Templom a régi mesékből

2016. augusztus 06., szombat

Különleges, apró templom és határtalan nyugalom. A Középkori templomok útja ezúttal Szamostatárfalvára vezetett, ahonnan szinte nem is akartunk tovább menni.

Kirándulásunk következő napja kerékpározással veszi kezdetét, ami talán merész ötlet egy ennyire meleg nyári napon, de mi mindenképp élvezzük. Kis falvak és messze nyúló szántóföldek mellett haladunk, majd egy kényelmes kanyar után gyümölcsfák oltalmat nyújtó árnyékában gurulunk és a természetben gyönyörködve szinte észre sem veszem, hogy már meg is érkeztünk Szamostatárfalva református templomához.

A kerékpárt az egyszerű fakerítésnek támasztom és rácsodálkozom a fák között megbúvó, kicsiny épületre. Két szó: mézeskalács házikó – ez jut eszembe először, de nem olyan, amilyenre Jancsi és Juliska talált az erdő mélyén, hanem olyan, amilyet adventben csinál az ember valódi mézes tésztából: apró, egyszerű és határtalan nyugalmat rejtő. Olyan, aminek története van.

Az egyszerű téglafalat különlegessé teszik a sötétebb téglák, de ennek okára is hamar fény derül: a falazat olyan technika segítségével készült, melynek során vörösre, sötétzöldre vagy feketére égették a téglákat. Ez a polikrómia (sokszínűség) következetesnek tűnik, a túlégetett tégláknak csak a rövidebb, mázas hatásúra színeződött oldaluk látszik, kivéve a támpillérek esetében, ahol a sarkokon az égetett téglák hosszanti oldala is észrevehető, így téve valóban egyedivé és még meseszerűbbé a templomot.

Ez a kép csak élénkebb lesz, mikor belépünk a belső térbe, ahol kék padok és fehér falak fogadnak. A csarodai templommal ellentétben itt pont olyan kicsi a templom belülről is, mint kívülről. Valahogy mindig ilyesminek képzeltem a mesékben szereplő, tisztásokon felbukkanó apó házikókat.

A templom történetéről ez alkalommal is Deák Attila, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Területfejlesztési és Környezetgazdálkodási Ügynökségvezető menedzsere beszél. Tőle tudjuk meg, hogy egy 1181-es dokumentum  már említ egy Tatár nevű férfit, így a község neve vélhetően személynév eredetű.  E forrás alapján az is feltételezhető, hogy a település a XII. század végén jöhetett létre.

 „A templomról közvetlenül sajnos nem ismert középkori adat, de annyi bizonyos, hogy a XVII. században már református kézen volt” – mutat rá Deák Attila, majd hozzáteszi, hogy ezt egy 1638-ból származó úrvacsorapohár  és az 1650-ben öntött harang  is tanúsítja. Az előadást hallgatva rájövök, hogy nem vagyok egyedül ámulatommal, mert a templom iránt korán megnyilvánult a művészettörténeti érdeklődés is.

A kutatások alapján úgy tűnik, a templom nagyrészt egy periódusban készülhetett, az építés idejét a szentély formája miatt legkorábban a XIII. század második felére teszik a szakértők,  azonban a jellegzetes félköríves nyílások miatt ennél sokkal későbbi időpont nem valószínű.  Még azt is figyelembe szokták venni, hogy a Szamosháton a román stílus jegyeit még a XIV. század első évtizedeiben is használták az építészetben, ezért nem zárható ki tejesen a XIV. század eleji építkezés sem, mely ráadásul egybevágna a Tatár család felbukkanásával, akik a falu birtokosai és a templom kegyurai is voltak.

Az épület egyhajós hosszházból és sokszögzáródású szentélyből áll. A ma is látható boltozat nem középkori,  de a támpillérek arra utalnak, hogy az épületrészt eredetileg is boltozottnak  tervezték. A szentélyt a keleti fal három apró ablaka világítja meg, mégsincs sötét, pont elegendő fény jut az épületbe. A szentély déli oldalán egy korábbi ásatás során négyzetes építmény alapfalait tárták fel, melyet korábban minden bizonnyal sekrestyeként használtak. 

