Kassa-ÉRT - Református kulturális fesztivál júniusban

A 2013-as évben a franciaországi Marseille mellett Kassa is az Európa Kulturális Főváros. Ebből az alkalomból a város területén számos rendezvényt szerveznek meg. Mivel Kassán  jelentős számú református él, így a jeles év kapcsán a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház vezetése közösen a Magyar Református Egyház együttműködésével programsorozatot rendez.


A programok összeállításánál a fő hangsúly a református kulturális értékek megjelenítésére helyeződik. A szervező bizottság tagjai január 14-én találkoztak második alkalommal, hogy ehhez egy tervet készítsenek és meghatározzák a Református Fesztivál programját.

Az előzetes egyeztetések alapján június 14-16-a között kerülne sor Kassa történelmi belvárosában a Kassa-ÉRT, vagyis Kassa - Északi Református Találkozó megnevezéssel egy fesztiváljellegű találkozóra. Géresi Róbert püspökhelyettes, a program fő koordinátora a Reformata honlapnak nyilatkozva elmondta, hogy több helyszínen futó színes programok közül válogathatnak majd a fesztivál résztvevőit. Az egyházzenei örökség bemutatása, színházi előadás, gyermekfoglalkozás,bibliakiállítás, épített örökséggel való megismerkedés lehetősége, előadások, kerekasztal-beszélgetések és ifjúsági programok várják majd az érdeklődőket. A Kassa - Északi Református Találkozó június 14-én,  pénteken 18 órakor istentisztelettel kezdődik. A programok túlnyomó többsége szombaton kerül megszervezésre. A rendezvény istentisztelettel zárul vasárnap délelőtt. A Kassa Európa Kulturális Fővárosa program kísérőrendezvény keretén belül a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház a Magyar Református Egyházzal közösen ősszel több egy napos kulturális rendezvényt is tervez megvalósítani.

Forrás: www.reformata.sk