Az angyalokról

Olvasunk a Bibliában védőangyalokról? Meddig terjed a mennyei lények akarata, s ha van, a hatalma? Hogyan képzeljük el a munkájukat a világban? Minderről Vladár Gábor nyugalmazott teológiai tanárt kérdeztük. A Magyarországi Református Egyház Doktorok Kollégiumának elnöke szerint a démoni világ erőivel ellentétben ők Isten jóságának és szeretetének jelei és bizonyítékai.

Napjainkban, és nem csak karácsony tájékán, sokszor hallunk az angyalokról. Érzékeli ezt ön is lelkipásztorként?

Gyülekezeteinkben nem, de a társadalomban mindenképpen. A rendszerváltás utáni korunk egyik jellegzetessége ez a jelenség, azonban nemcsak nálunk figyelhető meg, hanem az egész európai–amerikai kultúrkörben. Meglehetősen giccses formában, erős érzelmi töltéssel emelik meg a karácsonyi forgalmat és bevételt, vagyis a mai fogyasztói társadalom által megteremtett civil vallás részei lettek. Különösen az ezotéria tette népszerű iparággá a témát, kiszakítva ezzel az angyalokról szóló egészséges tanítást a Szentírás összefüggéséből. De megjelennek az angyalok a filmekben is, gyakran használnak angyalmotívumokat a festők, és az irodalom is foglalkozik azzal, miként találkozik korunk embere ebben az értelmét vesztett világban az „egészen mással”, Isten világával. Mindannyian átéljük József Attila szavainak igazát – „a semmi ágán ül szívem / kis teste hangtalan vacog” –, és vágyunk a bizonyosságra.

Ezek szerint a teológia tudományának is van ezzel kapcsolatosan mondanivalója?

A keresztyén hit világának valamilyen formában mindig részei voltak az angyalok. Gondoljon csak a népi kegyességre, a gyermeki hit világára, imádságainkra vagy gyülekezeti énekeinkre. Kálvin ismert bűnvalló imádsága szerint „az angyalok és az üdvözült lelkek társaságában” visszük áldozatunkat Isten elé, egyik kedvelt esti énekünkben pedig ezt kérjük: „Parancsoljad angyalidnak, hogy mireánk vigyázzanak.” (RÉ 681) Hitünk szerint a mostani karácsonyi ünnepünkön is az „angyali seregekkel” együtt dicsérjük Istent a megváltás öröméért. De több-kevesebb érdeklődéssel a keresztyén teológia is foglalkozik, szinte a kezdetektől, az angyalokról szóló tanítással. És itt nem csak római katolikus vagy ortodox testvéreinkre gondolok, ahol ez szinte természetes. Ugyan eltérő hangsúllyal, de megjelenik a protestáns egyházak tanításában is. Ne felejtsük el, a legrészletesebb és legfontosabb angyaltant a nagy XX. századi református teológus, Karl Barth fogalmazta meg. Ugyanakkor a mai teológiai gondolkodás le is tud mondani arról, hogy akár csak néhány szót szóljon az angyalokról.

Miért ennyire eltérőek a vélemények?

Ennek több oka is van. Már a Jézus korabeli zsidóságon belül megoszlott az angyalok létezésébe vetett hit. A szadduceusok például nem hittek bennük (ApCsel 23,8). Nehezíti a helyzetet, hogy az angyalokról szóló szentírási helyek műfaj, tartalom, élethelyzet tekintetében sokfélék, az édenkerti lángpallosú kerúboktól A jelenések könyvének angyalaiig. A Biblia tehát sokféle összefüggésben beszél róluk. Ezek a bibliai bizonyságtételek számolnak ugyan az angyalok konkrét valóságával, de egyúttal jelzik, hogy Isten világában nincs önálló szerepük. Az angyalok önmagukon túlra, a Szentháromság Isten munkálkodására mutatnak. Óvatosságra int az is, hogy az ördög az Úr Jézust éppen a 91. zsoltár „angyali” Igéjével kísértette a pusztában (11. v.), Pál apostol pedig tud arról, hogy még a Sátán is kiadhatja magát a világosság angyalának (2Kor 11,14). Ezért fontos, hogy amikor angyalokról esik szó, tudjuk, miről beszélünk. Lényeges, hogy az angyalokról szóló tanítás nem önálló jelentőségű hittani kérdés. Magyarul: üdvösségünkre nézve nincs jelentősége, a szerepe alárendelt. Mégis fontos az erről való felelős teológiai és lelkigondozói beszéd, amelyet meg kell különböztetnünk a babonás néphittől és a spekulatív angyaltanoktól.

