Boldogan élni, örömmel szolgálni

2018. január 25., csütörtök

A régi rendet állítaná helyre a gyülekezetekben a horvátországi magyar reformátusok újonnan megválasztott és beiktatott püspöke. Szenn Péter azt szeretné, ha a parókiák újra a társadalmi élet központjai lennének, ahol legalább jó szót, de lehetőség szerint segítséget is kapnának az emberek. Úgy véli, ez akkor sikerülhet, ha az egyház hitelesen tudja közvetíteni a rá bízott tartalmat ebben a tartalmatlanná vált világban.

– Kopács, ez a drávaszögi törzsökös magyar falucska máig sokat jelent Önnek. Mit kapott itt útravalóul?

– Csodálatos gyermekkorom volt. A szeretet, amellyel a kopácsiak a nagyszüleimet, a helyi tanítót és tanítónét körülrajongták, engem is beragyogott. Életem első hat évét itt töltöttem, aztán a vajdasági Apatinban, Bácskertesen és Zomborban cseperedtem tovább, de mindig is visszavágytam, az iskolai szünetek idején pedig mindig vissza is tértem ide. A gyerekkori barátságok, a pecás és halászélmények, a vadregényes Kopácsi-rét, amelynek madárvilágát középiskolásként az áldott emlékű Mikuska József professzor oldalán volt lehetőségem megismerni, mind-mind máig meghatározó élmény számomra.

– Ahogy az egykori kopácsi lelkész, Narancsik Pál tiszteletes szolgálata is.

– Azt, ahogyan az egyházról és a gyülekezetről gondolkozom, neki köszönhetem. És sok-sok máig a fülembe csengő bölcsességet is. Sokszor mondta például, hogy ha a szószékről maga a koromfekete ördög prédikál is, de a Bibliából olvas és elhangzik a Miatyánk, akkor az istentisztelet. Gyerekként talán még nem is értettem ezt, de az élet nagy tapasztalataival szembesülve szavai később értelmet nyertek. Nagyapámhoz járt tarokkozni, és én csak addig figyelhettem őket, amíg meg nem mukkantam, máskülönben rövid úton kitettek a szobából. Ilyenkor mindig a falu ügyes-bajos dolgairól beszélgettek, én pedig megfigyelhettem, milyen nagyszerű az, amikor a közösség vezetői jóban-rosszban összetartanak és egy irányba húznak, hogy milyen jó munkaközösség az olyan, amelyik nem csupán együttműködik, de együtt is él.

Szenn Péter 1975-ben született. Teológiai tanulmányait Sárospatakon és Eszéken végezte. 2001 óta a kelet-szlavóniai Haraszti, Brekinszka és Vinkovci lelkésze. Korábban egyháza katechetikai hivatalának vezetőjévé nevezték ki, 2011-ben pedig országos missziói előadóvá választották meg. Felesége, Balázs Vanda szintén lelkipásztor, öt gyermekük van. 

– Ma a Dráván túl, a négy szlavóniai magyar falu egyikében, Harasztiban szolgál. Milyenek az itteni emberek?

– Az itt élő népek kedves és egyszerű, a messziről ide érkezővel szemben mégis tartózkodó emberek. Ennek nyilván történelmi okai vannak, hiszen itt a török idők óta kisebbségben él a magyarság, így ez a zárkózottság megmaradásuk záloga is lehetett. Ám ha egyszer valakit a szívükbe fogadnak, óriási szeretettel és hűséggel vannak iránta. Óriási megtiszteltetés, hogy az elmúlt bő másfél évtizedben engem kitüntettek a bizalmukkal. 2001-ben még teológusként kerültem ide segédlelkésznek, nagy öröm és egyben nagy lecke volt ez számomra, ahogy a harasztiak számára is, hiszen akkor már harminc esztendeje nem volt helyben lakó lelkipásztoruk.

– Hogy áll ma a magyarság és a reformátusság ügye Harasztiban?

– A bő háromszáz fős település kétharmada a református gyülekezet tagja, a faluban élő több mint harminc gyerekből huszonkettő hittanosunk van. Bár jó pár református családban sajnos előrehaladott a nyelvi asszimiláció, az emberek magyar öntudatát mégis jelzi: gyermekeiktől elvárják, hogy magyarul konfirmáljanak. A hittanórák, konfirmációi előkészítők ezért anyanyelvápoló foglalkozások is egyben. A hitoktatást és a magyar nyelv tanítását segítik azok az anyaországi hittantáborok is, amelyekbe évről évre elvisszük csemetéinket. A helyiek református és magyar öntudatának erősítését szolgálja, hogy az elmúlt tizenhét évben nemcsak a délszláv háborúban megsérült templomunkat állítottuk helyre és csinosítottuk ki, hanem tájházat nyitottunk, valamint egy Turul- és egy Petőfi-szobrot is állítottunk a faluban.

– Azt mondta, örömmel jött Harasztiba segédlelkésznek. Azt gondolnánk, hogy egy pályakezdő lelkipásztornak, aki ráadásul nagycsaládot tervez, szolgálati helyként nem éppen a szórványok szórványa a legnagyobb vágya, amely ráadásul nemcsak nyelvi, de az anyagi jólét szempontjából sem épp a legvonzóbb szeglete a Kárpát-medencének. Mégis azt látjuk, hogy hihetetlen derűvel van jelen itt nemcsak az ünnepekkor, de a szürke hétköznapokban is.

