Milyen kérdések mentén nem szabad szétszakadnia egy gyülekezetnek, illetve mely témákban nem köthet kompromisszumot egy keresztyén közösség? Cikkünkben többek között ezekre a kérdésekre keressük a választ bibliai példák alapján.
Gyülekezeteinkben sokféle ok miatt alakulhatnak ki nézeteltérések, konfliktusok. Már az első évszázadok keresztyén közösségeiben sem volt ez másként. Ezeket az újszövetségi könyvekből meg is ismerhetjük. Voltak nézeteltérések, amelyekre az apostoli válasz egyértelmű volt: valakinek igaza van, nincs helye más véleménynek a keresztyén gyülekezetben. Voltak azonban olyan témák is, amelyekben nem foglalt állást az apostol, csupán a gyülekezetben való egészséges együttlétre vonatkozóan fogalmazott meg fontos dolgokat, és emellett intette attól a gyülekezetet, hogy az adott nézetkülönbség mentén szakadás legyen a közösségben.
Mik ezek a bibliai példák? Mit tanulhatunk mi ezekből? Mik azok a kérdések, amelyek mentén manapság sem szabad szakadásnak lennie egy gyülekezetben? És mik mentén kell összetartania egy keresztyén közösségnek?
Bibliai példák
Először vegyünk egy olyan nézetkülönbségre példát, amelyben Isten igéje nem foglal állást (olyan értelemben, hogy meghatározzon egy kizárólagosan jó gyakorlatot), ezzel azt üzenve, hogy nem minden téma fekete vagy fehér, nem minden gyakorlat értékelhető kizárólag rosszként vagy jóként.
A bálványáldozati hús kérdése több gyülekezet életét is érintette. Például a római levél 14. és az első korinthusi levél 8. fejezetében is erről olvashatunk. A probléma két ok miatt jelent meg. Egyrészt voltak zsidókból megtért keresztyének, akik továbbra is kötelezőnek tartották megtartani az étkezési szabályaikat Istennek való engedelmességből. Másrészt egyesek lelkiismeretének problémát jelentett az, hogy a pogány isteneknek áldozott állatokból a maradékot akkoriban meg lehetett vásárolni a piacon, így azt a húst, amelyet különböző rituálékon használtak, az otthoni étkezésnél is el lehetett fogyasztani. Voltak, akik egyértelműen kimondták: tilos ezekből a húsokból enni, és egy jó keresztyén megtartóztatja magát ezektől (akár még teljesen a hús evésétől is) kétes eredetük miatt. Voltak azonban olyanok is, akik szabadnak érezték magukat, hogy akár a bálványáldozati húsokat is elfogyasszák. Az apostol, miután megvédte azokat, akik az utóbbi módon gondolkodtak, mondván, hogy mivel bálványok nem léteznek, nem kell mitől tartani, amikor a húst fogyasztják (1Kor 8,4), azt is leszögezi, hogy az ebben a kérdésben való nézetkülönbség nem szabad, hogy szakadást okozzon a gyülekezetekben. Ezt olvashatjuk az Igében:
„Ne ítélgessük hát többé egymást, hanem azt ítéljétek meg inkább, miként nem okoztok a testvéreteknek megütközést vagy botránkozást. […] Hiszen az Isten országa nem evés és ivás, hanem igazság, békesség és öröm a Szentlélekben, mert aki így szolgál Krisztusnak, az kedves Isten előtt, és megbízható az emberek előtt. Arra törekedjünk tehát, ami a békességet és az épülést szolgálja.” (Róm 14,13;17–19)
Mit láthatunk ebből? Azt, hogy egy hitbeli, gyakorlatbeli kérdésben több nézetnek is (amelyek ellentmondanak egymásnak!) helye volt egy gyülekezetben. Az apostol tekintettel van az emberekben lejátszódó lelki folyamatokra, és arra int, hogy a hívőknek is megértőnek és tapintatosnak kell lenniük egymással, akár úgy is, hogy lemondanak a maguk szabadságáról (tudniillik úgy, hogy nem esznek húst). Nem mondja azonban azt, hogy akik nem úgy gondolkodnak, hogy ehetnek szabadon mindent, azoknak nincs helyük a gyülekezetben.
