Az önkéntesség, ami lelki és önismereti utazás is

2019. december 12., csütörtök

„Ez a szolgálat jóval több, mint másokon segíteni. Fontos lépcsőfok a felnőtté válás folyamatában" – mondja az Önkéntes Diakóniai Évről annak programvezetője, Závodi Emese, akivel a Franciaországban szolgáló magyar fiatalok meglátogatása után beszélgettünk. A hosszútávú külföldi önkéntes szolgálatra január 31-ig lehet jelentkezni.

Huszonkét éve küldünk és fogadunk önkénteseket az Önkéntes Diakóniai Év nemzetközi hálózatán (EDYN) keresztül. A szervezet december 2. és 6. között tartotta éves közgyűlését Franciaországban. „Azokról a kihívásokról beszélgettünk, amelyek a mai fiatalokat érintik, illetve megünnepeltük a francia partnerszervezet VISA – Année Diaconale fennállásának 70. jubileumát. A tanácskozás során arról is eszmecserét folytattunk, hogy mit jelent nem turistaként jelen lenni egy országban: tanulni, szolgálni és új képességeket elsajátítani" – számolt be a közgyűlésről lapunknak Závodi Emese, az Önkéntes Diakóniai Év magyarországi programvezetője.

„Érdekes volt meglátogatni Strasbourgban azt az Lucie Berger iskolát, ahol már 20 év óta fogadnak önkénteseket és számos magyar fiatal is itt végezte önkéntes szolgálatát. Az önkénteseket támogató mentor azt a falat és sok-sok képet is megmutatta nekünk, ahol az elmúlt 20 év önkéntesei névvel és arcképpel együtt szerepelnek. Mindenkire emlékeznek és mindenkit számon tartanak" – osztotta meg élményeit a református lelkész, aki találkozott azokkal a fiatalokkal is, akik éppen most töltik ott önkéntes szolgálatukat: „Elmondták, hogy a szolgálat számukra jóval több, mint másokon segíteni. Fontos lépcsőfok a felnőtté válás folyamatában, megtanulták egymást elhordozni, megtanulták, hogyan hozzanak döntéseket, oldjanak meg problémákat, megerősödött a saját tetteikért való felelősségvállalásuk is. Öröm volt együtt lenni és tanulni. Soli Deo Gloria!"

Önkéntes Diakóniai Évre, 10-12 hónapos külföldi szolgálatra január 31-ig jelentkezhetnek a 18 és 30 év közötti fiatalok. Az önkéntes szolgálat segít a pályaválasztás vonatkozásában is: motiváló tényezőt jelenthet azoknak, akik még nem döntöttek a jövővel kapcsolatos terveikről. Egy-egy bizonyos területen végzett önkéntes szolgálat ugyanis lehetővé teszi a szakmai készségek fejlesztését vagy egy lehetséges pálya kipróbálását.

reformatus.hu

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.