A konfirmációról lelkészi szemmel

2016. május 09., hétfő

A Szabolcs-beregi egyházmegyében található Záhony lelkipásztorát, Sebők Jánost és a Kecskeméti Református Egyházközség egyik lelkészét, Kuti Józsefet kérdeztük a konfirmációval kapcsolatos tapasztalataikról. Habár a két gyülekezetet – különböző adottságaikból következően – más-más számok és tendenciák jellemzik, mindkét esetben vannak olyan megállapítások, melyek a Hámori Ádám szociológussal, a nemzetközi konfirmációs kutatás magyarországi tagjával készített korábbi interjúban elhangzottakra is rezonálnak.

Saját emlékek

A keleti határ mentén található Záhony lelkipásztora, Sebők János gyerekként nagyszüleivel közösen járt istentiszteletekre, és korán megfogalmazódott benne, hogy lelkipásztor szeretne lenni. „Rendszeresen részt vettem a hittanórákon, és amikor elérkezett a konfirmáció ideje, boldogan tanultam a kérdéseket, hiszen tudtam, hogy ezután az úrvacsoraosztás alatt nem kell már a padban maradnom, hanem nagyszüleimmel együtt részesedhetek a sákramentumokban” idézi fel gyerekkori emlékeit.

Az ország közepében lévő Kecskemét lelkésze, Kuti József „külsős tagként” konfirmált Balatonkenesén, az ott szolgáló lelkésznagyapa unokájaként: „Abban az időben hozzá tartozott a családi élethez, hogy pünkösdkor évente konfirmál valaki a hasonló korú unokatestvérek közül. Ilyen szempontból számomra teljesen természetes volt, része volt – a családon keresztül – az egyházhoz tartozásnak.”

Bizonyságtétel Szigetlankán

Bizakodás

A konfirmáció egyet jelent a bizonyságtétellel, aminek kapcsán mindkét lelkész kiemeli a bizakodást. Sebők János úgy fogalmaz: „Minden egyes konfirmációi óra lehetőséget teremt arra, hogy a gyermekekkel megértessem azt a nagy örömhírt: Jézus az életünk Megváltója. Bízom benne, hogy az elvetett mag egykor majd szárba szökken és megtermi azokat a gyümölcsöket, amelyeket Jézus vár tőlünk.”

„Számomra a reménységnek és a bizakodásnak a fókusza, akkor is, ha nem mindig látom a közvetlen folytatást” – emeli ki Kuti József is, mert mint mondja: a konfirmáció pont egy olyan időszakban van, amikor ritkábban jön egyik pillanattól a másikra a következő lépés. „Úgy vagyok reményteljes és bizakodó, úgy ünneplem ezt, hogy nem keseredem el, ha azt látom, hogy a fiatalok nagy többségében kikonfirmálnak” – fogalmaz a lelkész, aki tapasztalatai alapján tudja, hogy az egyház törzsét mégis a korábbi konfirmandusok adják. Ezeknek a fiataloknak az Isten által megerősített része nagyon is ott lesz az egyházban.

Számok, és ami mögöttük van

A konfirmandusok számának tekintetében a két település eltérő nagyságából, földrajzi adottságaiból adódóan más-más számokat és tendenciákat mutat. A határ mentén lévő Záhonyban, de a lelkész korábbi szolgálati helyén, a még kisebb Zsurkon is egyre kevesebb a konfirmandus. Ebben a régióban sajnos a demográfiai csökkenés meglátszik a konfirmáló gyermekek számán is. A lelkész pályája kezdetén Zsurkon tíz fő felett volt a gyerekek száma, ám mostanra ez tíz alá csökkent. Záhonyban is meglátszik ez a fajta csökkenés, ugyanis míg a ’90-es évek végén a konfirmálók száma a negyvenet is meghaladta, ma a húszat is alig éri el.

Konfirmálás után Kecskeméten

Kecskeméten az egyházközségnek van iskolája is, a gyülekezeti konfirmációs oktatás mellett folyik intézményes felkészítés is. A rendszerváltás előtt közvetlenül évente ötven-hatvan konfirmandusuk volt, most száz-százhúsz. Ez egyértelműen a református oktatás újraindításának köszönhető, ugyanakkor el is fedi azoknak a gyerekeknek a számát, akik akkor is konfirmálnának, ha nem lenne iskola. Ebből a plusz hatvan-hetven fiatalból sok van olyan, akik azért konfirmálnak, mert a gyülekezet legelkötelezettebb családjaiban nőnek fel. Náluk természetes, hogy egyházi iskolába adják a gyereket, és ha nem lenne intézményi hittanoktatás, akkor a konfirmáción keresztül tanítatnák őket.