Másodszor nézzünk egy olyan bibliai példát, amelyben azt látjuk, hogy szintén különböző nézetek merültek fel a gyülekezetben, az apostol reakciója azonban egészen más volt. A korinthusi gyülekezetben megjelentek olyan emberek is, akik azt kezdték hangoztatni, hogy nincsen testi feltámadás, nem fognak feltámadni a halottak. Ez a kérdés, ami már Jézus idejében is gondot okozott egyeseknek (Mt 22,23–33) nem tartozott azok közé, amelyet meg lehetett tűrni a gyülekezetben. Az apostol egyértelműen fel is szólalt ellene:
„Hiszen, ha nem támadnak fel a halottak, akkor Krisztus sem támadt fel. Ha pedig Krisztus nem támadt fel, akkor hiábavaló a mi igehirdetésünk, de hiábavaló a ti hitetek is. […] Ha pedig Krisztus nem támadt fel, semmit sem ér a ti hitetek, még bűneitekben vagytok. Sőt akkor azok is elvesztek, akik Krisztusban hunytak el. Ha csak ebben az életben reménykedünk, minden embernél nyomorultabbak vagyunk.” (1Kor 15,13–14; 17–19)
Az apostol egyértelművé tette, hogy ez a nézet nem maradhat meg a keresztyén gyülekezetben. Ez tévtanítás és romboló.
Tanulságok
A keresztyénségben mindig is voltak elsődleges és másodlagos fontosságú kérdések. Kálvin az Institutióban, miután leírja az egészséges gyülekezet jellemzőit (amelyek az Ige tiszta hirdetése és a sákramentumok kiszolgálása), ezt írja:
„Lehetséges továbbá, hogy valamiféle hiba férkőzik be a tanítás prédikálásába vagy a sákramentumok kiszolgálásába, de még ez se idegenítsen el bennünket az ilyen egyházakkal való közösségtől. Mert az igaz tanítás egyes részei nem egyenlő fontosságúak”
Az elsődleges fontosságú kérdéseket illetően nem lehetett különbség a véleményekben, mert ha az volt, akkor az egyik vélemény mindenképp kívülre került a keresztyénségen és így az egyedül üdvözítő, egészséges hiten. A másodlagos fontosságú kérdésekben azonban, amelyeket adiaforonoknak is neveznek, nem húztak meg ilyen radikális vonalat. Ez nem jelentette azt, hogy az ilyen kérdésekben nem lehetett senkinek határozott véleménye, a nézetkülönbség azonban nem okozhatott szakadást a Krisztusban testvérek között.
Mindez tanulságos a mai keresztyének számára is. Fel kell tudni ismerni azokat a témákat, amelyekben végletekig ki kell állni az evangélium igazsága mellett, méghozzá megalkuvás nélkül. Nem szabad azonban mindenkit ellenségnek bélyegezni, aki nem ért egyet velünk minden kérdésben. Ezt a kettős hozzáállást az élet kérdéseiben nagyon fontos szem előtt tartani az egyházban és a gyülekezetekben is. A kérdések fontosságának megkülönböztetésekor a Szentíráshoz kell fordulnunk.
A fent említett példákból alapelvként megfogalmazható, hogy ha valaki hitünk központi alakjáról, Jézus Krisztusról, az ő váltságművéről, személyéről mást vall, mint amit az Ige elénk ad, attól tartózkodni kell, és annak jelezni kell, hogy elfordult az egészséges, biblikus tanítástól, ellenben az, hogy a mindennapokban miként éli meg valaki a hitét, mi az, amitől Krisztusért tartózkodik, vagy éppen szabadságából fakadóan megtesz, nem képez szakadásra alapot.
Krisztushoz kell ragaszkodnunk, az ő evangéliumát kell őriznünk. Ezek mellett pedig a testvéri egységre és szeretetre kell törekednünk.