Nyitott templomok éjszakája a felvidéki Felsővályban

2011. április 28., csütörtök

Az egyházközség a Nyitott templomok éjszakájára elsősorban azokat várja, akik nem tudnak részt venni a rendszeres istentiszteleti alkalmakon, de szívesen megismernék közelebbről a templom történetét, elcsendesednének a közel ezer éves falak közt.

A Felsővályi Református Egyházközség az idén először kapcsolódik be a római katolikus egyház által országosan meghirdetett Nyitott templomok éjszakája című programba. „Május 27-én a gömöri egyházmegye református gyülekezetei közül egyedül a mi templomunk nyílik meg az esti órákban ebből az alkalomból az érdeklődők számára” – tájékoztatta a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház honlapját Szarvas Erzsébet lelkipásztor.

Az egyházközség a Nyitott templomok éjszakájára elsősorban azokat várja, akik nem tudnak részt venni a rendszeres istentiszteleti alkalmakon, de szívesen megismernék közelebbről a templom történetét, elcsendesednének a közel ezer éves falak közt, vagy kihasználnák ezt a lehetőséget arra, hogy éjszakába nyúlóan dicsérjék az Istent. Május 27-én 18 órától kezdődően várják nemcsak a helybelieket, hanem a környező településről érkezőket is, illetve az egész egyházmegye területéről a gyermekeket és felnőtteket egyaránt.

A program részét képezi az este hat órakor kezdődő istentisztelet, amelyen Szarvas László lelkipásztor szolgál igehirdetéssel. Ezt követően a vályi kötődésű, de bikszögi gyökerekkel rendelkező Mikó Zoltán festőművész festmény- és fényképkiállításának a megnyitójára kerül sor, majd gyermekeket és fiatalokat várják a templomkertbe egy kis bibliai barangolásra és vetélkedőre. Este kilenc órakor a tornaljai Andante kórus, a hanvai női énekkar, valamint a Vály-völgyi kórus ad koncertet a  templomban.  A Nyitott templomok éjszakája éjjel tizenegy órakor zárul igeolvasással és zsoltárénekléssel.

A templom története

A felsővályi templom azon kevés ma is látható református templomok egyike, melyek története messzire nyúlik vissza a múltba. A 17. század első felében épült egy középkori templom helyén, amely minden bizonnyal a 11. századból származott. A 16. században a Vály-völgy egész lakossága reformátussá lett. A templom a történelem során kétszer is leégett: 1619-ben és 1776-ban. A gyülekezet a templomát mindkét tűz után nagyon gyorsan helyrehozta, az első tűz után pedig kibővítette az eredeti középkori templomot figyelembe véve a református liturgiát. A 16–17. században a templom köré a török és martalóc csapatokkal szembeni védekezés céljából lőrésekkel és lakótoronnyal ellátott falat emeltek. 1768-ban a templomot körülvevő fal kiegészült egy haranglábbal is. A felsővályi református templom értékét növeli a festett kazettás mennyezet, a festett keleti és nyugati karzat, a vakolt motívumokkal díszített szószék és annak koronája. A templom és annak fallal körülvett udvara műemlékvédelem alatt áll.

reformata.sk

Istent keresem

2Krón 32

„Talán a ti istenetek meg tud majd benneteket menteni a kezemből?!” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink

Ez történik továbbiak →