Üzenetünk van

2015. május 30., szombat

„Ennek a fesztiválnak – most már tizenkét esztendeje – az az elhívása, hogy elgondolkozzunk azon, tudjuk-e vállalni hitünket" – mondta Böszörményi Gergely főszervező a Református Zenei Fesztivál megnyitóján. Péntektől vasárnapig számos zenei, kulturális és hitéleti programmal várják a látogatókat Ferencvárosban a reformátusok.

Rézfúvós térzenével és szabadtéri istentisztelettel vette kezdetét a XII. Református Zenei Fesztivál május 29-én délután. A Magyar Honvédség veszprémi Légierő zenekara előbb a Kálvin téren játszott, majd a Bakáts térre vezette a találkozóra érkezett református diákokat és tanárokat. Az ott felállított színpadon nyitották meg hivatalosan az eseményt.

„Az Úristennel való kapcsolat személyes, s ilyen értelemben magánügy, de ha arra gondolunk, hogy Jézus elküldte az apostolokat, tegyenek tanítványokká minden népeket, rögtön látjuk, a hit mindannyiunk ügye" – Böszörményi Gergely arról beszélt, hogy ez a fesztivál egy olyan alkalom, mikor a református keresztyének hitüket a világ előtt vállalhatják, megoszthatják másokkal.

Kálvin téri templom, teológiai akadémia, református gimnázium, Ráday-könyvár, püspöki hivatal, egyházkerületi levéltár – Bácskai János kerületi polgármester köszöntőjében összefoglalta, hogyan „lakták be" az elmúlt kétszáz évben Ferencvárost a reformátusok, s hogyan lett a magyarországi reformátusság egyik központja. Ezért természetesnek tarja, hogy a főváros IX. kerülete adjon helyet ennek a fesztiválnak. A polgármester elárulta azt is, számára mindig a közös éneklések – a zenés áhítatok, illetve az ötszáz fős kórus fellépése a Nemzeti Múzeum lépcsőjén – a legkedvesebb programok.

A nyitó istentiszteleten, melyen szintén a Légierő zenekara szolgált, Steinbach József dunántúli református püspök hirdetett igét. Ennek a találkozónak üzenete van – hangsúlyozta. Azt hirdeti, hogy van gazdája a világnak, hogy szüksége van az embernek Istenre, az ő erejére, vezetésére, áldására. „Kilépünk a templomfalak közül, s hirdetjük az evangéliumot, ugyanakkor a Református Zenei Fesztiválnak mégis bensőséges hangulata van, mert aki énekel, az tulajdonképpen imádkozik." A püspök arra buzdított mindenkit, a dicsőítés és a hálaadás mellett merjük imáinkban kérni is az Istent, mert „a legprofánabb dolog is szentté lesz, ha az Isten elé visszük".

Délután és este kirakodóvásár, több koncert, kiállítás és kerekasztal-beszélgetés is várta az érdeklődőket, majd sötétedéskor a reformátusok kezükben mécsesekkel, ajkukon az Istent magasztaló énekekkel vonultak végig a Ráday utcán. A Kálvin téri református templomban zenés áhítatot tartottak, melyen a Kelenföldi Evangélikus Kamarazenekar és Kórus szolgált, valamint Fazekas László szlovákiai református püspök hirdetett igét. A nap csángó táncházzal fejeződött be a Lónyay Utcai Református Gimnázium udvarán.

Vasárnap estig több helyszínen számos ingyenes zenei, kulturális és lelki program várja az érdeklődőket, a hétvége során összegyűjtött adományokkal a kárpátaljai magyarokat kívánják segíteni a Református Zenei Fesztivál szervezői. 

Feke György, fotók: Dimény András, Füle Tamás (Parókia Sajtószolgálat)

Istent keresem

2Tim 4,1–5

„...töltsd be szolgálatodat” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink

Ez történik továbbiak →