Indul az adománygyűjtés

Ismét gyűjtést szervez a Kárpát-medencei Református Oktatási Alap a határon túli magyar anyanyelvű oktatás megsegítésére. A református iskolák diákjai által gyűjtött adományokat többek között óvodák és iskolák indítására, fenntartására, valamint Bibliák ajándékozására fordítják.

„2016-ban száznál több református köznevelési intézmény kapcsolódott be a Kárpát-medencei Református Oktatási Alap adománygyűjtésébe. A tanulók és pedagógusok 15 557 228 forint összegű adományt gyűjtöttek, a Magyar Református Egyház 11 millió forint összeggel egészítette ki az alapot, a Magyar Bibliatársulat pedig mintegy 1,25 millió forint összegű revideált újfordítású teljes bibliával támogatta a 2016. évi célokat" – tájékoztatta honlapunkat Ábrám Tibor tiszáninneni főgondnok, a Kárpát-medencei Református Oktatási Alap adománygyűjtésének koordinátora.

A Generális Konvent elnökségének köszönetét tolmácsolva a főgondnok elmondta, hogy a testület hálaadással köszöni meg a Kárpát-medence református intézményeinek elkötelezettségét és az adománygyűjtésben is megmutatkozó testvéri szolidaritását a külhoni intézményekkel, azok tanulóival és nevelőivel.

kép

Az adománygyűjtés koordinátora felhívta a figyelmet, hogy a Kárpát-medencei Református Oktatási Alap a Generális Konvent elnökségének támogatásával 2017-ben, a reformáció kezdetének 500. emlékévben ismét adománygyűjtést hirdet a Kárpát-medence református intézményeiben, amelyhez csatlakozhatnak magánszemélyek, más intézmények és szervezetek is. A csatlakozás lehetőségéről itt kérhető tájékoztatás.

Idén is három célt szolgál a gyűjtés: a végvárprogram magyar református óvodák és általános iskolák indításában segít, míg a megmaradási program a református intézmények működését támogatja, melyek egyáltalán nem, vagy csak kis mértékben kapnak állami támogatást. A Magyar Bibliatársulattal együttműködve pedig minden Kárpát-medencei refis kilencedikest megajándékoznak egy újfordítású Bibliával. A hat kiemelt projekt a külhoni egyházkerületekben fontos támogatást jelent az intézményeik működtetésében, a gyermek- és ifjúsági munka eredményességében. „Ezért tehát, míg időnk van, tegyünk jót mindenkivel, leginkább pedig azokkal, akik testvéreink a hitben" – idézi Ábrám Tibor a galatákhoz írt levél 6. részének 10. versét.

Kiemelt projektek idén:
- református óvoda indítása (Szabadka, Délvidék)
- református általános iskolai tagozat tantermeinek felszerelése (Marosvásárhely, Erdély)
- iskolabusz cseréje (Rozsnyói Református Alapiskola, Felvidék)
- református gyermek- és ifjúsági tábor támogatása (Horvátország)
- református líceum új sportpályájának létrehozása (Nagybereg, Kárpátalja)
- iskolaépület tervezési költségei (Zilahi Református Kollégium, Királyhágómellék)

A mellékletben összeállítás olvasható az előző évben gyűjtött adományok felhasználásáról, valamint megtalálhatók azok a dokumentumok, amelyek az idei adománygyűjtés előkészítésében, lefolytatásában és az adományok beküldésben az intézmények számára hasznosak lehetnek.

A Kárpát-medence református iskoláinak tanárai és diákjai 2010 óta minden év végén adománygyűjtést szerveznek. A Kárpát-medencei Református Oktatási Alap céljaira befolyt összeg rendeltetése, hogy segítséget nyújtson nehéz helyzetben lévő, Magyarország határain kívül működő református oktatási/nevelési intézményeknek, illetve segítse ilyen intézmények elindítását.

reformatus.hu