Angyal Füle Tamás

Fotó: Füle Tamás

Egyáltalán miért van Istennek szüksége angyalokra?

Nem Istennek van rájuk szüksége, hanem nekünk, embereknek, mégpedig – ahogyan Kálvin fogalmaz – emberi erőtlenségünk miatt. Ők a mennyet és földet alkotó Isten közelségének látható megnyilvánulásai. A Szentírásban az angyalok Isten láthatatlan világának képviselőiként rámutatnak látható, tapasztalati világunk határaira, jelezve, hogy a hívő megértés valósága több, mint az emberi ésszel felfogható, lemérhető e világi valóság. Olyanok, mint a csillagok, amelyeket nappal ugyan nem látunk, de az éjszakai égbolton megjelenve árulkodnak arról a távoli világról, amelyből fényüket nyerik. Így képviselik Isten szentségének titkát, azt a területet, amely Isten félelmetes világának része. Ugyanakkor az ő kegyelmes aláhajlásának jelei is, mivel segítségét, védelmét vagy örömhírét közvetítik. Ezért kezdik gyakran így az örömhírt: „Ne félj!”, vagy: „Ne féljetek!”, amint az felzendült az első karácsony éjjelén is a betlehemi mezőkön (Lk 2,10). Amikor Isten az üdvözítés nagy művét készíti elő, mintegy maga veszi kézbe az ügyek intézését, és ezért nem emberre, hanem angyalaira bízza az örömhír közlését. Ez történik Mária adventjében (Lk 1,30), karácsonykor (Lk 2,10), húsvétkor (Mt 28,5) és Urunk mennybemenetelekor (ApCsel 1,10) is. A megbízás teljesítője utal a megbízás fontosságára.

A Szentírás alapján mit mondhatunk az angyalok szerepéről?

A már említett református teológus, Karl Barth szerint az angyalok Isten követei és a Szentháromság Istent magasztaló, mennyei énekesek (Ézs 6,2–3; Zsolt 89,6–8; Jel 4,8). Ő ezt a teológiai sűrítést Kálvintól tanulta (Inst I,14,4–13). Más teológusok viszont a II. világháború borzalmas tragédiájával a háttérben utalnak arra, hogy a követi mivolt és Isten magasztalása mellett oltalmazó szerepük is fontos a gonoszság erőivel és a sötétség birodalmával szemben (Jel 12,7kk). Gondoljon csak a mártír német teológus, Dietrich Bonhoeffer Hitler börtönében írt vigasztaló versére: „Áldó hatalmak oltalmába rejtve csak várjuk békén mindazt, ami jő.” (RÉ 628) Ezek az áldó hatalmak Isten „tábort járó angyalai” (RÉ 157). Nem bennük bízik a XVI. század magyarja, sem a mai kor hívője, hanem abban az Istenben, aki elküldi hozzánk segítő követeit. A teremtő Istenről szóló hitvallásainkban – az apostoli hitvallásban vagy a niceai hitvallásban – megvalljuk, hogy korunk egysíkú gondolkodásával szemben a keresztyén hit tud arról a kozmikus tágasságról, amely több ennél a látható világnál. Erre utal a Heidelbergi Káténk 124. kérdés-felelete, de Jézus Urunk is arra tanít, hogy Isten akarata úgy valósuljon meg földi világunkban, miként az a mennyei világban már valóságos.

Angyal Füle Tamás

Fotó: Füle Tamás

A Szentírásban némelyik angyal megjelenik az embereknek, némelyik kiléte csak azután tudatosul, miután eltávozott. Milyen jelentősége van megjelenésüknek?

