A Szíriai és Libanoni Református Zsinat nyilatkozata

2018. április 20., péntek

Partneregyházunk, a Szíriai és Libanoni Református Nemzeti Zsinat (NESSL), amelynek a napokban zajló nemzetközi partnertalálkozóján egyházunk is képviselteti magát, nyilatkozatot tett közzé a Szíriát ért múlt heti katonai támadás után.

Mi, a szíriai és libanoni presbiteriánus gyülekezetek, elítéljük a világ hatalmainak 2018. április 14-én hajnalban Szíria ellen indított elnyomó agresszióját. Olyan hatalmakról van szó, amelyeknek az ENSZ Biztonsági Tanácsa állandó tagjaiként tisztelniük kellene a nemzetközi jogot és a nemzetek szuverenitását. Ezzel szemben, sajnálatos módon, katonai támadásukat mondvacsinált okok alapján, jogi felhatalmazás nélkül indították. A támadást Szíria destabilizációjára irányuló törekvés bizonyítékaként értékeljük, amire azután került sor, hogy a nemzeti haderő és a kormány közel került a terrorizmus és az erőszak felszámolásához az országban. 

Ez az agresszió nem szól másról, minthogy visszaforgassa az idő kerekét és visszavesse az országot a krízis kellős közepébe. A támadás ráadásul ellentmond a szíriai nép vágyának a biztonságos életre, amely párbeszéden és politikai megoldásokon alapul, az állam és a nemzeti hadsereg vezetése alatt. Ez az igazságtalan agresszió azt bizonyítja, hogy a szuperhatalmakat még mindig a birodalmi logika és a hatalom zsarnoksága jellemzi és mozgatja, amely nincs tekintettel más nemzetek jogaira.

Fájlaljuk, amit Szíriának meg kellett élnie, hogy a szír nép megadja magát az erő logikájának, amely nem tiszteli az államok szuverenitását. Követeljük, hogy a nemzetközi legitimáció legyen az egyedül érvényes mérce, máskülönben a dzsungel törvényeinek engedjük át az irányítást a sorsunk, jólétünk és az emberi képességek felett, mindenféle emberi, morális és törvényes ellensúly nélkül.

Szíriában és Libanon élő egyházként sürgető kéréssel fordulunk nyugati testvéregyházaihoz, amelyekkel osztozunk Krisztus evangéliumában: helyezzenek maximális nyomást kormányaikra és külképviseleteikre annak érdekében, hogy ne ismétlődhessenek meg hasonló kalandor vállalkozások, amelyek aláássák országunk régóta várt stabilisának esélyét. Az egyházakat egyben arra kérjük, hogy hívják fel az emberek figyelmét a szíriai krízisre, és tudatosítsák mindazt, amit a régiónkat és az egész világot fenyegető terrorizmus veszélyének felszámolásában elértünk Szíriában.

Mindezeket kinyilvánítva, kérjük a Mindenható Istent, hogy adjon bölcsességet és kitartást vezetésünknek, kormányunknak és nemzeti hadseregünknek a gonosz erőivel szemben. Imádkozunk egy erős Szíriáért, amelyik elkötelezi magát a béke, az emberi méltóság és az egymással való békés együttélés értékei mellett.

Joseph Kassab, a Szíriai és Libanoni Nemzeti Zsinat főtitkára

Fordította: Tamási Richárd

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.