A látható egység felé

2018. január 29., hétfő

A Református Egyházak Világközössége 2017 nyarán csatlakozott a megigazulásról szóló közös nyilatkozathoz, ami komoly mérföldkő a felekezetközi párbeszédben. Az ökumenikus imahét alkalmából a nyilatkozatról és az ökumené kérdéseiről beszélgettünk Gonda Lászlóval, a Debreceni Református Hittudományi Egyetem oktatójával, a Magyarországi Református Egyház Ökumenikus Tanácsadó Testületének tagjával.

– Mit jelent a megigazulástan a keresztyén ember számára?

– A keresztyén tanítás szerint az ember önmagában nem lehet igaz az élő Isten tökéletessége előtt. Az ember bűnös és egyedül semmit sem tud felmutatni, ami kompenzálná vagy jóvátenné bűneit. Isten azonban kegyelméből és szeretetéből gondoskodott arról, hogy a bűnös embert igazzá tegye Krisztusban: emberré válása, kereszthalála és feltámadása által Krisztus tökéletes igazságát Isten az embernek tulajdonítja – hit által. Ez a keresztyénség központi üzenete.

– Ebben a kérdésben közös nyilatkozatot fogadott el a Lutheránus Világszövetség és a Keresztények Egységét Előmozdító Pápai Tanács 1999-ben. A Református Egyházak Világközössége (REV) tavaly nyáron csatlakozott ehhez a nyilatkozathoz. Miért telt el közben közel húsz év?

– Az evangélikus és katolikus fél kétoldalú párbeszéd formájában készítette elő ezt a nyilatkozatot. Az aláírás után az akkori Református Világszövetség elkezdte tanulmányozni a dokumentumot, de akkor úgy döntöttek, nem adottak még a feltételek a csatlakozáshoz és mindkét irányba szükséges a további teológiai párbeszéd. Maga a közös nyilatkozat nem módosítható, hiszen akkor sok kérdés megtárgyalását elölről kellene kezdeni, de minden egyház megfogalmazhatja saját álláspontját csatlakozási nyilatkozatában. Így tettek 2006-ban a metodista egyházak és tavaly nyáron REV is, melynek mi is tagegyháza vagyunk.

– A nyilatkozat szövege tételesen felsorolja a római katolikus és evangélikus hitelveket, illetve megfogalmazza a közös pontokat. Van olyan pont, amiben a református teológia eltér ezektől a tanításoktól?

– Azért tudta aláírni a reformátusok világszervezete, mert érdemben nem találunk ilyet. Az egyetértésünk egyik alapja az, hogy az európai református és evangélikus egyházak 1973-ban aláírták a Leuenbergi Konkordiát, melynek köszönhetően később megalakult az Európai Egyházak Protestáns Közössége. Ez a dokumentum kimondja, hogy evangélikusok és reformátusok teljes szószéki és úrvacsorai közösségben vagyunk egymással. Ennek kimondása komoly lépés, mert a reformáció idején ez volt az egyik sarkalatos pont, ami miatt különváltak egyházaink. Tudjuk, hogy vannak az evangélikus és református teológiában hangsúlyos különbségek, de ezek nem választanak el bennünket, a megigazulás kérdéséről szóló református és evangélikus tanításban nincsenek alapvető eltérések.   A római katolikus és református teológiai megfogalmazás azonban nem áll közel egymáshoz. A református-római katolikus párbeszéd azért folyt az utóbbi években, hogy világosan be tudjuk azonosítani azokat a fogalmakat, amelyeken ugyanazt értjük és azt is, ahol eltérés van a megfogalmazásban.

Közös tanúságtétel

A közös nyilatkozathoz való csatlakozással egy időben írta alá a REV és a Lutheránus Világszövetség a „Wittenbergi tanúságtétel” elnevezésű dokumentumot. A közös tanúságtétel az egyház megosztottságának tragikus voltát fájlalva, ugyanakkor a két szervezet évtizedek óta tartó elkötelezett párbeszédének gyümölcseként ünnepeli, hogy tagegyházaik világszerte konkrét lépéseket tettek egységük kifejezésére.

– Mi a jelentősége annak, hogy a református, az evangélikus, a metodista és a római katolikus egyházak alapvetően egyetértenek a megigazulástannal kapcsolatban?

– Személyes meggyőződésem szerint ez egy nagyon komoly lépés a felekezetek közötti párbeszédben, mely teljesen új helyzetet teremt. A reformáció kora óta először mondtuk ki, hogy a 16. század egyik alapvitájában nincsenek olyan elválasztó tanításaink, melyek indokolttá tennék a kölcsönös kiközösítést.

– A kiközösítéssel kapcsolatban így fogalmaz a közös nyilatkozat: „Az evangélikus egyházaknak e nyilatkozatban előadott tanítását nem érintik a Tridenti Zsinat elmarasztaló ítéletei. Az evangélikus hitvallási iratok elítélései nem érintik a római katolikus egyháznak e nyilatkozatban előadott tanítását.” Ez vonatkozik a csatlakozás után a reformátusokra is?

