Jövő évi tervekről egyeztettek Rimaszombatban

2017. november 21., kedd

Jövő évi programtervek és költségvetési kérdések szerepeltek a Generális Konvent november 16-i elnökségi ülésének napirendjén. A püspökökből és főgondnokokból álló testület találkozott a nyugat-európai magyar református közösségek képviselőivel is, majd másnap részt vett a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház reformációi ünnepségén.

Az elnökség tárgyalt a Magyar Református Egyház 2018. évi költségvetéséről: ehhez kapcsolódóan döntöttek arról, hogy a Kárpát-medencei reformátusok 1,8 millió forinttal csatlakoznak a svájci református segélyszervezet (HEKS) szíriai református iskolákat támogató programjához, e célra tavasszal gyűjtést is szerveznek.

Meghirdették a Kárpát-medencei református oktatási intézmények idei adománygyűjtését is. A Kárpát-medencei Református Oktatási Alap céljaira befolyt összeg rendeltetése, hogy segítséget nyújtson nehéz helyzetben lévő, Magyarország határain kívül működő református oktatási intézményeknek, illetve segítse ilyen intézmények elindítását. A gyűjtést a korábbi évekhez hasonlóan a Magyar Református Egyház költségvetése idén is 11 millió forinttal tervezi kiegészíteni.

A 2018. évi programok közül kiemelkedik a január 13-án Kolozsváron tartandó Vallásszabadság napja, ahol az 1568-as tordai országgyűlésen elfogadott vallásbéke megszületésének 450. évfordulójáról emlékeznek meg. Május 24-én és 25-én Sárospatakon lesz a Generális Konvent plenáris ülése, a Kárpát-medencei református egyházak közös képviseleti testületének tanácskozása keretében megtartott istentisztelet lesz jövőre a 2009-ben létrejött Kárpát-medencei református egység megünneplésének központi eseménye.

Az elnökségi ülésen egyeztettek a Nyugat-Európai Magyar Református Lelkigondozó Szolgálat és a Nyugat-Európai Magyar Protestáns Gyülekezetek Szövetsége vezetőivel. Elhangzott, hogy a szórványban élő református közösségek támogatására a magyar kormány a nyugat-európai és tengerentúli magyarságot segítő Körösi Csoma Sándor program mintájára létrehoz egy kifejezetten egyházaknak szóló ösztöndíjprogramot, annak működtetésébe és felügyeletébe bevonja a Generális Konventet is. E téren a testület szorosan együtt kíván működni a diaszpóra református gyülekezeteit összefogó szervezetekkel, első lépésként részletesen felmérve az egyes közösségek helyzetét és igényeit.

A megbeszélésnek a rimaszombati Csillagház, a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház új konferencia-központja adott otthont, melyet hivatalosan a másnapi reformációi ünnepség keretében adtak át.

reformatus.hu, fotó: Barcza János

Ez történik továbbiak →



Istent keresem

Ez 42

„Ott helyezik el az igen szent áldozatokat:...” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink