Korea, óh!

2017. április 03., hétfő

Ez a felkiáltás, amelyben bámulat és csodálat van, nyilván Dél-Koreának, ennek a huszadik században szinte a semmiből a világ színpadára lépő országnak szól. Ezt a „csodaországot" olyan nálunk is ismert és becsült világcégek nevei is jelzik, mint a Samsung és a Hyundai, de lehetne tovább sorolni. S aztán ebben az elismerő felkiáltásban – legalábbis részünkről – van még valami, ami az ottani keresztyénségnek szól. Köntös László írása.

Különös módon, amikor általánosságban a nyugati keresztyénségről beszélünk, többnyire az ipari forradalom, szekularizáció, a városiasodás okozta lejtmenet jut az eszünk­be, Korea kapcsán inkább beszélhetünk pont az ellenkezőjéről: felfelé ívelő keresztyénségről. Korea példája mintha azt mutatná, hogy nem feltétlenül igaz az a sokaknak természetesnek tűnő állítás, hogy keresztyénség és modernizáció kizárja egymást.

Itt van ez az ország, amely fél évszázad alatt a világban is elismert gazdasági szereplővé nőt­te ki magát, és közben úgy tűnik, hogy ennek a hihetetlen mértékű és ütemű modernizációnak szerves része volt a keresztyénség, és ma is az. Hogyan van ez?

Ezzel a kérdéssel mentem Dél-Koreába, Szöul legnagyobb gyülekezetének, a százezres nagyságrendű Myungsung presbiteriánus (református) gyülekezetnek a meghívására. Ez annak köszönhető, hogy a Myungsung gyülekezet és a debrecen-nagytemplomi gyülekezet között 2012-ben Kim Sam-Whan és Vad Zsigmond lelkipásztorok kezdeményezésére testvérgyülekezeti kapcsolat jött létre. Ennek idén volt az ötödik évfordulója, amelynek keretében magyar reformátusok is részt vehettek az úgynevezett hajnali istentisztelet-konferencián. Az „újdonság” mégis az, hogy most a debreceni gyülekezetek képviselői – Fekete Károly püspök-lelkipásztor, Vad Zsigmond esperes-lelkipásztor, Derencsényi István egyházkerületi főjegyző-lelkipásztor, Iszlai Endre lelkipásztor – mellett a koreai út részese lehetett a másik három egyházkerület egy-egy képviselője is, Tiszáninnenről Pásztor Dániel főjegyző-lelkipásztor, Dunamellékről Illés Dávid esperes-lelkipásztor, Dunántúlról e sorok írója. Igazán hálásak vagyunk a debrecenieknek ezért a nem remélt, váratlan ajándékért, hiszen, valljuk be, nem túl sok magyar embernek adatik meg, hogy eljusson Dél-Koreába.

Nos, ami engem illet, de azt hiszem, ezt a többiek nevében is mondhatom, nem csalódtam az előzetes várakozásaimban, és választ kaptam a kérdésemre.

Először is, maga az ország. Ha az ember külföldre megy, az első, ami a szemébe tűnik, az építészeti táj. Koreában az egyik legmegdöbbentőbb tapasztalat, hogy a „régi” Koreát nem látni jóformán sehol sem. Tudni kell, hogy az ország az úgynevezett koreai háborúban (1950–1953) teljesen elpusztult. Egyébként maga Korea már a huszadik század eleje óta, amikor Japán 1910-ben elfoglalta, háborús övezet volt, és mint vendéglátóink elmondták, összesen hét háború sújtotta. Innen, szinte a teljes megsemmisülés mélységéből állt fel ez az ország. Nem csoda hát, ha a régi Koreát az építészetben nem látni, hanem ameddig csak a szem ellát, a teret harminc-negyvenemeletes, a mi szóhasználatunkban „lakótelepi” épületek sokasága tölti ki.

Ám mégis, ami megdöbbentő, hogy a koreaiak számára ez nem eljellegtelenedést, mentális-erkölcsi arculatvesztést, elszürkülést eredményezett, hanem új kezdetet, amelynek egyik, ha nem a legerősebb szellemi-lelki támasza a keresztyénség volt és ma is az. Egy magyar református számára ez is új: hogy a keresztyénség itt nem feltétlenül a régiséget, hanem valami újnak a kezdetét jelenti. Persze, a koreaiak pont fordítva vannak ezzel, hiszen elég csak belépniük a debreceni Nagytemplomba, és máris megérinti őket az, ami ott hiányzik: a múlt lelkülete, hite, s az az érzület, hogy keresztyén református hitük nem a semmiből jön. Amit mi adhatunk nekik, az éppen az eredet, a gyökerek, a történelmi folytonosság érzése, a hagyomány ereje, hogy ők, noha a keresztyénség történetében „újak”, mégis évezredes történet részesei.

