Nem könnyű egy háborús vegyi katasztrófa közepén egy lelkészcsalád fiútinédzserének lenni. Ahogy az sem, ha leányként a kamaszkor a család kettészakadása, iskolaváltás és egy kirobbanó háború küszöbén jön el. A Halász házaspáron ma már nyoma se látszik a délszláv háború borzalmainak. Vagyis talán az akkor szerzett istenélmények hatására mertek teljes bizalommal lépni az anyagi biztonság helyett a hit útjára, amikor a munkahelyüket az adományokból élő, felekezetközi Gyermekmisszióra váltották a gazdasági válság idején. Isten elkapta őket, ahogy Sámuelt is, amikor fiatalon a bombázáskor szó szerint felkapta a légnyomás.
Gólyakerepelés kintről, édeskés paprikaillat az udvarról és XVI. századi énekek a falak között. A drávaszögi Laskó középkori templomában több mint százhúsz vendég gyűlt össze, hogy megünnepelje a hercegszöllősi zsinat 450. évfordulóját. Tudományos előadások, a hitvalló közösségek kálvini rendjének emlékezete és a református megmaradás kérdései hatották át a felejthetetlen lelki és kulturális találkozót.
Írhatnál egyszer a demenciáról is, izgalmas téma – vetette föl egy barátom. – Hidd el, az emberek nincsenek felkészülve arra, hogy egyszer csak demens, illetve Alzheimer-kóros lesz a hozzátartozójuk. Így jártam én is. Ha felismertük volna az anyámon mutatkozó jeleket, ha idejében kivizsgáltatjuk és diagnosztizálják, lassítani tudtuk volna a folyamatot! Később pedig, amikor már huszonnégy órás felügyeletet igényelt a helyzet, mert kezdett ön- és közveszélyessé válni, nem gyötört volna minket, pláne hívőkként, a lelkifurdalás, hogy beadjuk-e vagy ne az otthonba. Mondom, írj a demenciáról, látogass el a Schweitzerbe, nagyon szép munkát végeznek ott az idősgondozók!
