Találkoztak a Doktorok Kollégiuma szekcióvezetői

2012. április 13., péntek

Révkomáromban tartja nyári plenáris ülését a Doktorok Kollégiuma (DC), derült ki a különböző szekciók vezetőinek április 12-i tanácskozásán.

Fekete Károly imádságával kezdődött a szekcióelnökök és -titkárok értekezlete, melyen megtárgyalták a Magyarországi Református Egyház tudományos testületének idei évre tervezett feladatait és szervezeti kérdéseit. Megvitatták a DC periodikája következő számának tennivalóit, valamint beszámoltak az egyes szekciók munkájáról.

Plenáris ülés Komáromban

A teológiai kar vezetőjének meghívására a révkomáromi Selye János Egyetemen tartják augusztus 21-24. között a DC idei plenáris ülését. A konferencia fő témájában (a kisebbségi lét, annak etnikai és felekezeti vonatkozási) szeretnének jelentős szlovákiai és magyarországi közéleti személyeket is meghívni előadónak.

Emellett, a tervek szerint, idén megemlékeznek Huszár Gál és Bod Péter születésének ötszázadik, illetve háromszázadik évfordulójáról, valamint a szintén jubiláló tarcali és debrecen-egervölgyi hitvallásokról.

Az értekezleten szó esett a reformáció ötszázadik évfordulójának megünnepléséről, valamint arról is, hogy tervezik egy, a lelkipásztorok igehirdetői munkáját segítő, új kézikönyv megjelentetését, a korábbi Hirdesd az Igét című munka mintájára.

Kérdés a szervátültetés

Az ülésen elhangzott, hogy a Magyar Vöröskereszt azzal a kéréssel kereste meg a Magyarországi Református Egyházat, fejtse ki hivatalos véleményét a transzplantáció kérdésében. Ezért a Doktorok Kollégiuma, segítve a Zsinat munkáját, vizsgálja a transzplantáció etikai vonzatait. Készült egy tanulmány is a témában, melyet a testület megvitatott, s továbbgondolásra érdemesnek talált. A témában tovább folytatódnak a munkálatok, árulta el az értekezlet után Kádár Zsolt.

A DC titkárától azt is megtudtuk, hogy a több mint kétszáz doktorátussal rendelkező református értelmiségit tömörítő testület hamarosan egyházunk internetes oldalán is szeretne megjelenni.

reformatus.hu

Istent keresem

2Tim 2,1–13

„...fiam, erősödjél meg a kegyelemben...” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink

Ez történik továbbiak →