Erre a megerősítő hitre és érzületre szükségük is van, hiszen az első keresztyén misszionáriusok csak a 19. század második felében léptek Korea földjére. Az első „bennszülött” református lelkipásztorok pedig 1907-ben (!) kezdték meg szolgálatukat. Maga a vendéglátó Myungsung gyülekezet, amely mára már a nálunk teljességgel ismeretlen nagyságú, százezres gyülekezetté nőtte ki magát, 1980-ban jött létre a ma is aktív és a gyülekezet életét meghatározó Kim Sam-Whan lelkipásztor karakteres vezetésével.

A gyülekezeti élet központi része az istentisztelet, amelynek központi eleme a prédikáció. Itt abban az élményben is részünk lehetett, hogy hallhattuk egy-egy istentiszteleten Fekete Károly püspök és Vad Zsigmond esperes magyarul elmondott és állandó kísérőnk, az egyébként Magyarországon, az itteni koreai gyülekezet lelkipásztoraként szolgáló Jeong Chae Hwa által koreaira fordított prédikációját. De hogyan lehet ekkora tömegnek istentiszteletet tartani? Ezt úgy valósítják meg, hogy a hatalmas, több tízezer főt befogadó, csarnokszerű templomukban több istentiszteletet is tartanak vasárnaponként, és Szöulban vannak más helyek is, ahol a gyülekezet tagjai egyidejűleg istentiszteleteken vehetnek részt.

Mi az üzenet? Vajon mire teszi a hangsúlyt a gyülekezet lelkipásztora? Számomra ez volt az igazi kérdés.

Többször is volt alkalmunk hallgatni Kim Sam-Whant, és amint az egyértelműen kiderült, az üzenet az volt, hogy Isten küldetést adott a koreai népnek. A romokból való újjáéledés, a gazdasági fellendülés, a jólét nem véletlen, hanem Isten ajándéka, és ezért ezt az ajándékot misszióra kell fordítani. Ez a misszió a világ szegényei felé fordulásban valósul meg. S valóban, a gyülekezet igen nagy hangsúlyt fektet arra, hogy kiemelt, szegény célországokban anyagilag is segítsen kulturális-egészségügyi jótékonysági programokkal. Számomra az egyik legnagyobb élmény az volt, hogy itt a gyülekezet mögött valóban erős, anyagilag is potens társadalmi réteg állt, amely tényleg hálás Istennek, hogy gazdagsággal áldotta meg munkájukat, és ők ezért hálaadással tartoznak, ami a misszióban valósul meg.

A koreai csodához azért még tartozik valami, amit már érintettem, hogy tudniillik a lakótelepek nem szürkítették el a koreai embereket. Van itt valami maradandó, amit egész egyszerűen csak a tekintélytisztelet kultúrájának hívnék. Ez leginkább a köszönéskor annyira jellemző meghajlásban ölt testet. De ez nem alázatoskodás, ahogyan azt a nyugati szellem gondolná. Inkább annak az elismerése, hogy az ember nem elszigetelt individuum, független egyén, és a szabadságjog nem abban áll, hogy azt teszek, amit akarok, és minél jobban nekirontok a tekintélynek, annál szabadabb vagyok. Értsük jól: Koreában rend van, mert van valamiféle közös erkölcs és munkamorál, ami mindent áthat. Ez látszott már abban is, ahogyan mozgattak bennünket, és ahogyan idegenvezetőnk, Péter, a gyülekezet presbitere kísért bennünket, mindent előre megtervezett, leszervezett. Vagy a szorgalomban. Utunk során szinte végig érzékelhető volt az összeszedettség, a koncentráltság, valamiféle feszes moralitás, a fegyelmezett gazdálkodás az idővel. S ez látszott a vezető lelkipásztor tekintélyében is. Nem mintha nem lenne ott közösségi döntéshozatal, de azt hiszem, a koreaiak tudják, amit mi hajlamosak vagyunk elfelejteni: az egység önfegyelem kérdése is, amely nélkül semmire sem jutunk. Ez rend látszik ezernyi apró dologban. Például abban, hogy az utcákon nincs szemetestartó. De szemét sem. Sem­mi. Vagy például abban, hogy egyetlen piszkos autót nem láttunk. Szó szerint. Egyetlenegyet sem. És lehetne sorolni.

Számomra nagy élmény volt az út, és a végső üzenete nekem az, hogy nem igaz az a nálunk sajnos széles körben elterjedt nézet, hogy a keresztyénség csak a múlté, mert minden, ami modern, magától értetődően hitetlen. Ez tévedés.

A koreai protestáns keresztyénség sok szempontból lehet akár modell is a megfáradt, már egyre inkább csak a múltjából élő keresztyénség számára is. Modernitás és keresztyénség egyáltalán nem zárja ki egymást, sőt egyre inkább úgy gondolom sokakkal egyezően, hogy keresztyénség nélkül nincs jövő. Korea ezt tudja megmutatni nekünk.

Köntös László

A szerző a Dunántúli Református Egyházkerület lelkészi főjegyzője. A cikk megjelent a Reformátusok Lapja 2017. április 2-i számában.

Istent keresem

Zak 7

„Királyod érkezik hozzád...” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink

Ez történik továbbiak →