Felhívás testvérkapcsolatok létesítésére

Körlevélben fordult Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke a Magyar Református Egyház gyülekezeteihez és intézményeihez.

„Hisszük, félévezredes protestáns történetünk Isten kegyelmének csodálatos ajándéka" – fogalmaz levelében a Reformáció közelgő 500 éves évfordulója utalva az erdélyi egyházvezető, „az »Ajándékozó« iránti hálából" egyúttal arra kérve egyházunk gyülekezeteinek és intézményeinek elöljáróit, hogy az ünnepi év alkalmából – „magyar és református egységünk kifejezése gyanánt is" – törekedjenek Kárpát-medence szerte gyülekezeti illetve intézményi testvéri kapcsolatokat létesíteni.

Az ez irányú szándékot legkésőbb május 8-ig lehet jelezni a testver@reformacio.ma címen. A szándéknyilatkozatban feltüntetendő az egyházkerület/egyházmegye/gyülekezet vagy intézmény neve és címe, valamint a gyülekezet lélekszáma, és a kapcsolattartó elérhetősége. A jelentkezést követően az érdeklődők hozzáférést kapnak ahhoz az adatbázishoz, amelyből kiválasztható az alkalmas gyülekezet vagy intézmény. A testvérkapcsolatot szentesítő dokumentum ünnepélyes keretek közt aláírható május 22-én, a Református Egység Napján, a kolozsvári ünnepi istentiszteletet követően vagy bármilyen más helyszínen, a partnerek igényének megfelelően.

Mint arról korábban hírt adtunk, idén Kolozsváron tartják a Református Egység Napjának központi programját. Szentháromság vasárnapján, május 22-én a Farkas utcai református templom lesz az úrvacsorás istentisztelet helyszíne, az ünnepi alkalomra 66 egyházmegyéből várnak képviselőket az egész Kárpát-medencéből.

reformatus.hu