Nem ér véget az élet ebben a valóságban

– Hogyan változtak meg a hétköznapok hazánk második legnépesebb településén az elmúlt hónapban?

– Azt tapasztalom, hogy lelassult az élet, a korlátozásokkal kisebb lett a forgalom, az utcákon leginkább a kisgyermekes szülőket és a kutyasétáltatókat lehet látni. A közhangulat viszont frusztráltabb, az emberek türelmetlenebbek egymással, de arra figyelnek, hogy a szabályokat betartsák. Az egyetemi városrész, a campusok és a kollégiumok teljesen kiürültek.

– Az egyetemistáknak hirtelen kellett hazatérniük, a szemesztert otthonról tudják folytatni. Hogyan fogadták a digitális oktatást?

– Változó, hogyan érinti őket a távoktatás: a végzősöknek nagyon megnehezíti a mindennapokat, nem tudnak könyvtárba menni és a szokásos módon elkészülni a szakdolgozattal, felkészülni a záróvizsgáikra. Akinek nincs ilyen kötelezettsége, keresi a megoldást arra, hogy minél felelősségteljesebben használja ki a mindennapokat. Nehézség azonban, hogy aki nem otthon lakott, de egyik napról a másikra el kellett hagynia a kollégiumot, visszacsöppent a korábbi körforgásba: hiába örülnek, hogy a családjukkal lehetnek, egyszer már elszakadtak otthonról, és nem egyszerű visszaállni. Folyamatosan érkeznek hozzánk imakérések, ezekből tudjuk, hogy próbatétel ez a helyzet azok számára is, akik a kollégiumból kiköltöztek, de nem tudtak hazamenni, így albérletben vagy ismerősöknél laknak. Nehéz megélniük a távolságot, és nehéz így az ünnepre készülni. Értük is imádkozunk hetente tartott virtuális imaközösségünkben.

– A koronavírusról hangsúlyozzák, hogy veszélyesebb az idősekre. Mi a fiatalok felelőssége ebben a helyzetben?

– Ahol tudnak, segítsenek az idősebbeknek bevásárlásban, gyógyszerkiváltásban – a megfelelő távolságból. Türelem kell ehhez a helyzethez, és meg kell értetni azt is, hogy muszáj komolyan vennünk a szabályokat.

– A mostani helyzet hogyan befolyásolja az egyetemi gyülekezet életét?

– Nekünk mindig is nagyon fontos volt, hogy valódi közösséget építsünk, legyenek személyes találkozásaink és kapcsolatunk a gyülekezeti tagokkal, de folyamatosan jelen voltunk az online felületeken is. Most visszaszorultunk ezekre, ezért kicsit olyan, mintha csupán virtuális közösséget építenénk, de valójában ez ugyanaz a gyülekezet, csak most így tudunk találkozni. Három különböző közösségben veszünk részt az egyetemen, ezért hiányoznak a személyes találkozások és a bensőséges hangulat, de minden napra tervezünk valamit online felületeinken. A fiatalok aktívan jelen vannak a virtuális térben, és most különösen is szomjaznak az Igére, a bátorításra és a támogatásra. Ezekben a hetekben felerősödött a spiritualitás iránti igény: online igehirdetéseinket többen hallgatják, mint ahányan az alkalmainkra járnak. Jó, hogy most még több emberhez eljuthatunk.

#maradjhitben

– Az otthoni munkavégzés és tanulás közben könnyen összefolynak a napok, elmosódnak a határok hétvégék és hétköznapok között. Mit tehetünk, hogy vasárnapjaink és ünnepeink különbözzenek az általánostól?

– Fontos, hogy például egy igehirdetés vagy ének, dicsőítés ne a háttérben szóljon, hanem szánjunk erre a találkozásra időt akkor is, ha be vagyunk zárva. Legyünk ott, éljük meg, és figyeljünk oda, hogy ne csupán háttérzaj legyen! Adjuk meg a módját, és szenteljük meg vasárnapjainkat otthonról is. Könnyű elveszni a sok házimunka vagy kerti munka közben, de amit meg lehet tenni hétköznap, azt hagyjuk azokra a napokra.

– Hogyan maradhatunk közösség, amikor nem tudunk találkozni?

– Az imádsággal. Leginkább akkor, ha egy időben tudunk imádkozni, ha többen összejövünk a virtuális térben és együtt, egy szívvel könyörgünk. Ebben óriási erő van.

