Az egykori ószövetségi, júdai Ezékiás királyról írja ezt a Biblia: „Vele volt az Úr…” (2Kir 18,7) A Biblia egyik legtöbbet hangsúlyozott biztatása ez. Márpedig, ha a világot teremtő, megtartó, újjáteremtő és végül minden halálos rosszból megváltó Isten velünk van, akkor minden jó a miénk, és ez a minden jó hamarosan láthatóvá is lesz rajtunk. Steinbach Józsefnek, a Dunántúli Református Egyházkerület püspökének, a Zsinat lelkészi elnökének gondolatai.
A nyugati világban, amelyhez mi is tartozunk, a naptári új esztendő január elsején kezdődik, ezt még a régi rómaiaktól örököltük. A középkori Európában sokáig Jézus Krisztus születésnapján, karácsonykor ünnepelték az újévet. Nemzeti hagyományunk szerint első királyunkat tudatosan Kr. u. 1000. december 25-én koronázták meg, így az 1001. év első napja, egyben az új évezred kezdete a magyar keresztyén állam szimbolikus születésnapja.
„Anna, miért sírsz, és miért nem eszel? Miért vagy úgy elkeseredve? Nem érek én többet neked tíz fiúnál?” (1Sám 1,8b) – kérdezi Elkáná hőn szeretett feleségétől, aki már kétségbeesve vágyakozik gyermekre. Az olvasó bizonyára ismeri a bibliai elbeszélést: a meddő, de hitében elszánt asszony imája végül meghallgatásra talál, Anna nemcsak Sámuel, hanem öt további gyermek boldog édesanyja lesz. A gyermekáldásért imádkozó pároknak azonban ezek az örömteli történetek elkeserítők lehetnek: Ábrahám és Sára, Jákób és Ráhel, Zakariás és Erzsébet végül, akár öregkoruk ellenére is, karjaikba vehették közös gyermeküket.