Amerikában is ünnepelték a magyar "Szabadság Napját"

2010. március 18., csütörtök

alt"Hagyományosan március 15-én, bármelyik napra essen is,  Perth Amboy város (New Jersey állam) magyar református, római és görög katolikus egyházai közösen ünnepelnek.

Ebben az évben 43. alkalommal került sor a nevezetes eseményre. A Városháza előtti téren felvonják a magyar zászlót és a polgármester ezt a napot a magyar Szabadság Napjának hirdeti ki a városban. Ebben az esztendőben Polgár Viktor New York-i főkonzul mondta az ünnepi beszédet, a mostoha időjárás ellenére is szép számban összegyűlt közösség előtt. Az egyházak lelkészei imádságban adtak hálát a hősökért és kérték Urunk áldását magyar népünk életére itt és a Kárpát-medencében egyaránt.
A szabadtéri megemlékezés után a vendéglátó református gyülekezet bőséges reggelivel kedveskedett a résztvevőknek."

Kocsis Attila lelkész, esperes

 

alt 

Istent keresem

5Móz 34

„Mert őt küldte el az Úr mindazoknak a jeleknek és csodáknak a véghezvitelére,” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink

Ez történik továbbiak →