Gyermekhalászok a Délvidéken

2016. december 25., vasárnap

Az ajándékok, a díszek és a fények szebbé tehetik az ünnepet, de nem szabad engednünk, hogy elfoglalják az igazi ünnepelt helyét, véli Halász Sámuel és felesége, Renáta. A délvidéki gyermekmisszió munkatársait és csemetéiket a karácsony előtti hetekben látogattuk meg bácsfeketehegyi otthonukban.

„Örökkévaló, mindenható Urunk, hálát adunk neked ezért a napért is, köszönjük neked a vendégeket, hogy megőrizted őket az úton. Köszönjük a testi táplálékot is, és kérünk, hogy áldd meg ezt az asztali közösséget, a beszélgetésünket és egész napunkat. Köszönjük, hogy ismerhetjük egymást, és kérünk, hogy te vezess tovább minket azon az úton, amelyet te jelöltél ki nekünk. Ámen" – száll a családfő, Sámuel hangja az ég felé a kis bácsfeketehegyi házikó konyhájából, ahol ott gőzölög a sok finomság, amellyel a ház asszonya, Renáta kedveskedik ünnepnapokon az asztala köré ülőknek. Bár egy adventi hétköznapon járunk erre, a háziak számára ünneppé teszi azt a vendégek jelenléte, így az kerül az asztalra, ami karácsonykor és más jeles napokon is.

„Az ünnepi menü első fogása nálunk a csigaleves" – mondja Renáta nevetve, mert az étel nevét hallva vendégei rend szerint rémülten néznek rá. Aztán megnyugtatja őket: nem a francia ízlésnek hódolnak a délvidékiek, hanem a csigatésztával dúsított húslevest hívják így. Itt még háznál készítik ezt az évszázadokkal ezelőtt a Nagykunságból magukkal hozott tésztafélét a feketehegyiek.

Második fogásként különféle sültek kerülnek elénk. Na meg persze az általában darált disznóból és bárányból készülő, rúd alakú, sült húspogácsa, a szerbektől átvett csevap, amelynek íze a helyi mészáros titkos receptjét dicséri. Mindezek mellé most francia-, vagy ahogy errefelé hívják, oroszsaláta dukál, de más saláták, főzelékek, sőt szezonjában még lecsó is kísérheti. És amióta kiváló minőségű árut kínáló pékség nyílt az utcában, kenyér is.

Az utóbbi beszerzése immár a három nagyobb gyerek, az első osztályos Mátyás és az óvodáskorú Éva és Lídia feladata. „Szeretnénk, ha ők is kivennék részüket a házimunkából. Persze türelemre van szükség ehhez. Eleinte például nemcsak a kenyeret hozták haza, hanem naponta egy-egy kiscicát is" – mondja nevetve az édesanya, akinek idejébe telt megértetni a csemetékkel, hogy bár az állatok aranyosak, és meg lehet őket simogatni, de ott kell hagyniuk őket.

A desszertet a diós zserbó és a legkülönfélébb krémes, cimetes sütemények adják, na meg az elmaradhatatlan mézeskalács, amely a közelmúltban hódította meg a falut és persze a Halász gyerekek bendőjét. Frissen sütve kóstolhatjuk meg most a nagymama évek alatt kikísérletezett receptjét úgy, hogy Renáta édesanyjának vezetésével a két nagyobbik kislány, Éva és Lídia szaggatja ki és festi meg a süteményt ebéd után, amíg mi a szülőkkel beszélgetünk. A másfél éves Márta még nem tud nekik segíteni ebben, de nem is várjuk el tőle, már az is nagyon kedves, hogy látva minket nem fakad sírva, mint ahogy érkezésünkkor tette.

