Székely kapu Londonban

London Fulham nevű negyedének egy kis utcájában az itt megszokott vörös téglás angol sorházak között áll egy székely kapu. Nem is akárhova juthat el, aki átlép rajta: olyan imaházba érkezik, ahol magyar nyelven hirdetik az Igét. Ez az épület ugyanis az Angliai Magyar Református Egyház imaháza és központja 1958 óta. Maga a gyülekezet azonban már hetvenöt éve létezik az Egyesült Királyságban.

A XX. század előtt viszonylag kevés magyar élt Londonban és a Brit-szigetek más részein, de azok között, akiknek oda vezetett az útjuk, bizonyosan voltak reformátusok, hiszen már a XVIII. században megalakult Ficsor Ádám erdélyi származású, Genfben végzett lelkipásztor vezetésével az első magyar egyházközség Nyugat-Európában. Ez azonban valamikor a későbbiekben megszűnt, és legközelebb az 1848-as forradalom és szabadságharc körüli időkből tudhatjuk, hogy Pulszky Ferenc szükségesnek ítélte protestáns istentiszteletek tartását a londoni magyaroknak.

szekely kapu f: reflondon.hu

Fotó: Angliai Magyar Református Egyház

Az Egyesült Királyságban a XX. század elején viszonylag kevés magyar élt, a második világháború előtt nagyrészt egyedül vagy családjukkal szerencsét próbáló emberek költöztek ki, valamint néhányan, akik a nácizmus fenyegetése elől menekültek a szigetországba. Közöttük nem nagyon alakult ki magyar közösségi élet, és református istentiszteletek tartására is csak alkalmanként mutatkozott igény. A második világháború után azonban főleg olyan hazánkfiai érkeztek az Egyesült Királyságba, akik Magyarországon kötődtek valamilyen gyülekezethez, és nemcsak pár évre érkeztek dolgozni, hanem a szovjetek és az egyre erősödő kommunista befolyás, majd az egypártrendszer elől menekültek el. Ők már hazájuktól távol is szerették volna magyarul hallgatni az Igét. A britek munkaerőként tekintettek rájuk, és tömegével vitték őket Angliába kétkezi munkásnak az ausztriai és németországi menekülttáborokból, azzal a feltétellel, hogy ha nem fizikai munkát végeznek az iparban, a mezőgazdaságban vagy a vasútnál, visszaküldik őket a kontinensre.

Az 1848-as szabadságharc közelgő századik évfordulója előtt fordultak Ravasz László püspökhöz az Egyesült Királyságban élő magyarok saját egyház alapításának a kérelmével. Az egyházi vezető az éppen Edinburghba, a skót misszióba induló Dobos Károly fasori lelkipásztort bízta meg a feladattal.

Rengeteg munkával segítette az alakuló gyülekezetet a szinte csak „átutazó” Dobos Károly, Doris Arrowsmith misszionárius és Thomas Coulter skót lelkipásztor, aki a két világháború között a Skót Egyház kolozsvári zsidómisszióját vezette. Több templomban is béreltek ekkor idősávokat istentiszteletekre és különféle programokra. A budapest-fasori gyülekezettől a kezdetekkor kapott úrvacsorai edényeket a mai napig használják.

1948. november 13-án megalakult az Angliai Magyar Református Egyház. Nagybaczoni Nagy Lajos volt a gyülekezet első lelkésze. A presbitériumban ott ült többek között Csűrös László, aki évtizedekig töltötte be a főgondnoki tisztséget, Tárcy Árpád, valamint Szentpétery Gyula, a Bethesda-kórház egykori sebészfőorvosa, ám ő végül Kasmírba ment egy miszsziós kórház vezetőjének.

A londoni istentiszteletek mellett több helyen megindultak az alkalmak, 1950-ben már Bradfordban, Derbyben, Oldhamben és Wolverhamptonban is. Mindegyikre több száz kilométerről is érkeztek hívek.

Nagybaczoni Nagy Lajost Vatai László lelkipásztor követte, de ő továbbköltözött az Egyesült Államokba. Amíg a gyülekezet nem talált új lelkészt, Kovách Ferenc nyugalmazott lelkipásztor szolgált. Aztán 1951-ben megérkezett Hollandiából Varga Sándor, aki 1989-ig végezte ezt a szolgálatot. 1970-től ott állt mellette felesége, a német származású Kostenbader Margot is.

Az 1956-os forradalom után az Egyesült Királyság körülbelül huszonháromezer magyart fogadott be, akik között szép számban akadtak reformátusok is. Varga Sándor azonnal felismerte, hogy ezek az emberek anyagi és lelki támogatásra szorulnak, és már 1956 karácsonya előtt körlevélben üdvözölte és hívta őket a gyülekezetbe. A British Council of Derby segélyalapja ekkortájt öt lelkészt és egy jóléti hivatalnokot fizetett egy évig, hogy a menekülttáborokban tudják látogatni a híveket. A menekültek segítésében a gyülekezet tagjai is részt vettek: tolmácsoltak nekik, segítették ügyintézésüket a hatóságoknál. Varga Sándor lelkészt a Vöröskereszt is az egyik legaktívabb segítőjének nevezte. Szolgálata alatt egyébként majdnem végig a BBC-nek dolgozott félállásban, hogy megélhetését biztosítsa.

