A drasztikusan emelkedő lakbérek és lakásárak, a magas megélhetési költségek és az alacsony kezdőbérek miatt ma Magyarországon a fiatal felnőttek jelentős része még a szüleivel él. A szakemberek szerint azonban a „mamahotel-jelenség” mögött nemcsak anyagi, hanem lelki és társadalmi okok is állnak. Erről beszélgetett Oláh Gergő énekes, Bedő Imre, a Férfiak Klubja és a Férfi-Nő Akadémia alapítója, valamint ifj. Márkus Mihály, a Pápai Református Egyházmegye esperese Cseh Ádámmal a Mélyvíz – mentőöv mindenkinek legújabb adásában.
Mi a különbség a felnőtt és a gyermek között? A felelősség – azaz hogy a fiatal felnőtt felelősséget vállal a döntéseiért, a használati tárgyaiért, a szüleivel közösen viseli az anyagi terheket, majd elköltözik – véli Orsolics Zoltán Zénó segítő szakember, aki szerint ha szülőként az a célunk, hogy a gyermekeink önálló, teherhordozó felnőttekké váljanak, akkor készítsük fel őket erre.