Mézeskalács Bácsfeketicsről
A házacskát betöltő hangos puffanások jelzik: a lányok mézeskalács-készítésbe kezdtek. A hűtőben érlelt tésztát kacagva zacskóstól a földhöz vagdossák, hogy a levegő kimenjen belőle, és jó puha legyen. A két adag tészta fél kiló méz és egy kiló liszt, két egész tojás és négy sárgája, egy margarin, harminchat deka porcukor, két kanál tejföl és két kiskanál szódabikarbóna, meg némi mézeskalácsfűszer összekeverésével készül. A mézet, a margarint, a cukrot és a fűszert összemelegítjük, majd a melegről levéve hozzákeverjük a lisztet és a tojássárgáját. A szaggatás előtt fél centi vastagságúra nyújtjuk, belisztezzük a deszkát, a formát és a tésztát is, hogy ne ragadjanak egymáshoz, és a kis fenyőfákat, csillagokat, harangokat, szívecskéket a tepsibe terített sütőpapírra tesszük. Száznyolcvan fokra hevített sütőben nyolc percig sütjük, majd ha kihűlt, a négy megmaradt tojásfehérjéből és a hozzáadott huszonnégy kanál porcukorból kikevert masszával díszítjük. A kalács ezután azonnal fogyasztható, nem kell napokig várni, hogy megpuhuljon. Mi a titok? Renáta édesanyja, Szolga Etelka ezt is elárulja: a tejföl, az egynapos érlelés és a földhöz csapkodás miatt lesz lágy a friss süti.

Gyerekek és ifjak között

Renáta lassan húsz éve végzi gyerekmissziós szolgálatát a bácsfeketehegyi református gyülekezetben. A Vasárnapi Iskolai Szövetség szerbiai testvérszervezetének tanfolyamára 1999-ben jelentkezett, amelynek elvégzése után hosszú évekre önkéntes lett. „Örültem, hogy nemcsak a templom falai között foglalkozhatok a gyerekekkel, hanem táborokban, gyereknapokon, iskolákban, óvodákban, kultúregyesületekben is" – mondja a fiatalasszony. Ebben az időszakban ismerkedtek meg Sámuellel a szabadkai gyülekezet ifjúsági körében, amelybe a városban tanuló diákként mindketten eljártak. Hamarosan már együtt végezték a gyerekmisszió szolgálatát.

„Eleinte csak a szervezésben segítettem, aztán 2007-ben én is elvégeztem a tanfolyamot, és bár gépésznek készültem, Isten átformált, képessé téve a gyerekekkel való foglalkozásra" – emlékezik a fiatalember, aki 2008-ban feleségül vette Renátát, 2010-ben pedig hozzá hasonlóan a misszió főállású munkatársa lett. Szolgálatuk több feladatból áll: bibliai levelező tanfolyamot vezetnek, gyereknapokat és gyerektáborokat szerveznek, bibliai bábelőadásokat tartanak gyülekezetekben és intézményekben, iratterjesztést és segélyezést végeznek, valamint szakmai felkészítést tartanak a gyerekek közötti szolgálat iránt fogékony felnőtteknek.

Szeretnék, ha minden településen és szórványközpontban lenne néhány munkatársuk, akikkel kölcsönösen támaszkodhatnak egymásra. Vannak eredményeik. Nemrégiben például egy gyerekmunkásuk elújságolta nekik, hogy a három-négy résztvevővel indított vasárnapi iskola hetek alatt tizenöt-húsz fősre nőtt. „Ez történik, amikor Isten szerint jársz. Mert ő elküldi az övéit" – mondja lelkesen Sámuel, aki az utóbbi időben a fiatalokkal is elkezdett foglalkozni, mert azt tapasztalta, hogy a gyerekek felnőttek, és nem volt, aki foglalkozzon velük, aki válaszoljon a kérdéseikre abban a korszakukban, amikor talán a legnagyobb szükségük van az útmutatásra.

A fiatalok persze utánpótlást is jelentenek, szolgatársakat, akikre bizton lehet számítani a ház körül végzett munkától kezdve a bábelőadásokban való szereplésen és a gyerekfelügyeleten át a táborok lebonyolításáig bármiben. Egyre több, jelenleg harminc-negyven ifjú segíti a munkájukat. Szükség is van rájuk, mert ahogy Sámuel mondja, Isten fokozatosan ugyan, de egyre több és egyre nagyobb feladatot bíz rájuk. Ezért is álmodnak arról, és persze imádkoznak is érte, hogy a missziónak saját központja legyen, ahova nappalijukból átköltöztethetik az irodájukat, Mátyás leendő szobájából a ruhasegélykészletet, Renáta nagymamájától a bábszínház próbatermét, és ahol a filmklubtól kezdve a teaházon át a tanodáig megannyi ifjúsági és gyerekprogram otthonra találhat.