A hamarosan 89. életévét töltő Mező Lajos, a gyülekezet ma élő legidősebb tagja is 1957-ben érkezett az Egyesült Királyságba. Elmondta, hogy Varga Sándor nagy szeretettel fogadta, és tanácsaival is mindig igyekezett segíteni. Mező Lajos egyébként pár év után három évtizedre előbb Kanadába, majd az Egyesült Államokba költözött, csak a kilencvenes években tért vissza Londonba és az ottani magyar gyülekezetbe.

1957–58 során felszámolták a menekülttáborokat, az országban maradt magyarok még inkább szétszóródtak, az ideiglenesen fizetett lelkipásztorok más szolgálati helyekre távoztak. Ezután nagyobb városokban egy-egy helyi presbiter készítette elő az összejöveteleket és istentiszteleteket, a lelkésznek „csak” Igét kellett hirdetnie, amikor érkezett. Orgona és orgonista hiányában az éneklést hangszalagra vett orgonaszó kísérte.

A gyülekezet végleges otthonra 1958-ban talált, amikor a brit egyházak, különösen az Írországi Presbiteriánus Egyház és London főpolgármesterének támogatásával saját épülethez jutott a nyugat-londoni Fulhamben, a St. Dunstan’s Roadon. Az autószerelő műhelyként használt házban Varga Sándorék meglátták a lehetőséget. Az épületet átalakították és felújították, a mai napig otthont ad a londoni magyar nyelvű istentiszteleteknek, szeretetvendégségeknek és kulturális programoknak, amelyek az évtizedek alatt sok nem reformátust is vonzottak.

A 70-es években, ahogy Magyarországon enyhült a diktatúra, egyre kevesebben érkeztek otthonról, a korábban érkezett hívek pedig megöregedtek, fogyott a gyülekezet. Varga Sándor nyugdíjba vonulása után viszonylag gyakran váltották egymást a lelkipásztorok is, Balogh Sándor három, Kádár Ferenc két évig volt az egyház lelkésze. Hermán M. János egy, Szemők Géza kettő, Gödöllei Károly egy, Korda László három évig szolgált itt. Salánki István érkezésével 2001-től ismét az állandóság időszaka köszöntött a közösségre, ő azóta is az angliai magyar reformátusok lelkipásztora. Az 1990-es években érkező lelkipásztorok 600-700 fős névsorról számolnak be, az istentiszteletek látogatottsága pedig 35-40 fő körül mozgott. A gyülekezet létszáma ekkor hol stagnált, hol inkább fogyott, nagyon kevés gyermeket kereszteltek, és sok volt a temetés. Érdekes viszont, hogy egyre több lett a felnőttkeresztelés, jó néhányan az anyaországtól távolra költözve találták meg a hitüket.

A cikk elején említett székely kaput 2011-ben állíttatta a gyülekezet a kis fulhami kertbe az angliai magyarság adományaiból, ma is ez fogadja a betérőket.

A gyülekezet fogyásának Magyarország uniós csatlakozása szabott megálljt, attól kezdve ismét több magyar költözött a szigetországba. Sokan ugyanakkor csak pár évre mentek, hogy pénzt keressenek az itthoni életük megalapozásához, ezért a gyülekezetben cserélődtek a tagok. Aztán jött az újabb változás. 2016-ban éppen egy önálló manchesteri gyülekezet létrehozását tervezgették, de az Európai Unióból való kilépésről szóló népszavazás után a magyarok tömegesen települtek haza Magyarországra, 2021-től pedig megváltoztak a bevándorlási törvények, megnehezítve a magyarlakta területekről érkezők munkavállalását. Ezután sújtott le a világjárvány, amely szintén sokakat indított vagy kényszerített a hazatérésre. Az angliai reformátusoknak ezért a gyülekezet létszámának megtartásához is rengeteget kell dolgozniuk mostanában. Jelenleg körlevelüket 410 címre küldik, a vasárnapi istentiszteleti létszám pedig átlagosan 72 felnőtt és 10-15 gyerek.

A hetvenötödik születésnapját ünneplő Angliai Magyar Református Egyház tehát él, és ha nehézségek között is, de továbbra is hirdeti az Igét az Egyesült Királyságban élő vagy oda látogató magyaroknak, akik előtt mindig nyitva áll imaházuk kapuja.

A cikket elolvashatják a Reformátusok Lapjában is, amelyben további érdekes és értékes tartalmakat találnak. Keressék a templomokban és az újságárusoknál!