Valóban úgy van, hogy az angyalok Isten követeiként emberek által is tevékenykedhetnek a világban. István vértanú arcát olyannak látták vádlói, „mint egy angyalét” (ApCsel 6,15), Pált úgy fogadták a galaták, „mint Isten angyalát” (Gal 4,14). A zsidókhoz írt levél pedig kedvesen úgy értelmezi Ábrahám három látogatóját (1Móz 18), hogy azok Isten angyalai voltak (Zsid 13,2). Nem tudjuk, hogy ebből mennyit sejtett Ábrahám, csak azt, hogy látogatóit királyi módon megvendégelte. Ettől függetlenül a Szentírásban az angyalok többféle formában is megjelenhetnek. Ézsaiásra a jeruzsálemi templomban rázúdul az isteni világ valóságának egy része, és ő ezt képekben látja (Ézs 6). De a hatszárnyú szeráfok újra eltűnnek. Ami marad, az a személyes találkozás Isten és az elhívott próféta között. Isten követei mind az Ószövetségben, mind az Újszövetségben általában emberi alakban, fehér ruhában jelennek meg az emberek világában, még szárnyakra sincs szükségük (ApCsel 1,10; 10,3). Isten így alkalmazkodik hozzánk, gyermekeihez. A személyszerű bibliai beszédmód miattunk, emberek miatt van, mert a mi szerény nyelvi készségeink, emberi fogalmaink nem képesek másképp befogni Isten világának gazdagságát. Koldusok vagyunk, ez az igazság.

Meddig terjed az akaratuk, ha van, a hatalmuk?

Az angyalok Isten teremtményei, eszközök az ő kezében. Tovább bontanám ezt, és azt mondom, hogy ahol Jézus Krisztus a Szentlélek által jelen van és munkálkodik, csak ott történhetik az angyalok szolgálata. Önálló hatalmuk tehát nincs, Isten akaratát közvetítik vagy kivitelezik. Már teremtményi mivoltuknál fogva sem vehettek részt a teremtésben, nem társmegváltók, nem illeti őket Istennek kijáró tisztelet. Bár „mentségükre” meg kell jegyeznem, hogy Istenünk megváltásunk jó hírét először angyalainak jelentette ki, hogy így hirdethessék azt az emberek között (Lk 1,28; 2,13; 24,23; Mt 28,5; Jn 20,12; 1Pt 1,12). Mint Isten láthatatlan világának megszemélyesített megnyilvánulásai, az ő országának lehetőségeiből tesznek valamit lehetővé világunkban. Az általuk hozott üzenetre azonban mindig Isten nagyságos dolgai ütik rá a hitelesítő pecsétet.

Van-e különbség az angyalok, a szeráfok és a kerúbok között?

A szeráfok és kerúbok Isten mennyei világában szolgáló lények, akiket nem küld követként az emberekhez. Az Ézsaiást szolgálatra alkalmassá tevő szeráfok a Szentháromság Istent magasztalják mennyei udvartartásában, a lángpallosú kerúbok az édenkert kapuját őrzik (1Móz 3,24). Az Újszövetség tud arkangyalokról (1Thessz 4,16; Júd 9; Jel 12,7) is, mégis óvakodnék attól, hogy valamilyen rangsort állítsunk fel a Szentírásban említett angyalok között. Erre a Biblia nem ad lehetőséget.

Jézus Máté evangéliumában ezt mondja: „Mert a feltámadáskor nem házasodnak, férjhez sem mennek, hanem olyanok lesznek, mint az angyalok a mennyben.” (22,23kk) Lehet sejteni, hogy mire gondolt itt pontosan?

Urunk a feltámadással kapcsolatosan mondta e szavakat a szadduceusoknak. Arra utalt, mintegy hasonlatképpen, hogy milyen lesz a feltámadottak élete Isten mennyei világában. Azt a farizeusok is vallották, hogy a feltámadáskor hasonlókká lesznek az angyalokhoz, de nem tudták felmérni, milyen változást jelent ez. Jézus azt mondja, hogy az Isten melletti lét, az örök élet minden e világi képzetet felülmúl. Ott nem lesz idő, halál, nincs szükség házasságra az élet továbbadása érdekében. Miként az angyalok, egyedül Isten dicséretét zengik mindenféle korlát nélkül, mert ott „mindenki Istennek él.” (Lk 20,38)