Hétköznapi csodák

Halászék adományokból működtetik a missziót és tartják fenn életüket. Ám olykor igen lassan csordogálnak a pénzcsapok. „Napról napra hitből élünk, de Isten még sosem hagyott minket cserben" – mondja Renáta, aki biztos abban, hogy az Úr ott áll mellettük, és mindig időben kirendeli azt, amire szükségük van. Ezért meggyőződése, hogy nem az a megoldás a boldogságra, ha külföldre megyünk a jobb élet reményében, vagy jól fizető munkahely után sóvárgunk, hanem csakis az, ha az Úrra bízzuk az életünket.

Egyszer késett az adomány, amelyet a tavaszi gyermeknap költségeire szántak. Eltanácstalanodtak, hogy elkezdjék-e a szervezést. Sámuel azonban azt mondta: ha az Úrnak fontos ez a program, meg fog érkezni a pénz. Mindent úgy csináltak, mintha meglenne a fedezet, és két nappal a rendezvény előtt ott volt a számlájukon a szükséges összeg. Ha nem mertek volna a gondviselésre hagyatkozni, elmaradt volna a találkozó, mert két nap alatt aligha tudták volna megszervezni azt.

Hasonló csoda volt, amikor autós gyerekülésre lett volna szükségük Mátyás fiuk számára, és hetekig imádkoztak érte. Időközben Magyarországról jelezték nekik, hogy Németországból csomagjuk érkezett. Senki sem tudta, mi van benne, csak amikor eljutott Bácsfeketehegyre, akkor látták, hogy babaülés. Addig se, azóta se kaptak ilyet, ráadásul hiába próbálták kinyomozni az eredetét, hogy köszönetet mondjanak, nem jártak sikerrel. Csak annyit tudtak meg, hogy a csomag már úton volt, amikor ők kérni kezdték annak tartalmát.

„Sokszor megszégyenített az Úr, mert azt gondoltam, majd ettől és ettől a támogatótól összejön a pénz valamire, aztán egészen máshonnét kaptuk meg. Így tanított meg arra, hogy ne emberekben bízzak, hanem csakis őbenne" – magya­rázza a családfő. Ez történt akkor is, amikor szolgálati autóért imádkoztak. Végül négyszerese jött be a kért összegnek, így nagyobb járművet tudtak venni. Isten tudta, hogy erre lesz szükségük, mert a következő hónapokban az autó méretéhez fejlődött a szolgálat.

Az ünnepek alatt


Ahogy általában, úgy az ünnepeket megelőző és követő hetek idén is bábmissziós szolgálattal telnek. December végén a magyar és január elején a pravoszláv karácsony egyaránt munkát ad a családnak. Keresztül-kasul bejárják a Vajdaságot, sőt Szerbiába is el-eljutnak, hogy közönségük kis tagjainak egy-egy apróságokkal teli cipődobozban kézzel fogható szeretetet vigyenek, és előadásukkal a karácsony igazi üzenetéről beszéljenek nekik.

A magyar karácsony három napja azonban szent és sérthetetlen Halászék számára, ilyenkor nem vállalnak szolgálatot, hanem Sámuel gyerekkorának helyszínére, Hertelendyfalvára utaznak szüleihez, és a nagycsaládban pihenik ki a fáradalmakat, ott töltődnek fel lelkileg az ünnepi istentiszteletek és a közös családi imádkozás és éneklés által a további szolgálatokra. Itt történik az ajándékozás is, de mint mondják, náluk nem ezen van a hangsúly: a gyerekek általában az adományok közül kivett ruhákat, könyveket, játékokat kapnak, a szükséges nagyobb dolgokat, mint például a kerékpárt, szándékosan nem ilyenkor veszik meg nekik. Mert az ajándékok, a díszek és a fények Renáta és Sámuel szerint arra valók, hogy az ünnepet szebbé tegyék, nem pedig arra, hogy átvegyék az ünnepelt, az értünk emberré lett Jézus Krisztus helyét.

Kiss Sándor, fotó: Asszonyi Eszter

A riport megjelent a Reformátusok Lapja összevont karácsonyi és újévi számában. Sámuel, Renáta és önkénteseik gyermekmissziós szolgálatának anyagi támogatására a magyarországi Vasárnapi Iskolai Szövetség 10103056-39003421-00000008 számú számláján keresztül van lehetőség. A közleményben kérik feltüntetni a család nevét: „Halász". A délvidéki gyermekmisszió munkatársainak lelki támogatásra is szükségük van, ezért nagyon hálásak minden értük elmondott imáért.

Ez történik továbbiak →



Istent keresem

Ez 40,1–47

„Nyisd ki jól a szemedet, és hallgass meg mindent figyelmesen!” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink