

A debreceni Nagytemplomban 2009. május 22-én megtartott Alkotmányozó Zsinat fogadta el a Magyar Református Egyház alkotmányát. A döntéssel a Kárpát-medencei magyar református egyházak erősítették meg összetartozásukat és mondták ki alkotmányjogi egységüket. A Kárpát-medencei református egyházak 2004-ben létrejött tanácskozó és javaslattevő testülete, a Generális Konvent 2009-től a Magyar Református Egyház részeként működik tovább.
1567, 1881 vagy csak 2009 óta számítjuk a magyar református egységet? Mi az a Generális Konvent? Mi a különbség a Magyar és a Magyarországi Református Egyház között? Összeállításunkban ezekre a kérdésekre keressük a választ.
Húsvétkor a mennyei életerő mindent és mindenkit megelőz. Szükségünk is van rá, mert a halálos erők folyamatosan és látványosan mutatják magukat, félelmet keltenek, és az emberi gyöngeségre emlékeztetnek bennünket. Mégsem lehet a halálé az utolsó szó. Jézus Krisztus feltámadásával Isten diadalra vitte az életet. Húsvéti körlevél a Magyar Református Egyház minden gyülekezete és intézménye számára.
Az elmúlt két évtized közös eredményeit és jövőbeni terveit tekintették át a Kárpát-medence tíz református egyházkerületének képviselői a Generális Konvent megalakulásának húszéves évfordulója alkalmából. Ismertették a jövő évi egységnap programját, megemlékeztek Szenci Molnár Albert munkásságáról és a gályarabságra ítélt protestáns hitvallókról. A Magyar Református Egyház új taggal bővült, miután felvette tagjai közé az Ausztráliai Magyar Református Egyházak Szövetségét.
„Pünkösdi csoda ez, előjövünk az önzés és önhittség, az énesség és önösség, valamint a kétségbeesés odújából, és nemcsak szemlélői, hanem cselekvői is leszünk Isten mentő szeretetének” – olvasható a Generális Konvent elnökségének pünkösdi körlevelében.
Budapesten, a Ráday Házban tartott ülést január 26-án a Generális Konvent elnöksége. Személyesen nem mindenki tudott jelen lenni, mert a kárpátaljai delegációt nem engedték át a határon, Zán Fábián Sándor püspök és Danku Gábor főgondnok ezért videókonferenciás kapcsolat segítségével csatlakozott a megbeszéléshez.
A Magyar Református Egyház 2009. május 22-én elfogadott és többször módosított alkotmányának teljes szövege.
Tovább a cikkhezA magyar református istentisztelet megújulásának teológiai alapelvei és az új magyar református énekeskönyv előkészítő füzetei.
Tovább a cikkhezMegtárgyalta és elfogadta a Magyar Református Egyház Közös Zsinata 2017. június 24-i, Debrecenben tartott ülésén.
Tovább a cikkhez2009. május 22. mérföldkő a magyar református egységben. Aznap tartották a Magyar Református Egyház alkotmányozó zsinatát és hálaadó ünnepét a Debreceni Református Nagytemplomban. Összeállításunkkal ezt idézzük fel.