„Csak” egy kicsi bárány?

Nagy Gáspár egyik legszebb karácsonyi verséről

2001-ben, Keresztes Dóra hitben és játékosságban gazdag illusztrációival, a Magyar Könyvklub kiadásában jelent meg Nagy Gáspár már címében is gyönyörű, felnőttekhez és gyermekekhez egyszerre szóló, karácsonyi verseskötete, az Amíg fölragyog a jászol. Az 1949-ben született szerző, Pannonhalma neveltje, akivel a magánemberi szereteten kívül közös munkák sora – főleg a Duna Televízió vallásos műsoraiban – kötött össze, már hosszú évek óta nincs közöttünk, pedig mély hitű, tiszta és környezetét megtisztító személyiségére, Isten- és emberszeretetére nagy szüksége volna jelenünk irodalmi életének is. „Gazsi”, ahogyan sokan neveztük, 2001-ben így vallott e ritka értékű és szépségű kis könyv hátlapján: „A születésnél nincs nagyobb csoda! S következésképpen minden születés új esély arra, hogy a nagyon várt GYERMEK által változzék, jobbuljon a világ. Ennek a csodának kétezer esztendeje hírelői: karácsonyi pásztorai, angyalai, sőt nagyon is világias énekmondói támadnak. Nem csak a jászol és az esemény közeléből, de a teremtett Világ minden szögletéből. Mert a betlehemi csillag és a jászol átragyog szárazföldeken és tengereken. Mindig idelátszik… Az én gyermekkorom (…) emléke máig előhívhatóan, idézhetően pontos: csikorgó fagyban, kiscsizmában, embermagasságú hófalak között megyek a harangszó iránt…”

12.27. Nagy Gáspár könyv illusztráció 3.

Fotó: nagygaspar.hu

S bár Nagy Gáspár egy dunántúli faluban és vallásos, katolikus családban nevelkedett, egészen a pannonhalmi évekig, karácsonyköszöntő kötetének anyagából valósággal kiragyog egy olyan költemény, amely egyenesági rokona egy valamikori debreceni református úri leányka, az 1931-ben éppen ötödikes, dóczysta Szabó Magda rendhagyó, a maga idejében nagy port kavaró magyarirodalom-dolgozatának, aki Munkácsy Mihály Ecce homo! című, világhírű festményének ihletésére a képen látható mellékszereplők egyikét, a kiskutyát tette meg a szakrális témájú kép főszereplőjének – egy szabályos református gimnazistától a legkevésbé sem várt módon. És íme, a „kutyás Szabó” (ahogyan sokáig emlegették iskolájában!) rendhagyó dolgozata után éppen hetven esztendővel sokan olvashatták a szerző iránti hálával és szeretettel Nagy Gáspár nagyon hasonló szemléletű, felejthetelen karácsonyköszöntő versét, amelynek címe: Egy végtelen ballada közepe, s egyik főszereplője ugyancsak egy nem emberi teremtmény, hanem egy veszélyeknek kitett (közülünk bárkit megszemélyesíthet ez a maga is gyámolításra szoruló kis jószág!) bárányka, „aki” minden félelme, veszélyeztetettsége közepette társulni akar az angyalok karához s az „Isten-orgonához”, és látni kívánja a betlehemi kisdedet. Ebben segíti őt egy félelmet nem ismerő pásztor, (akiben a pásztori hivatás, a papi szolgálat bármelyik elkötelezett vállalóját láthatjuk, felekezettől függetlenül!), s a vérszomjas farkasok és sasok fenyegette kicsi bárányt elviszi a fiúi bölcsőhöz. Itt azután a korábban rettegő, aprócska jószág „Remegő gyapjával, / tűz-lehelletével” – bár erről a szövegben nem esik szó – azonnal nyugalomra és oltalomra lel, hiszen a bölcsőben fekvő kisdedet, karácsony szülöttét „jó Teremtőjének, / Pásztorának látja”.

Isten segítsen mindnyájunkat abban, hogy ez a versben oly érzékletesen megjelenített karácsonyi csoda most, 2022 változatos próbatételekkel teli ünnepi napjaiban mindnyájunk legnagyobb ajándéka lehessen! S hogy a mi remegéseink, félelmeink is csituljanak a mind térben, mind időben tőlünk meglehetősen távoli Betlehem, a betlehemi jászol s annak kicsinységében is örök hatalmú, nekünk szeretetet és biztonságot nyújtó lakója közelségét érezve!

Végül, legalább ilyenkor, karácsony ünnepében merjünk gyermekek, sőt bárány-gyermekek, „kicsi bárányok” lenni, megszabadulva a felnőtti lét elvárt magabiztosságától, másokat gyakran megsebző fölényétől!

Egy végtelen ballada közepe

A legszentebb éjen
ő sem alhat mélyen,
boldog bégetését
angyalok karához:
Isten-orgonához
fölkínálja szépen.

Pedig farkas látta,
s igen megkívánta,
vén sasok is látták,
mégúgy megkívánták;
a legszebbik nyájból
hozza már a bátor
s legderekabb pásztor.

Hozza, óva hozza
pásztorok ösvényén,
mintha keskeny pallón,
nagyon ingón-hajlón,
szép csillagvilágnál
ama kicsi bárányt.

Remegő gyapjával,
tűz-leheletével,
áll a kicsi bárány
istálló jászlánál:
fiúi bölcsőnél,
s jó Teremtőjének,
Pásztorának látja.

A cikket elolvashatják a Reformátusok Lapjában is, amelyben további érdekes és értékes tartalmakat találnak. Keressék a templomokban és az újságárusoknál!