„Pásztorok tanyáztak azon a vidéken a szabad ég alatt, és őrködtek éjszaka a nyájuk mellett. És az Úr angyala megjelent nekik, körülragyogta őket az Úr dicsősége, és nagy félelem vett erőt rajtuk. Az angyal pedig ezt mondta nekik: Ne féljetek, mert íme, nagy örömet hirdetek nektek, amely az egész nép öröme lesz: üdvözítő született ma nektek, aki az Úr Krisztus, a Dávid városában. A jel pedig ez lesz számotokra: találtok egy kisgyermeket, aki bepólyálva fekszik a jászolban. És hirtelen mennyei seregek sokasága jelent meg az angyallal, akik dicsérték az Istent, és ezt mondták: Dicsőség a magasságban Istennek, és a földön békesség, és az emberekhez jóakarat.” (Lk 2,8–14)

Nagy általánosságban leszűrhetjük, hogy – ellentétben a démoni világ erőivel – ők Isten jóságának és szeretetének jelei és bizonyítékai. Tevékenységüket így foglalja egybe a Zsidókhoz írt levél szerzője: ezek a „szolgáló lelkek azokért küldettek szolgálatra, akik örökölni fogják az üdvösséget” (1,14). Jézus Urunknak a gyermekek „mennyekben lévő angyalaival” (Mt 18,10) kapcsolatos szavai alapján szoktak védőangyalokról beszélni, de ezek az Isten színe előtt hódoló angyalok inkább számontartják, hogy mi történik földi világunkban. A gonosztól való védelem legszebben a 91. zsoltárban szólal meg (9–13. v.). Fontos itt is tudni, hogy a keresztyén ember Istenben hisz, és nem az angyalokban. Jól fogalmaz Bonhoeffer már említett verse: „Áldó hatalmak által mába rejtve / csak várjuk békén mindazt, ami jő / mert Isten őriz híven reggel, este / ő hű lesz, bármit hozzon a jövő.”

Vladár Gábor.JPG

Vladár Gábor

Fotó: reformatus.hu

Hogyan képzeljük el az angyalok munkáját a világban?

Talán Jézus Urunk életének két eseménye segíthet a megértésben. Gondoljunk a pusztai megkísértetésére és a Gecsemáné-kerti tusakodására. Azt olvassuk ott, hogy a kísértések után angyalok mentek hozzá, és „szolgáltak neki” (Mt 4,11; Mk 1,13), illetve halálos gyötrődésében „angyal jelent meg neki, hogy erősítse őt” (Lk 22,43). Ez alapján bizonyosak lehetünk abban, hogy ahol életünk súlyos kísértéseiről, illetve végső órájáról van szó, ott leheletfinomságúvá, sőt, átjárhatóvá válnak azok a falak, amelyek egyébként elválasztanak minket Isten láthatatlan világától.

„Ha emberek vagy angyalok nyelvén szólok is” – mire utal Pál az 1Kor 13-ban?

Az apostol itt arra utal, hogy a mennyei seregek egy sajátos „angyali nyelven” dicsérik világteremtő Istenünket. Ezt a nyelvet hétköznapi ember nem ismerheti. Van azonban a korinthusi gyülekezetben egy fölényeskedő csoport, amely lelki ajándékának köszönhetően részt vehet az angyali seregek éneklésében és imádságában. Ez szép dolog, mondja az apostol, de önmagában véve haszontalan, mert a lelki ajándékokat nem fölényeskedésre, hanem közhaszonra kaptuk. Az angyalok számunkra érthetetlen nyelvén elmondott magasztalás helyett többet ér az értelemmel mondott imádság, amely természetesen nem a Szentlélek hiányát jelenti, hanem az érthetőséget az istentiszteleti közösség számára. Amit azonban az apostol a 13. fejezet végén mond, az mostani beszélgetésünk egészére nézve is igaz. Azt mondja, hogy most „tükör által, homályosan látunk” (13. v.). Itt, földi világunkban csupán tükröződésekben látjuk Isten világának teljességét. Boldog az, aki életének tükörcserepein át már most látja azt, aminek egykor részese lesz.

A cikket elolvashatják a Reformátusok Lapjában is, amelyben további érdekes és értékes tartalmakat találnak. Keressék a templomokban és az újságárusoknál!