Düsseldorfban találkoztak az európai reformátusok

2017. március 24., péntek

A kontinens református egyházvezetőinek tanácskozása ez alkalommal a Református Egyházak Világközösségének (REV) nyári nagygyűlését készítette elő.

A Református Egyházak Világközösségének európai regionális tanácskozására március 24-én került sor a kaiserswerthi diakónia központjában. Az egynapos egyeztetés a június 29. és július 7. között Lipcsében sorra kerülő nagygyűlés előkészítését szolgálta. A nagygyűlés tervezett programjának és témájának ismertetése mellett a tanácskozás kiemelt figyelmet szentelt a nyáron sorra kerülő választásoknak. A REV Végrehajtóbizottságába a tagegyházak által előterjesztett jelölések alapján jelen állás szerint négy jelölt személye ismert, akiket a testület meghallgatott és támogatásukról döntött. A spanyol és francia egyház által is támogatott valdens, a német, illetve a brit egyházak által javasolt wales-i jelölt mellett a testület támogatásáról biztosította a magyar református egyházak jelöltjét, Erdélyi Diána külügyi referenst is.

A Végrehajtóbizottság (VB) a Református Egyházak Világközösségének vezetőtestülete két Nagygyűlés közötti időszakban. A VB a Nagygyűlés által választott tagokból és a regionális tanácsok elnökeiből áll. Valamennyi tag szoros kapcsolatban áll azzal a (világ)régióval, amelyet képvisel. A végrehajtóbizottsági tagokkal szemben elvárás, hogy a régiójuk egyházaival kapcsolatot tartsanak és az azok számára fontos ügyeket a REV felé képviseljék, illetve a REV munkájáról régiójuk egyházait tájékoztassák. A testületnek húsz rendes tagja van, akik évente egyszer találkoznak, a világ különböző régióiban. A VB legtöbb tagja részt vesz a három központi munkacsoport (Teológia, közösség és misszió; Igazságosság és Partneri kapcsolatok; Kommunikáció) egyikében, illetve Pénzügyi Bizottságban. A Végrehajtóbizottság tagjai alkalmanként arra is felkérést kapnak, hogy konferenciákon vegyenek részt vagy tagegyházak zsinatain és ökumenikus találkozókon képviseljék a REV-et.

A REV Európai Területi Bizottsága foglalkozott a megigazulástan kapcsán elfogadott evangélikus-katolikus Közös Nyilatkozathoz való csatlakozással, amelyet a tagegyházak túlnyomó többsége támogat, a folyamatban ugyanakkor tartalmi és eljárási kritikák is megfogalmazódtak korábban. A tagegyházak egytizede, köztük a Magyarországi Református Egyház reakciói alapján a társulási nyilatkozat szövegét módosították. Ugyanakkor a döntés tagegyházakra nézve kötelező jellege vitákra adhat okot. A társulást mindez nem akadályozza, hiszen arról a Végrehajtó Bizottság egyhangúlag pozitív döntést hozott, és a REV mint egyházi közösség írja alá a csatlakozást. A nagygyűlés során kritikus viták várhatók ugyanakkor, amik akár a világközösséget is veszélyeztetik. Ennek megelőzésére az európai testület olyan eljárási rend megfontolását javasolta a szervezőknek, ami az egyet nem értés formális rögzítését lehetővé teszi a tagegyházak számára.

Az ülés során a REV Európa tavaly felállított menekültügyi és migrációs munkacsoportja is beszámolt a teológiai párbeszéd eredményéről, amelyre a tavaly októberben megfogalmazott állásfoglalásával hívta meg a tagegyházakat. A munkacsoport ugyanis felhívást adott ki, amelyben állást foglal, egyben további együttgondolkodásra és közös cselekvésre hívja az európai reformátusokat a menekültek támogatásában, a teológiai munkában, a keresztyén-muszlim kapcsolatokban és a közel-keleti szerepvállalásban. A munkacsoport kiemelt figyelmet fordít a keresztyén-muszlim kapcsolatok teológiai és társadalmi kérdéseinek közös megvitatására és a közel-keleti egyházakkal és egyházi szervezetekkel való együttműködésre. A munkacsoport a tavaly júniusban Budapesten tartott menekültügyi konzultáció keretében találkozott előszőr, második ülésére pedig Görögországban, szolidaritási látogatással egybekötött program keretében került sor.

Külügyi Iroda

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.