Fontos a családi háttér

Kecskeméten a kötelezően választható hitoktatásban szolgálók folyamatosan szervezik azt, hogy minden hittanos gyerek eljusson a gyülekezetbe. Tíz gyerekből nyolc, akkor is, ha már évek óta jár hittanra, még nem volt templomban, mert olyan családból jön, ahol ez nem része az életnek. Persze örülnek neki a szülők, és azt mondják: „menj hittanra, ott rosszat nem tanulsz”. „Figyelemmel kell lenni arra, hogy olyan embereket próbálunk gyülekezeti tagság felé hozni a hitoktatással, konfirmációval, akiknek esetleg kettő-három generáció óta semmiféle gyülekezeti tapasztalata nincs” – foglalja össze a jelen kihívásait Kuti József.

„A konfirmálók között vannak olyanok, akik komolyan veszik a fogadalomtételt, s aktív tagjai maradnak a gyülekezetnek. Sajnos azonban itt is jellemző, hogy sok arcot csak ritkán, nagy ünnepeken, vagy még azokon se látok a templomban – támasztja alá Sebők János is azt a tényt, hogy a családi háttér nagymértékben befolyásolhatja a gyermek egyházhoz való kötődését – Ha azt látja, hogy a szülei soha nem mennek el a templomba, hogyan érezzen indíttatást arra, hogy neki másképpen kell cselekednie? A konfirmálás sokszor nem hitbeli meggyőződésből történik, hanem szeretné ezt is »kipipálni« a gyermek, és csak azt jelenti számára, hogy ennek hiánya ne legyen akadálya a templomi esküvőnek, valamint a keresztszülőségnek.”

Van, ahol közösségépítő alkalmak is részét képezik a felkészítésnek

Életkor és változtatások

Amikor arról kérdezem a záhonyi lelkészt, hogyan tartja a konfirmációs órákat, elmondta, hogy fiatal lelkészként egy „bevált” konfirmandusoktatást örökölt az elődeitől, ami azt jelenti, hogy két év felkészülés után kerül sor az ünnepélyes bizonyságtételre. „Én úgy látom, hogy a mai gyermekek lélekben éretlennek arra, hogy 6. vagy 7. osztályosként méltó módon, hitvalló lélekkel tegyenek vallást hitükről. Tudom, a konfirmáció ideje nincs életkorhoz kötve, de az elmúlt évtizedekben kialakult rend szerint korábban konfirmáltatják a szülők gyermekeiket, mondván: nyolcadikban már a továbbtanulásra kell koncentrálni. Olykor egy-egy nyolcadik osztályos gyermeket is konfirmáltam, s azt láttam, hogy az az egy év sokat jelentett a hitbeli érdeklődés szempontjából” – mondja el tapasztalatait.

A kecskeméti lelkész a náluk kialakulófélben lévő módszerről és a kötelezően választható hitoktatás kapcsán szükséges változásokról is beszélt. Az egyházközségben úgy próbálják szervezni a konfirmandusok oktatását, hogy ne a gyereknek kelljen váltani: a hitoktató mellé, aki – reménység szerint – éveken keresztül oktatja őt, hetedikben kap egy lelkipásztort is. Ők ketten megosztják a konfirmációs anyagot. Bizonyos részeit a hitoktató tanítja, így nem szorul ki a konfirmációs oktatás a hittanórából. Az anyag másik részét – többek között a gyülekezetbe betagolásnak a feladatát – pedig a lelkipásztor végzi. Ennek részeként külön alkalmakon, kirándulásokon találkoznak ezzel a lelkipásztorral. Azt is meg kell szervezni, hogy az adott évfolyam hetedikesei egymással is találkozzanak, hogy a város különböző iskoláiban konfirmációra készülő „konfirmandus nemzedék” tagjai egymást is megismerjék. A változtatások szükségességét Kuti József azzal indokolja: „A kötelező hittan nagyon sok gyereket »hallótávolságra hoz«, közülük nyilván nem fog mindegyik, de sokkal többen fognak rezonálni a konfirmációs hívásra is.”