– A közösségi médiában néhány napja találkozhatunk a debreceni egyetemi gyülekezet tagjainak „Maradj hitben!” kifejezéssel megjelölt személyes hitvallásaival. Mi hívta életre ezt a kezdeményezést?

– A szerda esti online igehirdetésre János evangéliuma 14. fejezetének első két verse alapján készültem. Mindenhonnan azt halljuk, hogy maradjunk otthon, de emellett fontosnak éreztem elmondani azt is, hogy maradjunk a hitben. Erre most nagy szükségünk van, magunktól nem tudunk megnyugodni, valakinek meg kell nyugtatnia bennünket: Jézus pedig azzal nyugtat meg, hogy bátorít. Arra kértem a közösségünket, hogy osszák meg a #maradjhitben jeligével, hogyan erősödnek, erősödtek meg korábban a hitükben. Ez nem hangzatos szöveg, hanem a keresztyén hitünk alapja – nem olcsó vigasz, hanem a valóság. Most különösen is szükség van rá, hogy így is bátorítsuk egymást.

– Lelkipásztorként milyen volt szembesülni a veszélyhelyzettel?

– Először én is megrémültem attól, mi lesz a szeretteimmel, az egészségünkkel, de közben erősödött bennem az is, hogy lelkészként van feladatom: Isten üzenetét kell közvetítenem. A legtöbben azt tehetik, hogy betartják a szabályokat és odafigyelnek egymásra – ez fontos, de kissé passzív várakozás. Eközben nagyon sokan, például az egészségügyben, megfeszített tempóban dolgoznak. Mellettük pedig itt vagyunk mi, akik arra kaptunk elhívást, hogy közvetítsük Isten üzenetét – és nem csupán a lelkipásztorok. A Lélek az, aki rajtunk keresztül bátorít és vigasztal, ez olyan felelősség, amellyel élnünk kell. Valójában azt tesszük, amit eddig is, de most sokkal kézzelfoghatóbb az üzenet: ebben a helyzetben még nagyobb szükségünk van a Lélek jelenlétére, hiszen nem tudjuk, meddig tart ez az élethelyzet.

– Minden napra jutnak elszomorító hírek: világszerte küzdenek a járvánnyal és azzal is, hogy lehetetlen megtervezni a következő heteket. Ilyenkor könnyű reménytelenné válni, de nehéz húsvét ünnepére készülni is.

– Szokatlan így várni az ünnepet, meg kell találni benne a helyünket. Ugyanakkor remélem, hogy teljes örömben tudunk majd ünnepelni, hiszen most nagyon tiszta a kép: a világméretű járvány ugyanúgy behálózza a földet, ahogy a bűn. Innen nézve talán könnyebb megérteni, hogy Jézus azért jött el közénk és vállalta a kereszthalált, mert a bűnnel szemben adott nekünk gyógymódot. Bár a bűn továbbra is jelen van, Krisztus feltámadásával lett „ellenszer”, meggyógyulhatunk mind. Isten örök és egyszerre aktuális üzenetét, az evangéliumot a jelenlegi élethelyzetünkben még érzékenyebben fogadhatjuk.

– Hiába lesz ez a húsvét más, mint a korábbiak, az örömhír valóban változatlan. Mit tanít nekünk Krisztus feltámadása ezen a tavaszon?

– A feltámadt Jézus mondta a követőinek, hogy „tegyetek tanítvánnyá minden népet, megkeresztelve őket az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek nevében”. Feltámadás nélkül nem lenne küldetésünk nekünk, mai keresztyéneknek sem. A feltámadás csodája előtt adhatunk hálát azért, hogy van értelme az életünknek. A Krisztusba vetett hitünk az egyetlen, amely képes reményt adni, és amellyel oda tudunk figyelni egymásra is. A feltámadásba vetett hit új víziót ad: ha mi magunk nem tudjuk, merre tartanak a dolgok, akkor is van kiút. Mi csak azt látjuk, ami körülöttünk van, azt, ami most kicsit sötét, de a feltámadt Krisztus látja a teljes képet. Ő előrébb lát, mint mi, és a húsvét ünnepe okot ad arra az örömre, hogy találkozhatunk vele már most, a földi valóságban – és vele tudhatjuk azt is, hogy nem ér véget az élet ebben a valóságban.