét alatt elhordták a parókia mögött már régóta magasodó majd 10 m3 építési törmeléket. A hátsó fal mellé 30 méter hosszan, 70 cm mélyen kavicságyba dréncsövet fektettek. Kialakítottak, feltöltöttek és lebetonoztak egy 28 m2 alapterületű garázsbeállót, s kiöntötték annak a helyenként 1 méter föld feletti magasságú alapját, a domboldalra épült papi lak mellett. A helyi gyülekezetből érkezett szakemberek felügyelete alatt lebetonozták az udvar kocsibeálló részét, és újraöntötték a járda egy részét is. A leányok kerítést festettek, és a konyhai munkában segédkeztek, illetve a fiúknak hordtak ásványvizet, üdítőt, süteményt. Folytatás...

Istent keresem

2Krón 30

„...tartsanak páskát Izráel Istenének, az Úrnak a tiszteletére” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink

Ez történik továbbiak →