– Magyarként a Kárpát-medencében bárhol otthon érezhetem magam, hiszen Európának ez a páratlan szeglete a hazám. Változhatnak a határok, hívhatják a lakóhelyemet Magyarországnak, Jugoszláviának vagy akár Horvátországnak is, de én itthon vagyok. Ráadásul Horvátországban jó magyarnak lenni, mert az állam minden jogot biztosít és minden segítséget megad a kisebbségeknek, ahogyan az egyházaknak is. Nem mellesleg az anyaország is támogat bennünket, amikor erős nemzeti kormánya van, és mögöttünk áll a Magyar Református Egyház is. Most tehát minden szempontból kedvező felettünk a csillagok állása. Volt, hogy megtapasztaltuk ennek a totális ellenkezőjét is: a délszláv háború idején kiderült számunkra, hogy mennyire rossz is lehet. Ezért mostani jó helyzetünkért nagyon hálásak vagyunk Istennek. Elmondhatjuk, hogy ma itt, Horvátországban csak rajtunk múlik, hogy megmaradunk-e magyarnak.

A beiktatási istentiszteleten elmondott prédikációjában is az alázattal, hosszútűréssel és örömmel élt mindennapok fontosságát hangsúlyozta az igehallgatóknak.

– Az örömüzenet bár hitünk alapja, a mai világban mégsem tudunk örülni igazán. A mindennapok gondjai, na meg az örök elégedetlenségünk háttérbe szorítja a boldogságot. Pedig Jézus azt akarja, hogy örömteli életet éljünk, és hogy örömmel végezzük a munkánkat, a szolgálatunkat. Ráadásul ez nemcsak lehetőségünk őáltala, hanem küldetésünk is. Meg kell mutatnunk az embereknek, hogy a megmaradásunkért, talpra állásunkért és a mindennapi betevőért vívott küzdelmünkben sem felejtjük el azt, hogy megváltott emberek vagyunk, akikre gondot visel az Isten.

Istentől kapott hatalom
Feloldozni és gyógyítani – e kettőt együtt nevezte a tisztségébe január 19-én beiktatott horvátországi református püspök, Szenn Péter legfőbb feladatának dunamelléki szolgatársa, Bogárdi Szabó István.

– Életöröme bizonyára a családjából is táplálkozik. Balog Zoltán köszöntőlevelében ötgyermekes édesapaként is a tágabb közösség előtti példaként utalt önre.

– A miniszter úr levele, személyes hangvétele miatt, nagyon mélyen megérintett, lelkipásztori és püspöki szolgálatomban egyaránt megerősített. Nemcsak amiatt éreztem meg a rám nehezedő felelősség és küldetés súlyát, mert példaként állított az emberek elé, hanem azért is, mert kiderült belőle, hogy mennyire számon tartanak bennünket és mennyire odafigyelnek ránk ott a messzi fővárosban is. Nagyon jólesett ezzel szembesülni.

– Mik lesznek a következő hat év legfontosabb teendői?

– Nem titok, többször leszögeztük már, hogy a Horvátországi Református Keresztyén Kálvini Egyház a horvátországi magyarság tartóoszlopa akar lenni. Nemcsak a drávaszögi és a szlavóniai, hanem a zágrábi és a tengermelléki magyaroké is. Ennek egyik alapvető feltétele, hogy közösségeinkben visszaálljon a szép régi rend, és a parókia a helyi társadalmi élet központja legyen, ahova ügyes-bajos dolgaival bárki betérhet, hogy jó szót, de akár megoldást is kapjon a gondjaira. Mert az emberek nyitottak, ők számítanak ránk, sőt református mivoltuk is fontos számukra, jönnének is tehát hozzánk, csak hitelesnek kell lennünk, és tartalmat kell adnunk nekik ebben a tartalmatlanná vált világban.

– Tudna néhány konkrétumot is mondani?

– Táborok, konferenciák és presbiteri, lelkipásztori továbbképzések sorát szeretnénk megszervezni nemcsak a magyar, hanem a horvát és cseh ajkú gyülekezeteinkben is, valamint – magyarországi példákból is merítve, anyaországi szakemberek bevonásával – különös figyelmet szeretnénk fordítani lelkipásztoraink mentális és fizikai egészségére. Szeretnénk továbbá, ha híveink ott lennének a magyar reformátusság nagy Kárpát-medencei eseményein, és ha a határokon átnyúló gyülekezeti kapcsolataink egyre mélyebbek lennének. Új prédikálóhelyek létesítését tervezzük, és a lelkiek mellett persze fontosnak tekintjük, hogy a lelkipásztori szolgálat anyagi feltételeit és körülményeit is rendezzük. Fontos, hogy a lelkészi pályát vonzóvá tegyük a fiatalok előtt, mert ha továbbra sem lesznek teológushallgatóink, rövid időn belül lelkészhiánnyal kell szembenéznie gyülekezeteinknek.

– A horvátországi reformátusság közötti szakadást sikerült már felszámolniuk?

– A hívekben erős az egység iránti vágy, lélekben tehát készek vagyunk rá, és Isten segedelmével az ügy jogi része is rendeződni látszik. Jó reménységgel vagyunk afelől, hogy egyházunk rövid időn belül kikecmereg végre ebből a kényszerű és méltatlan helyzetből.

Kiss Sándor, fotó: Vargosz

Az interjú részben az MTVA Református riportok című portrésorozata január 14-i adásának felhasználásával készült.

Istent keresem

4Móz 14,1–25

„Csak az Úr ellen ne lázadjatok...” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink

Ez történik továbbiak →