A szentélybelsőben ma is látszik a kibontott sekrestyeajtó és mellette az ülőfülke, melyet már az 1965-ös ásatások során bontottak ki. A hajó nyugati homlokzata olyan egyszerű kialakítású, mint az egész templom, az oromzat falazata ugyan felújított, de alatta jórészt megmaradt az eredeti. A kék színű plafonon itt is, ahogy Nagyszekeresen, arany csillagok tündökölnek, amitől új értelmet nyer számomra a „mennyezet” kifejezés.

Az előadás után méginkább úgy gondolom, hogy ez a templom csodálatos, azt pedig, hogy itt is gyülekezeti tagok foglalják el vasárnaponként a padokat, akkor is tudnám, ha nem illatozna virág az úrasztalán – egyszerűen ott van a levegőben.

Magáról a gyülekezetről már Szűcs Tibor lelkipásztorral beszélgethetek, aki hat éve tevékenykedik a faluban. „Mikor megérkeztem ide, ámulatba ejtett az épület” – kezd mesélni a lelkész, én pedig örülök, hogy a környezet nem csak rám hat így.

„Ez a templom majdhogynem tökéletes méretű, élhető és családias, több ilyenre lenne szükség – folytatja. – Itt a lelkész, mint szolgálattevő, nem szakad el a gyülekezettől, nincs távolság az igehirdetés során és mindenkinek a szemébe tud nézni.”

A gyülekezet csaknem kétszáz főből áll, a vasárnapi istentiszteleteken többnyire harmincan, ünnepi vagy úrvacsorás alkalmakon közel hatvanan vesznek részt. Azt is megtudom, hogy a közösség sorsa a helyi önkormányzat szívügye is, a szűkös anyagi források ellenére is közösen viselik  a közösségi programok terheit.

A községet háromszázan lakják, többségük református, de a gyülekezet igyekszik nyitni azok felé is, akik nincsenek megkeresztelve vagy még nem járnak templomba. Ezt hol megkönnyíti, hol pedig megnehezíti , hogy a szamosháti gyülekezetek fiataljainak hittanoktatása egy központosított csengeri iskolában történik. Így a gyülekezetben nincs külön hittan, de a falubeli gyerekek kortársaikkal tanulhatnak. „Konfirmandusok viszont rendszeresen vannak, őket én tanítom, általában két-három évenként hatan konfirmálnak” – teszi hozzá Szűcs Tibor.

„A gyülekezet számára fontos a templom, mint az istentisztelet helyszíne, nemrég például pályáztunk átfogó állagmegóvó munkálatok elvégzésének költségére” – foglalja össze a lelkész, de megtudom azt is, hogy a közösség tagjai segítenek rendben tartani a templomot, a különböző munkálatokat, mint például a kaszálást vagy akár az úrvacsora utáni elpakolást nem kell megszervezni, maguktól beosztják és elvégzik. „Az életük része ez a templom, természetes számukra, hogy itt áll. Már azt is látják, hogy nyaranta egyre több kiránduló csodálja meg az épületet és erre nagyon büszkék” – ismerem meg a gyülekezet és a műemlék templom kapcsolatát is.

Ahogy a lelkipásztort hallgatom, világossá válik, hogy jól ismeri gyülekezetének tagjait, minden örömükkel és bánatukkal együtt, emellett pedig a templom is időről időre lenyűgözi. Ezt megértem, hiszen már én is úgy gondolom, ahogy valamennyi erre látogató: ennek a csöppnyi épületnek egy hógömbben lenne a helye.

Farkas Zsuzsanna, fotó: Dimény András

Sorozatunk további részei:
Ahol a szentek is mosolyognak << | >> Templom a falu szélén

Istent keresem

2Tim 2,1–13

„...fiam, erősödjél meg a kegyelemben...” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink

Ez történik továbbiak →