– A válasz összetett, a Tridenti Zsinat kezdete (1545) idején még nem vált el élesen a lutheri és a helvét irány, akkor a zsinaton még kifejezetten a lutheránus tanokkal foglalkoztak. Annyiban érint minket az akkori zsinat és a közös nyilatkozat szövege, amennyiben tanításaink közösek – de ezek közösek. Mivel alaptanításunkban ugyanazt az irányt képviseljük, hatalmas eredmény, hogy a közös nyilatkozat bizonyos kérdésekben érvénytelennek minősíti a Tridenti Zsinat határozatait. Az elmúlt századokban a református teológiai álláspont is fejlődött, alakult, hiszen nem zárt dogmákról beszélünk.

Ugyanakkor nem az történik, hogy átvettük a katolikus tanítást, ezért a katolikus egyház végre elfogad bennünket, hanem a teológia nyelvén már meg tudjuk fogalmazni ezeket a tanításokat úgy, hogy ne jelentsenek elválasztást.

Az viszont tény, hogy továbbra is fennálnak elválasztó tanítások: a például a szentek közbenjárásáért való ima területén, Szűz Mária tiszteletének formáiban vagy az apostoli folytonosság értelmezésében.

– A közös nyilatkozat szövege arra is kitér, hogy „a katolikusok osztani tudják a reformátorok törekvéseit” bizonyos kérdésekben. Ez gesztusértékű mondat vagy valódi közeledési szándék?

– Mindenképp közeledési szándék, melyre az elmúlt években rá is erősített a katolikus egyház. 2016. október 31-én például Ferenc pápa a Lundban tartott ökumenikus reformációi emlékistentiszteleten is pozitívan értékelte Luther egyházat megújító szándékát. Ez egy fontos kijelentés, mert századokon át tévtanítókként tekintettek a reformátorokra, így nagy áttörés, hogy ez a mondat szerepel a nyilatkozatban.

Szembenállástól a közösségig
Luther Márton tanítása szerint csak Krisztus üdvözítheti a bűnben teljesen megromlott embert. Isten az „egyetlen igaz” (Krisztus) érdemei miatt nem nézi az emberek vétkeit, hanem Fiára való tekintettel igaznak tartja őket. Az üdvösség művéhez az ember a maga részéről nem tehet hozzá semmit, azonban a megigazított élet gyümölcsei a jó cselekedetek. A Tridenti Zsinat szintén kimondta, hogy az ember nem tudja megváltani önmagát, de azt is, hogy a kegyelmet el kell fogadnia – ezt viszont a reformáció tanait követők olyan emberi közreműködésnek tartották, mely kisebbé teszi Isten váltságművét. Emiatt kölcsönösen kiközösítették egymást. A 20. század közepén tartott II. vatikáni zsinat eredményeképpen kezdődött a közös gondolkodás a katolikusok és az evangélikusok között. A 35 évvel később aláírt nyilatkozat végül így fogalmaz: „Együtt valljuk meg: Egyedül kegyelemből, Krisztus üdvözítő munkájába vetett hit által és nem a mi részünkről meglévő bármely érdem szerint fogad el minket Isten és kapjuk a Szentlelket, aki megújítja szívünket és egyúttal fölkészít és felhív a jó cselekedetekre.” És hozzáteszi: „Isten kegyelmének műve nem zárja ki az emberi tevékenységet. Isten ad mindent, akaratot és tettet, mindazonáltal arra szólít fel, hogy cselekedjünk.”

– Az református egyházak mindennapjaiban mit jelentenek a megigazulástanról vallott közös alapok?

– Ez a nyilatkozat egy hivatkozási alap, melyről el tudjuk mondani, hogy bár továbbra is vannak közöttünk különbségek, közös a szolgálatunk és sok területen egyetértünk. Még előttünk áll a feladat, hogy tartalmilag feldolgozzuk, mit jelent ez teológiai gondolkodásunkban, hiszen a REV minden tagegyházának szabadságában áll értelmezni a csatlakozási dokumentumot. De, hosszú távon, remélem úgy hat majd, hogy az igehirdetésekben, hitoktatásban és biliaórákon gyülekezeti tagjaink is felismerik: jóval közelebb állunk egymáshoz, mint bármikor, és már van egy terület, amiben meghaladtuk a reformáció kezdete óta létező határokat.

– A közeledés folyamatában sokszor megjelenik a félelem is, hogy feladjuk önmagunkat.

– Csak a saját hitükben és felekezeti identitásukban erős, teológiailag felkészült partnerek tudnak érdemi lépéseket elérni az ökumenikus mozgalomban. Amikor hasonló kérdéseket tárgyalunk, nagyon komoly teológiai munka folyik – ezért is tartanak ezek évekig. A REV számára fontos volt, hogy a reformáció 500. évfordulóján, a nagygyűlésen írják alá a csatlakozási nyilatkozatot, ezért a tagegyházaknak sajnos szűk határidejük maradt  a református teológiai hangsúlyokat tartalmazó csatlakozási dokumentum áttekintésre, azonban nem találtunk benne olyan pontot, ami miatt tiltakoznunk kellett volna.  A mindenkori párbeszéd során minden egyes szót mérlegelünk és megpróbálunk úgy fogalmazni, hogy senkinek se sérüljön az identitása. Az önfeladás veszélye fennáll, megértem azokat, akik ettől tartanak, ezért ezeket a kérdéseket komolyan kell venni, nehogy kompromisszumokba sodródjunk.