Felkészítés és témák

Sebők János a konfirmációs órákon Szénási Sándor jól ismert könyvét („Megtaláltuk a Messiást!”) használja, fejezetenként átbeszéli azt a gyermekekkel, s igyekszik a fejezet végén lévő kérdéseket felkérdezni. Az említett könyvben könnyen érthetően vannak megfogalmazva a hit dolgaival kapcsolatos gondolatok, ám ennek megértéséhez kell egyfajta bibliaismeret, amelyet az előző esztendő évei alatt sajátítanak el a fiatalok. „Kerülnek olyan gyermekek is a konfirmációs csoportba, akik előtte nem jártak hittanórákra. Ilyenkor nagyon meglátszik a hiányos tudás, amely vagy kérdezővé vagy visszahúzódóvá teszi a gyermeket. Lelkipásztorként meg kell találni annak lehetőségeit, hogy a konfirmálás idejére ők is megfelelő ismeretek birtokába jussanak” – mondja a felkészítés gyakorlatáról.

Áldás Óbudán

Fontos, hogy a lelkész jól tudja tervezni a felkészítő alkalmakat. A konfirmációs órán hitismeretet kell tanulni a fiataloknak, konkrét dolgokat megismerni, elmélyíteni, feleleteket visszamondani. De időt és alkalmat kell szánni arra is, amikor beszélgetni lehet. A felkészítésnél egyaránt figyelni kell arra, hogy tanuljanak és mégis azt érezzék: a felnőttek számára fontos, hogy mi érdekli őket, mi az a téma, ami által „ajtót” találnak, és ezáltal be tudnak lépni a hit világába. A konfirmandus csendesnapok vagy hétvégék, mind olyan alkalmak, melyeken a lelkész nem óraadóként, hanem közösségépítő, lelkigondozó pásztorként lehet jelen a tanítványai között.

Hitvallásaink és a fiatalok

Mindkét lelkész megemlíti, hogy az ifjak nehezen viszonyulnak református egyházunk két hitvallási iratához, a Heidelbergi Kátéhoz és a Második Helvét Hitvalláshoz. „A két hitvallás nehéz nyelvezete szakadékként tátong a gyermekek előtt, sok esetben meg kell magyarázni bizonyos szavak jelentését, s a válaszokat gyermeki módon érthetővé, »emészthetővé« kell tenni számukra” – mondja a záhonyi lelkész. „Nemcsak meg kell tanítani nekik, hanem arra is meg kell tanítani őket, hogy ezeket a szövegeket becsüljék meg. Akkor is, ha most még nem tudják minden részletükben azokat átérezni; higgyék el, érdemes. De azt ne várjuk el, hogy beleolvasnak, és rögtön azt mondják: hú de érdekes – foglalta össze sok szolgatársa tapasztalatát is a kecskeméti lelkész. – Ezer gyerekből egy van, aki úgy jön oda, hogy tudja: a Heidelbergi Kátét és a Második Helvét Hitvallást kell tanulnia. De ettől még ez egy feladat: a református egyháznak – nemcsak a tradíciók miatt – méltán fontos írásait meg kell tanítani. És mindig van olyan gyerek, aki megérzi a fogalmazásbeli, tartalmi erejét és értékességét.”

„Kikonfirmálók” és egyháztagok

A konfirmandusokból lesznek aztán – ahogy az a fogadalomban is elhangzik – Jézus Krisztus igaz követői, a református egyházunknak hűséges, úrvacsorával rendszeresen élő, szolgáló és áldozatkész tagjai? – tehetjük fel zárásként a kérdést. Az ember mindig szeretné ezt látni: igen, lesznek. „Most is biztosan sokan vannak, akiknek ez az utolsó egyházélményük, vagy csak évekkel később lesz a következő, ha lesz még egyáltalán a földi létükben. De vannak olyanok is, látjuk őket, akik konfirmáltak, itt vannak, fiatal szülőkként hozzák ide gyerekeiket – nem megszokásból, hanem hitből. Pedig lehet, hogy keresztyén életüket a konfirmációval kezdték, azon keresztül megfogta őket az Isten és ennek a gyümölcsei most már beértek az életükben” – összegzi a választ Kuti József.

Telepóczki Márta

A fotók illusztrációk, a kecskeméti, az óbudai és a szigetlankai gyülekezetben készültek.

Istent keresem

4Móz 15,22–41

„Én, az Úr vagyok a ti Istenetek, aki kihoztalak benneteket Egyiptomból,...” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink