A szabadságból fakadó rend

Balog Zoltán a megemlékezésen Mózes negyedik könyvéből olvasott fel: „Az Úr, a minden embernek lelket adó Isten rendeljen egy férfit a közösség élére. Az legyen előttük jártukban-keltükben, vezesse harcba és vezesse haza őket, hogy ne legyen az Úr közössége olyan, mint a juhok, melyeknek nincsen pásztora.” (4Móz 27,16–17) A püspök meghatónak nevezte, hogy éppen október 23-án hangzott el ez az igei szakasz, mert sok minden múlik a vezetőn. Ha nincs, aki összefogja a rábízottakat és elöl járjon, akkor szétmegy a közösség. A diaszpórában különösen fontos szerep jut a vezetőknek. A jó vezető tudja, hogy mikor kell hazatérni, mikor harcolni. Ravasz László korábbi református püspök az 1956-os forradalom napjaiban rádiószózatot intézett a magyarokhoz, amelyben azt mondta: a forradalomnak nemcsak a reakció az ellentéte, hanem az anarchia is. Balog Zoltán így folytatta: az anarchia azt jelenti, hogy nincs vezetés. Véleménye szerint szomorú és kíváncsi dolog is elgondolkodni azon, hogy milyen vezetése lett volna a magyarságnak, ha győz a forradalom. Merre ment volna a szabadság ügye, és hogyan épült volna fel az új rend.

A püspök szerint lelki döntést kell hoznunk arról, hogy kit választunk vezetőnek. Isten világában a szabadság és a rend szükségesek ahhoz, hogy megfelelő iránymutatást kapjunk. Hangsúlyosnak mondta azonban, hogy a szabadságnak kell az első helyen állnia, és abból kialakítani a rendet. Ezért is van jelentősége annak, hogy kik és milyenek a vezetőink, milyen szabadságot és rendet építünk. Az 1956-os események és az 1990-es rendszerváltás idejének legfontosabb tapasztalatának nevezte azt, hogy a szabadságunk ajándék, amelyet meg kell becsülnünk. Komoly felelősségünk van abban, hogy mihez kezdünk vele. Arra, hogy kipróbáljunk mindent, amit megtiltottak, vagy pedig arra, hogy építsünk – tette fel a kérdést. – A szabadságban válunk tetterőssé, és általa bontakozhat ki az a képesség és tehetség, amit Istentől kaptunk ajándékba – mondta a Zsinat lelkészi elnöke.

Balog Zoltán igei gondolatait követően Dézsi Csaba, a melbourne-i gyülekezet lelkipásztora köszöntötte a megemlékezésre összegyűlteket, akik közül többen 1956-ban menekültek Ausztráliába. Úgy fogalmazott, hogy nekik és gyermekeiknek is hordozniuk kell az örökségüket. A lelkipásztor felemelőnek nevezte, hogy részt vesznek a közös ünneplésben. Felidézett egykori gyülekezeti tagokat, akik rendre hangsúlyozták, milyen sokat jelent számukra a megemlékezés. – Többen már nincsenek velünk, de ránk hagyták azt, hogy 1956. október 23-án meg kell emlékeznünk a forradalomról és a szabadságharcról, amelyet egy ország népe vívott. Velem maradt egy tanács, amely így szólt 1848 mintájára: „Csaba, megkérlek téged, hogy ne engedj a 23-ból.” Az ő nevükben és rájuk emlékezve is gyújtjuk a gyertyákat, megosztjuk 1956 lángját – zárta gondolatait a lelkipásztor.

A melbourne-i református templomban október 23-án hagyományosan gyertyát gyújtanak a forradalom és szabadságharc emlékére. Az ünnepi megemlékezésen részt vett Csenger-Zalán Zsolt, Magyarország ausztráliai nagykövete is. Az ünnepséget követően koszorút helyeztek el a templom bejáratánál elhelyezett emléktáblánál.