Úton a szabadság felé

2013. január 19., szombat

Hogyan? Te katolikus létedre tőlem kérsz inni, amikor én protestáns vagyok? – Grendorf Péter evangélikus lelkész áhítata az ökumenikus imahét harmadik napján.

Petőfi forradalmi kérdése még mindig érvényes és megszólító: „Rabok legyünk, vagy szabadok? / Ez a kérdés, válasszatok!" E kérdés költőinek tűnik, de nem az, egyetemes emberi dilemma ez, amely nemcsak a felekezeteket köti össze egymással, hanem a hívőket a nem-hívőkkel is. Mindenkit érint, mindenkit foglalkoztat. Ha nem tudatosan, akkor is.

Mindannyian érezzük, hogy az ember szabadságra hivatott, és csak szabadságban élhet boldogan. Zsigereinkben irtózunk mindenfajta megkötöttségtől. Már kisgyermekként harcolunk a szülői befolyás ellen és toporzékolunk, amikor sérülni látjuk szabadságunkat. Kamaszként lázadunk a hagyományok, konvenciók ellen, és nagyon érzékenyen reagálunk minden kísérletre, amely korlátozni akarja akaratunk kibontakozását. Fiatal felnőttként függetlenedni akarunk, és az anyagi önállóság a cél, amely biztosítja számunkra, hogy megvalósítsuk terveinket. Életünk végéig tart ez a szabadságharc, és úgy tűnik, valóban csak a halál vethet véget ennek. Úton vagyunk tehát, de biztos, hogy a szabadság felé?

Minden keresztény egységesen vallja: Istenünk szabadító Isten, aki Jézusban testté lett, hogy szabadulást szerezzen minden embernek. Valahogy mégsem tapasztaljuk ezt igazán, sőt a keresztény gyülekezetek tagjai – legyen szó bármely felekezetről – inkább tűnnek a legtöbb esetben raboknak, mint szabadoknak. Sok kár származik ebből, amely gátolja a hatékony missziót, de gátolja a felekezetek közötti párbeszédet is. Valami mindig zavarja a szabad kommunikációt és ebből indul ki a mai napra kijelölt evangéliumi történet is.

Jézus és a samáriai asszony beszélgetése két síkon folyik. Az asszony nem érti Jézust, így leginkább elbeszélnek egymás mellett. Adná magát a párhuzam: a felekezetek éppen így nem értik egymást, ezért nem képesek a párbeszédre, mindenki csak fújja a magáét. Milyen kár, hogy ezt nem tehetjük, mert ez az evangéliumi történet ezt nem engedi meg. Ha mindenképpen szeretnénk típusokat találni benne, akkor a felekezeteket és az egész emberiséget egyedül a samáriai asszony képviseli. Ő számunkra az identifikációs figura. Benne ismerhetünk magunkra. Ahogyan Jézus őt megszólította, meghallgatta, és türelmesen, szeretettel elvezette a szabad életre, úgy minket is megszabadíthat az előítéletektől, a rossz tapasztalatok okozta beidegződésektől, a hitvallásos gőgtől, és elvezethet arra a szabadságra, amely a megváltottságból fakad, és amelynek jellemeznie kellene bennünket ahhoz, hogy Megváltónk hiteles képviselői legyünk környezetünkben.

A samáriai asszony délben és egyedül megy a kúthoz vízért. Nem akar találkozni senkivel, nem akar beszélgetni senkivel. Ez már felekezeteinkre is jellemző. Az ökumenikus imahét alkalmaira így érkezünk, hozva magunkkal múltunk rendezetlenségeit, történelmi feszültségeket, a rossz tapasztalatokat, személyes sérelmeket, kommunikációs gátakat. Közben ott van bennünk a szégyen, hányszor lettünk hűtlenek hitvallásunkhoz, egymáshoz és leginkább közös Urunkhoz –„öt férjed volt, és akivel most élsz, nem férjed". Mindezek megkötöznek bennünket és rabságban tartanak, megfosztanak szabadságunktól. A kommunikáció leginkább a vitatkozásra és egymás kiátkozására szűkült: a kommunikáció exkommunikációvá vált.

Egyszer Jézus megkérdezte tanítványaitól: „Miről vitatkoztatok útközben?" És mit feleltek ők? Pontosan azt, amit mi is, ha minket, „testvéregyházakat" kérdezne erről Megváltó Urunk. Semmit. Hallgatnak, megnémulnak, mint a rossz diák, amikor felszólítja a tanár. „Ők azonban hallgattak, mert arról vitatkoztak az úton egymással, hogy ki a legnagyobb" (Mk 9,33-34). Elhallgattak, elhallgatunk, mert Jézus jelenlétében nem vitás, hogy ki a legnagyobb. Egymás kiközösítése csak akkor kerülhet szóba, ha Ő nincs jelen. Nélküle rabok vagyunk, múltunk, emberi természetünk, és az évszázados beidegződések rabjai. Az már a körülményektől függ, hogy ez miként valósul meg. Felekezetek közötti feszültségben, faji megkülönböztetés, vagy bármilyen más kirekesztés, megbélyegzés, leértékelés, kizsákmányolás formájában.

