Amerikai református lelkész Milánóban

2010. február 12., péntek

altAz amerikai reformátusok új lelkészt erősítettek meg a milánói  kis református közösség pásztorolására. A lelkészt, aki eredetileg olasz származású, nemrég szentelték fel.

Andrea Ferrari, a kis milánói református gyülekezet lelkésze, akit január 24-án szenteltek fel az Ige és a sákramentumok miniszterévé, azaz szolgájává az Észak-Amerikai Református Egyház santeei gyülekezetében. A lelkész már 2006-ban erőteljes kapcsolatot ápolt az amerikai reformátusokkal, akik irodalmat, szakkönyveket küldtek neki. Az eredetileg reformált baptista Ferrari egyre komolyabban és elmélyültebben ismerkedett meg Kálvinnal és a reformátusággal. 2009-ben látogatást tett az észak-amerikai reformátusoknál, s elmondta: szeretné Itáliában is meghonosítani a református és reformált gyülekezetek olyan szövetségét, ami kicsiben hasonlítana az amerikai egyesült reformátusok szervezetéhez. Nagy hatással volt rá a Heidelbergi Káté, amit végigprédikált gyülekezetében, Milánóban. A református egyháztan különösképpen is megragadta, s önállóságát, gyülekezete önállóságát is sikerült megőriznie az abszolút római katolikus többségben, valamint a karizmatikus és a testvérgyülekezetek körében. Az olasz valdenseket túl liberálisnak tartotta, akik inkább a metodistákhoz és az Egyházak Világtanácsához állnak közelebb. (CRCh.usa – 2010-02-12 – dr. békefy – www.reformatus.hu)

Istent keresem

Lk 8,40–56

„Amikor Jézus ezt meghallotta, így szólt az apához: Ne félj, csak higgy, és meggyógyul.” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink

Ez történik továbbiak →