Könnyű lenne azt mondani, hogy emelkedjünk felül a középkori dogmákon és közeledjünk egymáshoz, de ez csupán felületes egységet tudna létrehozni.

Egyházunk tanításai a hitünk lényegét foglalják össze, nem mondhatjuk egyik pillanatról a másikra, hogy ez idejétmúlt megfogalmazás, amin túllépünk, mert akkor elveszítenénk identitásunkat.

– A közös nyilatkozat a megigazulástan alapkérdéseiről szól. Az ökumenikus párbeszédben elegendő a közös alapigazságok megtalálása?

– Még ennél is közelebb kellene kerülnünk egymáshoz, de ezek a közeledés nagyon fontos lépései. A modernkori ökumenikus mozgalom szívesen hasonlítja magát egy zarándokúthoz, melyen a különböző egyházak egymás mellett haladva osztják meg tapasztalataikat – akár az emmausi tanítványok. Az olyan mérföldkövek, mint a közös nyilatkozat, megmutatják, hogy ezen az úton van előrehaladás. Ugyanakkor az ökumenikus mozgalom célkitűzése a látható egység megvalósulásának az előmozdítása – amit még nem értünk el.

– Miben nyilvánulna meg ez a látható egység?

– Azt mondják, az ökumenikus elkötelezettségű teológusok hajlamosak az utópisztikus gondolkodásra, de nem erről van szó. Krisztus urunk azért imádkozott, hogy mindnyájan egyek legyünk, miként az Atyával ő egy – és ebből nem lehet engedni: az egyház egysége része hitünknek, ameddig az megosztott, nem lehetünk nyugodtak afelől, hogy minden rendben van. Ahogy az ökumenikus imahéten célzottan, úgy a mindennapokban is a Krisztushívők egységéért imádkozunk. A látható egység megvalósulása elsősorban három területet érint: a keresztség kölcsönös elfogadását, az eucharisztikus, azaz úrvacsorai közösséget és egymás egyházi tisztségeinek elismerését. Ha ezek megvalósulnának, abból következne a folytatás más területeken.

Ökumené

A mai ökumenikus mozgalom kezdetei a 19. század végére, 20. század elejére, az anglikán egyházban és az amerikai protestantizmusban megjelenő együttműködési törekvésekre nyúlnak vissza. Az ökumenikus mozgalom a Szentháromság-hitet tekinti a közös alapnak – a Krisztusban mint megváltóban és mint a Szentháromság Isten második személyében hívők megosztottságának meghaladását tűzi ki célul.

– Ebben a folyamatban fontosak a gesztusértékű lépések is vagy kizárólag az olyan letisztult pontok, melyek elfogadhatók minden felekezet számára?

– A teológiai párbeszéd egy lassú és hosszadalmas folyamat, ezért kellenek olyan gesztusok, melyek kifejezik, hogy elkötelezettek vagyunk a közeledés iránt. Illetve ezek hiánya könnyen visszavetheti a folyamatokat. Ferenc pápa például sok olyan gesztust tesz, ami nem változtatja meg a katolikus egyház álláspontját és tanítását, de segít közeledni. De ilyen volt II. János Pál pápa debreceni látogatása, a hitükért gályarabságra hurcolt protestánsok emlékművének megkoszorúzása és ilyen szimbolikus lépések azok is, amiket az ökumenikus imahéten teszünk. Ezek élővé teszik a párbeszédet, ami nélkülözhetetlen világunkban, amikor közösen kell szembenéznünk olyan kihívásokkal is, mint a keresztyénüldözés.

– A keresztyénüldözés kérdésében milyen kapaszkodót nyújthat a közös nyilatkozat vagy az ökumenikus párbeszéd?

– A migráció összefüggésében arra is figyelnünk kell, hogy a keresztyénüldözés egyre súlyosabb probléma. Sokan vannak, akik azért kényszerülnek elhagyni az otthonukat és keresnek menedéket Európában – így Magyarországon is – mert keresztyén hitük miatt üldözik őket. Sokan szenvednek ma is vértanúhalált hitükért, ezért szükség van az egységre, és arra, hogy a keresztyén közösség meggyőződése legyen az összetartozás. Nem véletlenül beszélnek ma sokan a „mártíromság ökumenéjéről”.  Amikor valakit Krisztusba vetett hite miatt üldöznek, a szolidaritás érzése és a szeretet – bár nem teszi semmissé, de – felülírja a különbözőségeket. Ha emellett megszilárdulnak a közös pontok, újult erővel állhatunk ki egymásért és keresztyén hitünkért, és tehetünk tanúságot Krisztusról, akiben az egységünk megvalósul.

Farkas Zsuzsanna, fotó: Vargosz, címlapfotó: Kalocsai Richárd

Istent keresem

Tit 1,1–9

„...presbitereket állíts szolgálatba városonként...” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink

Ez történik továbbiak →