„Hogyan? Te zsidó létedre tőlem kérsz inni, mikor én samáriai vagyok?" – Jézus válasza pedig egyértelmű: Igen, én éppen tőled kérek, sőt én adok neked élő vizet, elvezetlek egy mélyebb igazságra, a valóságos szabadságra, a teljes életre. Az Isten lélekben és igazságban való imádására, amelyben megszűnnek az értelmetlen különbségek az emberek között. Nekünk erre az élő vízre, az Isten Lelkére, Istenre magára van szükségünk, hogy valóban szabadok legyünk, és erre egyedül Jézus Krisztus tud elvezetni. Mert egy út van, ami a szabadság felé vezet, amin vagy együtt megyünk Megváltónk nyomában járva, vagy mindenki megy a maga útján, de akkor nem ér célhoz egyikünk sem.

Jézus világossá teszi, hogy Isten imádása nem helyhez, vagy felekezethez kötött. Ő olyan imádókat keres magának, akik „lélekben és igazságban imádják az Atyát". Ennek a szabadságnak azonban ára van. Jézus megpihent Jákób kútjánál, de az Ő földi útja nem itt ért véget, folytatódott egészen a keresztig, ahol mindazoknak, akik hittel néznek erre a felemeltetésre, valóságosan szabadok lehetnek. Szabadok valamitől és szabadok valamire.

Az asszony lelepleződött Jézus jelenlétében, életének legfájdalmasabb kudarca napvilágra került. Miért volt erre szükség? – kérdezhetjük, hiszen Jézus nem megszégyeníteni, hanem éppen megszabadítani akar. Ez a lelepleződés Isten jelenlétében elkerülhetetlen. Ha csalás nélkül, őszintén nem szembesülünk mindazzal, ami rendezetlenség az életünkben, akkor nem tudjuk mi az, ami fogva tart, és így a szabadulás sem lesz valóságos.

Az Isten által kínált és Jézus által megvalósult szabadság nem csak valamitől, hanem valamire is szabaddá tesz. Szabaddá tesz arra, hogy ne nyugodjunk bele az igazságtalanságba, ami körülvesz bennünket. Bátorító, hogy nem kell megadnunk magunkat a viszonyok változhatatlanságának, és átadnunk magunkat a közönynek. Ez azt jelenti, hogy nem kell kiegyeznünk a körülményekkel, hanem változtathatunk. Mindez mozgásban tart minket és kommunikációra sarkal Urunkkal és egymással. Így jöhet létre egy mélyebb közösség, amely egymáshoz úgy visz közelebb – minden különbözőségünk ellenére – hogy Jézus Krisztushoz vezet, akinek jelenlétében megszűnnek a különbségek.

„Rabok legyünk, vagy szabadok? – A kérdés adott és válaszra vár. Szabadság vagy szolgaság? Látszólag minden fordítva van: látszólag Jézus a szolga, akit kiszolgáltatnak a hatalomnak, megostoroznak, megaláznak, azt tesznek vele, amit akarnak, majd kivégeznek; és mi az ember vagyunk a szabad, aki mindezt tette vele. Valahol itt sejlik fel az evangélium: a magát mindenhatónak és szabadnak képzelő szolgához eljön a mindenható és szabad Isten, és szolgai formát vesz fel érte, hogy szabaddá tegye a szolgaságra. Ezt Luther így fogalmazta meg: „A keresztyén ember mindeneknek szabad ura, és nincsen senkinek alávetve. A keresztyén ember mindeneknek készséges szolgája, és mindenkinek alá van vetve."

Ha rátaláltunk, hívjunk meg együtt, minél többeket erre az egy Útra a szabadság felé!

Grendorf Péter

A szerző a Budapest-Angyalföldi Evangélikus Egyházközség lelkésze

Úton a szabadság felé. Ma arra nyerünk meghívást, hogy azoknak a közösségeknek a küzdelmét ünnepeljük, akik világunkban elnyomottak. Ilyenek például az indiai dalitok, akik mindaz ellen tiltakoznak, amely szolgasorban tartja õket. Mint olyan keresztények, akik nagyobb egységre kötelezték el magukat, megtanuljuk, hogy az embereket elválasztó erõknek a lerombolása lényegi része az élet teljességének és a Szentlélekben való szabadságnak.


A harmadik napra ajánlott szakaszok: A héber bábák inkább Isten törvényének engedelmeskednek, mint a fáraó parancsának (2Móz 1,15-22.), az õszinte imádságra figyel az Úr (Zsolt 17,1-6.), Isten gyermekeinek dicsõ séges szabadsága Krisztusban (2Kor 3,17-18.), a beszélgetés Jézussal a samáriai asszonyt szabadabb életre vezeti (Jn 4,4-26.).

Istent keresem

5Móz 28,49–69

„És bár olyan sokan voltatok, mint égen a csillag, kevesen maradnak meg közületek,” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink

Ez történik továbbiak →